Elveszteni téged örökre

Pirika volt, aki a híreket hozta. Csendesen és komoly arccal jött le aznap reggelizni.

Ren és Horohoro közben szokásos korareggeli vitájukat folytatták.

- És, ahogy mindig, most is egész éjszaka ébren voltam a folytonos horkolásod miatt! – kiabálta Ren, miközben az orruk már majdnem összeért, olyan közel álltak egymáshoz.

- Igen, nos, elvetted a kedvem a reggelizéstől a hülye kiabálásoddal! Állj le, Ren! – szólt vissza Horo.

- Miről beszélsz! Te vagy, aki ezt az egészet kezdte, te hülye Ainu!

- Oh, igazán Mr. Megittam Az Összes Tejet és Rákenem Az Egészet Horora!

- Elegem van belőled!

Ren már majdnem felugrott az asztalra, hogy harcoljon Horoval, amikor végre észrevették Pirikat az ajtóban. Mindkét Sámán összerezzent, ahogy ránéztek a morcos arcra. A többiek – mindannyian figyelmesen nézték Ren és Horo veszekedését – odafordultak felé, miközben a vékony hangján beszélni kezdett.

- Horo… eljött az idő. Most hallottam tőlük…

Ren zavartan nézett rá, miközben a lány sápadt arccal pillantott Horora, aki még mindig harcállásban volt, a megdöbbenéstől elkerekedett szemekkel. A csend súlyos kezdett lenne, Ren egyik rokonról a másikra nézett. Senki nem szólalt meg, még azt sem kérdezték meg miről beszél Pirika. Kínos pillantásokat vetettek egymásra.

Ren Horora vetette pillantását, figyelte, ahogy lassan, lehangoltan bólint és követi nővérét, még véletlenül sem pillantva senkire.

Ren ott maradt, s nézett utána, miközben ujjai ökölbe voltak fogva a harc miatt.

A többiek továbbra sem szólaltak meg, csak az evőeszközök hangja hallatszott a csendben.

Úgy érted, hogy ma történt? Hát ez jó… azok a vének nem vesztegetik az időt, mi?

- Légy komoly, Onii-san! Ez fontos a családunknak és a véneknek is.

Ren nem tudott mit tenni. Kívülről nekidőlt Horo szobájának falának, s hallgatta a testvérek beszélgetését. Habár az ajtó résnyire nyitva volt, Ren nem mert benézni, nehogy elkapják, inkább csak fülelt, hogy minél több mindent megértsen.

Egy sóhajt hallott Horotól. – Szóval… akkor azt akarják, hogy ott legyünk?

- Figyelembe véve milyen messzire jöttünk, tíz napot mondtak. Addigra azt akarják, hogy ott legyünk.

- Rendben… összekészülünk, aztán elmegyünk.

- Mikor fogod megmondani a többieknek?

Rövid csend következett, majd a fapadló recsegése hallatszott. – Lehet, az lenne a legjobb, ha el sem mondanánk nekik.

Mielőtt Ren reagálni tudott volna, s elmenni a rejtekhelyéről, Horo arca jelent meg az ajtóban. Ren megdermedt. Egy szomorú fekete szempárral találta szembe magát.

Aggódott, de Ren határozott volt, s nem mutatta ki. – Nem fogod elmondani mi folyik? – kérdezte rosszindulatúan.

- Nem tartozik rád – válaszolt Horo hasonlóan hűvös hangon.

Mielőtt Ren magához tért volna, Horo már lefelé ment a lépcsőn, s eltűnt a látószögéből. Ő csak állt, s hallgatta, ahogy Pirika kinyitja, s becsukja a szekrényt a szobájában.