10. fejezet

Nem vagy közel hozzám

Felébredtem, s megtaláltam Hieit és magam a falhoz szegezve. Karasu nem ölte meg őt, de eldöntötte, hogy ehelyett inkább megkínozza. Ez különösebb, mint gondolhatnám. Remélem, hamarosan felébredek. Miért akar Karasu engem is kínozni? Tudja, hogy Hiei az én gyenge pontom? Tudja, hogy mennyire szeretjük egymást? Remélem, ha Karasu megöli őt, akkor annyira beteg lesz, hogy engem is megöl. Ez a legjobb dolog, amire gondolni tudok ebben a pillanatban. Valami baj van. Valami nem stimmel Hiei-jel, olyan, mintha valaki gyógyítaná őt. Ez különös, de elég normális tőle. ’Hiei’ – gondoltam, s hosszan ránéztem. ’ Annyira sajnálom, hogy minden baj miattam van. Sosem kellett volna idejönnöm, hogy megkeresselek – újra könnyek gyűltek a szemembe. A szemeim már égtek a könnyektől, amiket az elmúlt napokban hullattam. - sosem állt szándékomban, hogy annyit szenvedj egy hülye rókáért. Annyira sajnálom Hiei. Azt kívánom, hogy visszacsinálhassam. – lecsuktam a szemem, s csendben zokogni kezdtem. Így nem vettem észre, hogy Hiei felébred.

Hiei POV

Könnyeket éreztem. Kitől jöhetnek? Érzem, hogy közel vagyok hozzád. Kurama, közel vagy hozzám? – azt gondolom, hogy halott vagyok, meghaltál velem?

Kinyitottam a szemem. Sötétség köszöntött. ’Tévedtem. Nem vagy a közelemben. Mégis kinek a könnyeit érzem? Éreztem a szemem a kezemmel. Kétségkívül nyitva voltak. De akkor miért nem látok semmit?’ Aztán rájöttem. Vak lettem. Lehet, hogy hamarosan visszatér. De a nagyobb baj az, hogy te nem vagy itt. Nem vagy itt a közelemben.

Kurama POV

Éreztem, hogy valami baj van a mellettem lévő emberrel. Megpróbáltak tenni valamit, de nem sikerült. Láttam, hogy Hiei kinyitja a szemét, s rám néz, de nem mosolyog, de még csak nem is köszön, mint vártam volna tőle hosszú idő után.

- Hiei, jól vagy? – kérdezte, s aggódva néztem őt.

- Kurama, te vagy az? – kérdezte, s döbbenten nézett rám.

- Igen, te ostoba. Annyira sajnálom. Én sosem jelentettem annyit, hogy ez történjen veled – mondtam, s megöleltem.

Ő habozott, de visszaölelt.

- Nem vagy hallott? Nem haltam meg?

- Mindkét kérdésedre nem a válasz. Hiei, miért nem köszöntél, amikor megláttalak?

- Mikor néztél rám? – kérdezte, s furcsán nézett rám.

- Csak most, el tudod mondani, mit látsz most?

- Semmit. Csak sötétséget. Vak vagyok. Féltem, hogy elmentél, s nem vagy a közelemben. Éreztem a könnyeidet és hallottam a gondolataidat, de amikor megpróbáltam rád nézni, én nem láttam semmit. Azt gondoltam, nem tudom kinyitni a szemem, de úgy tűnik, nem látok semmit.

Én még szorosabban öleltem őt és megcsókoltam lágyan.

- Tudod, én itt vagy ok neked. Én sosem hagynálak el. Én veled akarok lenni Hiei. Tudnod kéne mostanra – mondtam neki, miközben néhány könnycsepp futott le az arcomon. – Hogy éreztél, amikor azt gondoltad elhagytalak? – megöleltem erősen és éreztem, hogy újabb és újabb könnycseppek futnak le az arcomon. Köszönöm Inari, hogy nem halt meg. Utálom Karasut. Az a szemét megkínozott minket újra és újra. Miért nem ölt meg téged? Azzal bosszút állhatna rajtam, az emberen, aki megölte őt ezelőtt? Folyamatosan sírtam és tartottam Hieit az ölemben, amikor kinyílt az ajtó.

- Látom. Te tényleg szeretheted azt a törvénytelen gyereket Kurama. Nem tudod, ha megismerem az igazi érzéseidet, hogy igazán szeretsz valamit, azt el fogom pusztítani? – kérdezte tőlem Karasu vigyorogva.

- Hülye, nem ölheted meg őt olyan könnyen. Tudod, nem? – Karasu megcsókolt.

