Jakotsu X Bankotsu történet - angst

Mindenem

Jönni fogok érted.

Miután megölöm Renkotsut.

Várj rám…

Jakotsu . . .

Én gyönyörű Rakotsum…

Szeretlek…

Mondtam neked…

Te is mondtad nekem…

Szeretlek…

Gyere vissza hozzám.

Jakotsu volt mindenem.

Olyasfajta volt a szerelmünk, mint amiket a romantikus novellákban lehet olvasni. Harcolnánk, igen, és

Jakotsu was my everything. Vitatkoztunk, igen, és haragudtunk egymásra.
De amikor láttam a mosolyát, még ha az nem is nekem szólt, nem tudtam mit tenni, megbocsátottam neki.

Jakotsu volt mindenem.

Megbíztam benne. Vigyáztam rá. Szerettem őt.

Az ékkőszilánk, ami életben tartotta, ami mellettem tartotta…

Renkotsu elvette tőled.

Renkotsu elvette tőled az életedet.
Renkotsu elvett téged tőlem.

Renkotsu elvette a jövőnket tőlünk.

Renkotsu meg fog halni.

Jakotsu volt mindenem.

Ő volt az első, akit visszahoztam az életbe.
Mert ő volt az egyetlen, aki érdekelt.

Egy pillanatig mérges volt. Mérges volt azokra az emberekre, akik tönkretették a szórakozásunkat, akik megöltek minket tíz évvel ezelőtt. De én mosolyogtam és mondtam neki, hogy most mindent vissza tudunk fizetni nekik. Aztán észrevette, hogy él, hogy meghaltunk, s most kaptunk egy második esélyt, hogy éljünk.
Mindig is olyan lassú felfogású volt.
Még az első lélegzetét sem vette észre. Nem vette észre az első mozdulatokat. Rám nézett a mély csokoládé színű szemével, ami világított, mint a szilánk a nyakunkban. Szó szerint letámadt engem, ölelve az életet, amit visszakapott tőlem és majdnemhogy őrülten kacagott.

Jakotsu volt mindenem.

A könnyek csípték a szemeimet. Vissza akarom kapni! Most!
Vissza akarom kapni őt!
Előtört a zokogás a torkomból. Jakotsu… én Jakotsum… Szeretlek…

Jakotsu volt mindenem.

Nekivágtam egy üveget a barlang falának, fejemet a térdemre hajtottam.

- Bankotsu? Mi a gond?
- Szeretlek!
Egy kissé meghátrált ettől a hirtelen kijelentéstől.
- Bankotsu… - mormogta egy pillanattal később. – Én is szeretlek Bankotsu

Jakotsu volt mindenem.

Engem

Sosem érdekelt, hogy azt gondolja másokról, hogy aranyosak. Vagy, hogy megerőszakolja néhányukat mielőtt megöli őket. Az volt a szórakozása. Nem volt problémám vele. Egyszer, vagy kétszer néztem őt.
Azt mondta nekem: Nem tudsz mindig ott lenni, szerelmem. És én csak rájuk gondolok, amikor kiválasztom őket. És csak rád tudok gondolni, amikor megérintem őket. Ők csak bábuk.
Ez az, amit mondott.
Hittem neki.
Mert Jakotsu sosem hazudott nekem.

Jakotsu volt mindenem.

Odaadta nekem Suikotsu ékkövét. Odaadott nekem mindent, amit csak akartam. Odaadott mindent, amire csak szükségem volt.
Naraku lehet, hogy nem olyan, akiben meg lehet bízni. De hűséges voltam hozzá. Mert életet adott nekünk. Nekem adta Jakotsut. Visszahozta Jakotsut nekem. Adott időt, amit vele tölthetek.
Naraku a mi youkai megmentőnk.
Ő a mi sötét nagyurunk.

Jakotsu volt a mindenem.

Felálltam, letörölve a könnyeket a szememől, a fájdalom növelte a haragomat. Előhúzta a Banryumat.
Renkotsu…
Meghalhatsz. Meg fogsz halni. Most.
Megölted az én Jakotsumat.
Megölted mindenemet.

Jakotsu volt mindenem.

Renkotsu halott.
Renkotsu halott.
Halott, aki hátba támad mást.
De van valaki más… Valaki, aki Jakotsu holtan akarna…
Inuyasha…
Az a szemét félvérű csatlakozni fog Renkotsuhoz a Pokolba...

Mert Jakotsu volt mindenem.

Jakotsu volt mindenem.

Jakotsu was my everything.

Pislogtam.

A fájdalom eltűnt.

Hol volt Inuyasha?

Felültem lenézve magamra.

A vér eltűnt.

Hol vagyok?

Bankotsu…

Jakotsu volt mindenem.

Felnéztem, s nem kaptam levegőt. J-Jakotsu…!

Feketehajú ember állt felettem, mosolyogva azzal a lágy, elbűvölő mosolyával. Levette kezét a Jakotsutoja nyeléről ésd kinyújtotta felém. Bankotsu…

Jakotsu volt mindenem.

Megfogtam, s ő könnyedén felhúzott. Volt egy kis szünet, mielőtt megölelt volna.
Sírt.
Könnyek gyűltek ismét a szememben. De ezek nem fájtak. Ezek örömkönnyek voltak.

Jakotsu volt mindenem…
Még mindig az.