5. fejezet
L úgy nézte a monitort, mintha más nem is lenne a világon. Sóhajtott, majd a fagyijára nézett, ami olyan volt, mint egy rózsaszín leves. Ismét körbenézett, mintha paranoiás lenne, majd kiment a konyhába, s két kelyhet megtöltött eperfagyival. Light cellájához ment. Light úgy nézett ki, mint aki már meghalt, de lassan felnézett, s pislogott, amikor meglátta L-t két kehely fagyival.
- Mit csinálsz? – kérdezte Light zavartan.
- Hoztam egy kis fagyot. Mi másnak tűnik? – kérdezte L beadva az édességet a rácson keresztül. Light elvette a kelyhet. Igazán furcsa volt, hogy L valami ilyesmit tesz, de ezért kedvelte őt. Aztán L lekuporgott, ahogy szokott, s nekiállt enni. Light is evett. Már két napja nem fogyasztott semmit. Mindketten csendben voltak, míg el nem fogyott a fagyi. L hozta a figuráját és a megolvadt fagyit, ami a tál alján volt, kinyalta.
- Olyan gyereked, ugye tudod – mondta Light végül.
- Egy kicsit gyerekesnek lenni nem rossz dolog – mosolygott rá L.
Light elpirult.
- Miért jöttél ide? – kérdezte Light.
L félrepillantott, s hüvelykujját a szájához rakta.
- Mondd el, L – mondta Light.
- Megnőttél bennem, Light. Nem tudom, hogyan, de megtörtént.
- Ezt hogy érted?
L hallgatott, mielőtt válaszolt volna.
- Úgy értem… én is szeretlek.
L végül megmondta neki. Light szeme elkerekedett, L szavai felvidították. Nem tudott mit válaszolni. Ekkor Ryuk jelent meg Light mellett. Majdnem elfeledkeztek a Shinigamiról.
- Meg fog halni Light? – kérdezte Ryuk elrontva a pillanatot.
Light felnézett rá, majd ismét le. Korábban azt gondolta, hogy L nem törődik vele. Úgy vélte, ő csak egy újabb bűnös volt, akit bíróság elé kell állítani. Emellett nem érdekli, hogy meghal-e, vagy sem. Nem volt miért élnie, amíg L ki nem mondta azt a szót. Most tényleg nem akart meghalni. Tudva, hogy L kedveli sok mindent megváltoztatott. Fél a haláltól.
L is lefelé nézett. Nem akarta elveszíteni Lightot, de az ügyben két külön oldalon álltak. Arra sem akart gondolni, hogy Light meghal. Nem válaszolt Ryuknak. Habár Ryuk kuncogott a bajaikon. Ahelyett, hogy mondott volna valamit, amivel még jobban lesújtja, egy szikrányi reményt adott nekik.
- Ahelyett, hogy itt vacakoltok, csinálhatnátok valamit, hogy Light ne haljon meg. Elég okosak vagytok, hogy kitaláljatok valamit, nem? – Ryuk az utolsó szót már úgy mondta, mintha sértegetne.
Light és L egymásra néztek.
- Ez olyan dolog, amit nehéz megtenni – mondta Light.
- Lehet, de meg fogom kockáztatni.
- Tényleg? – kérdezte Light. Nem tartotta lehetségesnek, hogy L szembeszálljon az igazságszolgáltatással.
L bólintott.
- Nem akarlak elveszíteni, Light. Nem érdekel, hogy helyes-e, vagy rossz, hogy kihozzalak innen, csak biztonságban akarlak tudni mellettem.
Light elvörösödött. Ki gondolta volna, hogy L ilyesmit is tud mondani. Sokat jelentett neki, hogy az igazságszolgáltatás ellen fordul. Ekkor Ryuk szólalt meg.
- Uh, L? Kaphatok egy almát? – kérdezte Ryuk. A karjai és lábai már kezdtek kicsavarodni.
- Megnézem – mondta L. Felkelt és a konyhába ment, ahol meglepetésére talált almát. Visszasétált a cellához és odaadta Ryuknak, aki azonnal elkezdte rágcsálni.
- Kezdhetjük? – kérdezte L.
Így elkezdték megvitatni a terveket, miközben Ryuk csámcsogása hallatszott a háttérben.