11. fejezet

A visszatérés ideje

Sétáltam Kurama szobájából és reméltem, hogy hamarosan vissza fog jönni. Shiori azt mondta nekem, hogy rendezkedjek be kényelmesen, amíg vissza nem jön.

’Kérlek Kurama. Kérlek hamar gyere vissza’ – gondoltam, s ismét könnyek jelentek meg a szememben. Ezen a héten már harmadszorra.

’Szükségem van rád róka. Ne hagyd, hogy magáévá tegyen teljesen. Szökj meg és gyere vissza. Róka. – gondoltam, s könnycseppek potyogtak a földre.

’Kellesz. Jobban szeretlek, mint eddig bármikor. Amikor ezelőtt mondtam neked, akkor még egy részem hazudott neked. De most már tudom, hogy mennyire sokat jelentesz nekem. Föladnék mindent, csak, hogy lássam a mosolyod újra. Istenem, mennyire kellesz nekem Kurama – Könnyek tovább folytak, ahogy az ágyán ültem és néztem ki az ablakon, amit ajtónak használtam. Valami bajnak kell lennie, hogy még nem jöttél vissza.

Kurama POV

Már jajgattam a fájdalomtól, ahogy Karasu vert újra. Aztán megismételte, amit elmondott az elmúlt hat napban.

- Kurama! Átvertél! Nem ölted meg Hieit, hagytad, hogy csak úgy elsétáljon! Most újra megbüntetlek üvöltött Karasu, ahogy az ágyon tartott egy kézzel, s újra kezdte a kínzást. Az elmúlt napokban mindig ez volt. Hiei, remélem, hamarosan látlak.

Napok lassabbnak és lassabbnak tűntek, ahogy Karasu újra a fenekem ütötte, hogy elérje, hogy nyögjek neki. Nem volt abban öröm, amit tett. Tudtam, hogy hamarosan vissza kell térnem. Hiei, én már nem vagyok biztos ebben.’ Karasu újra lökdösni kezdett és üvöltöttem a fájdalmamban. Remélem nem érzed a fájdalmam Hiei, mert nehéz ezt kibírni. Ha még az sokkal rosszabb. Érzem az aggodalmadat és, hogy várod, hogy hazatérjek. , de Hiei ez sokkal hosszabb idő lesz. Emlékszel arra, amikor a kezedben tartottál és akartad, hogy elmenjek. Ezt meg kellett tennem, hogy újra láthassalak. Emlékszel?

Visszaemlékezés

- Kurama, el kell menned? Azt gondoltam, hogy végre lesz egy kis szabadidőd… - Hiei elbicegett, tudta, hogy ma délig iskolában vagyok, de nem akartam elmenni. Tudtam mire gondol, amióta anya a városban van. Elkezdtem nevetni. Mi nem aludtunk együtt azóta az első alkalom óta.

- Hiei, tudom mire gondolsz – mondta éneklő hangon, hogy belerángassam egy párbeszédre.

Hiei lerogyott a kanapéba, s gúnyolódott.

- Igen, abban biztos vagyok.

Én finoman az ölembe húztam, ahogy megpróbált elszökni. Éreztem, hogy vágyakozik rám, s ennek kézzelfogható jelei is voltak.

- Ezt akarod, nem Hiei? – mondtam csábítóan, miközben simogatni kezdtelek a ruha alatt.

- Újra magadban akarsz érezni Hiei? Érezni akarod a lökést és húzást? Hiei, amíg anyukám a városban van, mi bármikor csinálhatjuk. Három és fél óra múlva jövök haza. Minden jól van? – Éreztem a keménységet a kezem alatt. Hiei légzése megváltozott, amikor kihúztam a sajátomat.Tudtam, hogy többet akar.

- Kurama, te jobban kínzol így, hogy ezt teszed – szólt utánam Hiei, mivel én felöltöztem, s kimentem az ajtóból. Visszafordultam és rákacsintottam:

- Tudod, mit akarok!

Visszatekintés vége

Mosolyogtam, ahogy eszembe jutott ez az emlék és tudtam, hogy amikor Karasu hátra fog húzni a szobájába, mint egy játékot, esélyem lesz megölni. Mikor odaértünk meztelenül rádobott a selyemágyra és elindult a „játékdoboza” felé. Előhúztam egy rózsát a hajamból és mielőtt megtudta volna, hogy mi történik, Karasut darabokra szelték. Visszarohantam és felhúztam a ruháimat. Aztán felkészültem, hogy újra lássalak.

