3. fejezet
Órák teltek el, de ez Lightnak napoknak tűnt. Gondolatok cikáztak az agyában. Ryuk a kemény ágyon feküdt a semmibe meredve egyre gondtalanabbul, miközben Light még mindig a széken ült egyre gyengébben. Véget akart vetni az egésznek. Úgy gondolta jobb lett volna, ha el sem mondta volna L-nek. Habár tudta, hogy L előbb, vagy utóbb rájönne, ezért lehet, hogy jobb volt így. Bánatosan sóhajtott. Ekkor egy ajtó nyitódását és csukódását hallotta. L állt a cella másik oldalán. Light lassan felnézett rá. L még sosem látott szomorúbb arcot.
- Az ügyed el lett tolva egy héttel, csak, hogy tudd.
- Az ügyem? Miért nem ítélsz egyszerűen halálra és véget vetnénk ennek. Biztos vagyok benne, hogy ez fog történni amúgy is.
L félrepillantott. Nem tudta mit mondjon, vagy, hogy miért jött ide. Habár utálta ebben az állapotában látni Lightot. Majd ismét ránézett. Azon gondolkodott, hogyan vidítsa fel, de ez közel lehetetlen volt ebben a helyzetben.
- De azért van valami, ami jó volt benne – mondta Light egy kis lágysággal a hangjában.
- Mi? – kérdezte L.
- Ha sosem találom meg a Halál Listát, nem ölök embereket és akkor… sosem találkoztam volna veled.
Light gyengéden rámosolygott.
L megrázta a fejét, majd halkan elsétált. Azoktól a szavaktól elpirult. Egyedül volt, s sóhajtott. A dolgok kezdenek zavaróak lenni.
Light aztán ismét lefelé nézett. L reakcióját látva még biztosabb lett benne, hogy L nem kedveli őt. Könnyek kezdtek gyülekezni a szemében a sok gondolattól. Próbálta visszatartani, de úgy döntött, egyszerűen hagyja lefolyni az arcán. Ekkor Ryuk ránézett.
- Tudod, ez valahogy vicces.
- Vicces? Én nem így gondolom – mondta Light, miközben megpróbálta visszatartani a zokogását.
- Hadd magyarázzam meg. Még sosem mondtam, hogyan lehet megölni egy halálistent, igaz?
Light kicsit zavarban volt, miért hozza ezt fel.
Ryuk kuncogott.
- Úgy ölhetsz meg egy halálistent, hogy szerelmessé teszed.
- Szerelmessé teszed? – ismételte Light. – Nem értem, mire célzol.
- Nos, tudod, hogyan használd a Halál Listát és ölj vele embereket? Ez olyan dolog, ami Shinigamivá tesz. Aztán beleszerettél L-be, s elmondtad neki. És nem sokkal később elkapott, hogy a halálba küldjön.
Light ránézett, majd ismét a padló felé fordította tekintetét. Tudta, hogy hogyan értette. A szerelem okozta a bukásomat? Ezt gondolta Light magában. Egy új gondolat adódott a meglévőkhöz. Úgy érezte, igen rá a válasz. A kezébe temette a fejét. Nagyon mérges volt magára.
- Francba. Hogy tudtam elbukni? Jobban kellett volna csinálnom, egyszerűen csak … be kellett volna fognom a számat – mondta.
Ryuk csendben maradt. Nem hallatszott már, csak halk zokogás Lighttól.