Hiei POV

Tudtam, hogy jobban vagy. Te és én jó kapcsolatban vagyunk és ez fáj. Érzem a testi és lelki fájdalmaidat. Te és érzed az enyéimet? Remélem, hogy tudod, hogy mennyire hiányzol nekem, s vissza akarsz majd jönni. Kérlek, gyere haza hamar, mert szeretnélek a karjaimban tartani és mondani neked, hogy mennyire szeretlek téged. Istenem, hogy juthattam idáig, hogy szeretek egy embert. Kurama, róka, Youko. Mind gyertek vissza és tartsál a karjaidban. Újra érezni akarom.

Kurama POV

Kisétáltam a kastélyból . Rosszul éreztem magam, mert Karasu bánthat, így újra megöltem. Ha ő újra visszatérne, első alkalommal, amikor látom, megölném. Annyi mindent tett velem az utolsó héten. Nem itt, vissza Ningenkaiba. Hiei, itt az idő, hogy visszatérjek. Kitárt karral fogsz üdvözölni? Remélem, mert anyámon kívül kell valakinek a szeretete, ölelő karjai.  Az csak te lehetsz. Istenem, milyen hosszú ideje nem láttalak. Hiei, gyere és láss és vigyél haza. Az egyetlen helyre, amit otthonomnak nevezhetek.

Hiei POV

Megkapod az otthonod Kurama! Eljövök és felkaplak, amint kilépsz a kapun. Az emberek vagy démonok, akik szeretnek eljönnek, hogy lássanak. Kurama, amint meglátlak, magamhoz húzlak, s édesen, forrón megcsókollak, ahogy még sosem. Nem tudok segíteni, de újra akarlak. Nagy öröm lesz újra látni téged, én szeretnivaló rókám.

Kurama POV

Átsétáltam a bejáraton és észrevettem, hogy Ningenkai semmit nem változott, mióta nem voltam itt. Ebben az időzónában csak két és fél hét volt, ami Makaiban öt hét volt. Öt hét, amíg Karasuval voltam. Ez bárkinek hosszú lett volna. Megláttalak rohanni téged a fákon keresztül valami hihetetlen sebességgel és felfigyeltél rám a legszerelmesebb szemekkel, amit valaha is láttam tőle.

Nagyon hiányoztál, hogy megölelj, s más dolgok, amiket nehéz kimondani, nincs szükség szavakra, csak tettekre. Megcsókoltalak egy bizonyos hévvel.

- Szeretnék veled lenni, hogy elfelejtsem a fájdalmakat - mondtam neki.

Végül leraktam őt a kezemből, a szemeim kidülledtek és elájultam.

Hiei POV

Átfutottam a fákon és tudtam, hogy hol voltál, éreztem az energiádat. Már megölted Karasut? Halott és nem kell aggódnunk miatta? Remélem. És remélem, hogy nem fog követni.

Magamhoz húztalak egy szenvedélyes csókhoz. Te visszacsókoltál, s tudtam, hogy velem akarsz lenni, szeretkezni akarsz velem. Tudtam, hogy ez nem fog megtörténni, mert túl sok fájdalmat viseltél el. Nem tenném meg veled, amíg fel nem épülsz testileg és lelkileg is azokból a sebekből, amiket Karasu okozott.

Aztán amikor elengedtél és csak öleltél engem, a mennyekben éreztem magam, mintha ide tartoznék. Aztán, amikor elájultál és felemeltelek, aggódtam, hogy túlságosan elhasználtad az energiádat a visszatéréshez. Nem hibáztatlak érte. Ki szeretne ott maradni?

Leraktalak az ágyra és hallgattam a légzésedet és mértem az energiaszintedet. A szíved lassan, de vert, az energiaszinted viszont vészesen alacsony volt. Ekkor tűnt fel, hogy neked több vágásod és sérülésed van, mint amire számítottam.

Sikerült rávennem a nővéremet Yukinát, hogy jöjjön el és gyógyítson meg. A vágások gyógyultak, csak arra kellett várni, hogy lelki sebeid meggyógyuljanak, hogy jobban legyél, s az energiaszinted visszaálljon.

Napokat ültem az ágyadnál, várva, hogy felébredsz. Megesküdtem magamnak, hogy nem fogok sírni, amikor visszajöttél, de segíteni nem tudtam neked.

Amikor végre kinyitottad a szemed, a könnyek megállás nélkül folytak le az arcomon. Tudtam, hogy ez most igazán nem fontos, csak azt tudtam, hogy semmi más nem számít, csak, hogy itt vagy.

- Kurama, tudtam, hogy végül jól leszel. Kérlek, ne ijessz meg többet. Ne nyugtalaníts. Tudnom kell, hogy szeretsz-e engem.

- Kurama? Jól vagy? – alig tudtam kérdezni, mert a könnyeim már patakokban futottak le a mellkasomon. A könnyeim lassan elálltak és rájöttem, hogy nem válaszoltál még.

- Kurama, jól vagy? – kérdeztem újra. Egyik részem megkönnyebbült, a másik aggódott. Láttam, hogy a szeme ki van nyitva, s hogy lélegzik. De akkor miért nem válaszolt nekem. Lassan az arcára néztem, így jól láthattam a szemén keresztül. Félrehúztam a hajad, s rájöttem, hogy milyen gyenge.

- Ez különös… Nem olyan, mint általában szokott lenni.

Az ölembe húztalak. Végül megkaptam a reakciót. Megjegyeztem, hogy a hajad erősebb lett. Gyengéden mosolyogtam, s rájöttem, hogy a hajad a testednek az erőforrása. A lelked. A személyiséged.

Lenéztem és láttam, hogy könnyek szöktek a szemedbe, azonban rájöttem, hogy ez nem a boldogság, hanem a fájdalom könnyei.

- Kurama, jól vagy? – kérdezte harmadszorra. Kurama bólintott és gyengén felemelte a száját az enyémhez egy erőtlen csókhoz. A szádat az enyémre tapasztottad és azt akartam, hogy örökre a karomban tarthassalak. És mint tudod az örökké hosszú idő, főleg egy démonnak. Te újra közelebb hajoltál, s tudtam, hogy beszélni akarsz. Amikor végül kinyitottam a szemem megláttam, hogy te még mindig könnyezel

Szerettem volna eltűntetni a könnyeidet, ezért újra megöleltelek. Óvatos voltam, hogy ne bántsam a karod vagy a lábadon a sérüléseket.

- Kurama, mi a baj? Az előbb kérdeztelek, de te nem válaszoltál. Miért nem? – újabb könnyek törtek elő.

- Bennem voltál Hiei. Érzem a boldogságodat… Nem tudtam válaszolni neked és tudod, hogy a fizikai fájdalom jobban fáj, mint eddig. Amíg aludtam, addig nem fájt, de ahogy felébredtem egyre jobban kezdett fájni. Éreztem, hogy itt volt Yukina és a sebek nagy részét begyógyította. El kell mondanod neki, hogy te vagy a bátyja. Hiei, sosem fogod megtudni milyen nehéz volt nem látni téged mindennap – szünetet tartottál és újra megcsókoltál. – Én sosem kételkedtem abban, hogy eljössz, hogy láthass, s hogy hazahozz. Tudtam az érzelmeidből, hogy elfogadtál partnernek, hogy mindent feladsz értem. Én mindig szerettelek. Sosem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked, és nem fogom megengedni, hogy bárki is közénk álljon. Hiei, ha én hajlandó vagyok és te is, akkor eljegyezhetnénk egymást, hiszen a kötelék erősebb a szerelemnél? – kérdezted miközben a nyakadat és a válladat nyújtottad nekem. Megdöbbentem.

- Kurama, én … te tényleg egy törvénytelen gyerekkel akarsz együtt lenni?

Amikor bólintottál, lehajoltam a nyakadhoz és megjelöltelek magamnak. Beleharaptam a húsodba, és éreztem a tiszta véredet. Össze lettél velem kötve. Most, hogy össze lettünk kötve, te nem csak a szeretőm, szerelmem, hanem az élettársam és társam is lettél. Te is kiszívtad a nyakam és a véremet.

Kurama POV

Tudtam, hogy valakivel össze leszek kötve. Csak amikor megosztanak egy olyan erős kapcsolatot, hogy érezzük a másik fájdalmát is, csak azok a tökéletes társak. Mi megosztjuk ezt a köteléket. Nincs senki más aki ilyet érzett volna irántam és fordítva. Ott volt Karasu, aki az ő rókájának az ő Kuramájának hívott. Később, amikor a karomban tartottalak, az más volt, az első alkalom, és ami Makaiban volt, tudtam, hogy hová tartozom. Ebbe az ágyba tartozom veled.  Nem akarom, hogy bárki máshoz tartozzak. Nem akarom, hogy valaha is elmenj. Hiei, tudni szeretnél valamit? Sosem gondoltam, hogy szerethetek valakit, aki olyan hideg és durva, mint te, de most már tudom, hogy veled tökéletes az életem.