- Kurama, Kurama. Tudnod kellene mostanra, ha dühös leszek, meg fogsz fizetni azért valamivel– újra elkezdtem csókolni a nyakamat. – tudod mi az a valami Kurama? – remegtem az érintése miatt.

- Az, amit nem akarok tudni – válaszoltam. Karasu nevetett.

- A testedet akarom. Azt akarom, hogy örömödben nyögjél, mint tegnap. Tudod, hogy az mekkora örömöt okozna nekem – suttogta a fülembe. – Most Kurama, tudod, hogy Hiei mindent jól hallgat? Ő jobban követi a parancsaimat, mint te. Édes Kurama, nem te vagy az egyetlen, akivel lefeküdtem tegnap – gyorsan Hieire pillantottam. Természetesen Karasu észrevette.

Karasu ördögien mosolygott. Mért kellett neki Hiei? Hieit nem ölte meg. Miért használta őt? Aztán rájöttem. Ha becstelenítette volna meg, akkor az nem lenne igazi kínzás nekem. Most már látom.  Nem tudom, hogy lehettem ilyen vak, hogy nem vettem észre.

- Kurama, mire gondolsz? – kérdezte Karasu simogatva a kezem. Közelebb húztam Hieit magamhoz.

’Hiei hallasz? – gondolta, s tudtam, hogy Karasu nem tud telepatikusan beszélni.

’Mi Kurama? Igen, hallak – válaszolt csukott szemmel. – Örülnél, ha nem hagynál le érte?

- Mit akarsz tenni Kurama? – kérdezte aggódva.

- Megpróbálom meggyőzni, hogy őt szeretem. Lehet, hogy akkor nem öl meg téged

- Nem hiszem, hogy megkérdezné, hogy megöljön-e vagy te tennéd? – kérdezte aggódva.

- Valószínűleg. Azt mondom, hogy nekem kell megölnöm, miközben egyedül vagyok és érzem a jelenlétét. Úgy teszek, mintha megölnélek, így hazamehetsz, jó? Anyukán gondoskodik rólad. Mondd meg neki, hogy túrán vagyok és hamarosan megyek vissza, amint tudok.

- Jó. Hogy fogok eljutni a bejáratig?

- Érezni fogod az utat, Hiei, arra gondoltam… - kifújtam a levegőt, s Karasu érdeklődve nézett rám.

- Igen? Mi Kurama? Ne aggódj annyira – próbált megsimogatni.

- Csak ígérd meg, hogy óvatos leszel

- Az leszek. Ne aggódj értem kis bolond rókám. Tudod, szeretlek. Légy hálás, hogy belemegyek ebbe az őrült tervedbe.

- az vagyok. Köszönök mindent. Csak azt kívánom, hogy többet tudj segíteni, mint én

Hiei lélekben rám mosolygott.

- Szeretlek

- Én is szeretlek – Felnéztem Karasura és megcsókoltam. Éreztem a szemén a meglepődést, kezei elengednek, majd szorosan megölel és mélyíti a csókot. Karasu törte meg a csókunkat. ’Milyen hülye ötletem volt’ – gondoltam, s Karasura néztem. ’Lehet, hogy csak azért fog megölni, mert szórakozom veled.’

- Kurama, miért csinálod ezt? Azt gondoltam utálsz – kérdezte Karasu, s hosszasan a szemembe nézett, amikben a vágy csillogott.

- Nem utálhatlak. Tudnod kellene, hogy sosem szűntem meg szeretni téged. Csak nem akartam csökkenteni a hírnevet, amit játékosként szereztem. Érted?

’Hiei, a következő szavak bántani fognak, de nem igazak. Én csak téged szeretlek – mondtam neki telepatikusan.

- Értem Kurama. Köszönöm, hogy idő előtt megtudhattam. Legalább tudom, hogy nem igazak. Szeretlek rókám.

- Karasu – suttogtam lágyan a fülébe. – Én akarlak, hogy tudd, hogy eddig is szerettelek, de ezt tudnod kellene – Karasu elmozdult a súlyom alatt, s tudtam,  hogy megint le akar velem feküdni. Csak most tudta meg, hogy ez nem erőszak lesz, hanem hajlandó vagyok rá.

- Kurama nem bánnád, ha megölném Hieit, mert úgy tűnt nagyon szereted – kérdezte Karasu, s óvatosan Hieire pillantott. – Az, amikor a fájdalom megütötte Hiei szívét. Azok a kemény szavak, amit Kurama mondott korábban.

- Én sosem szerettem őt. Csak megjátszottam, hogy aztán eldobhassam – ezek mind fájtak nekem, amikor Kurama abbahagyta. ’Minden játék, minden játék.’ Ez az, ami a fejemben keringett. Soha nem mondana ilyet Kurama. Tudom, hogy nem tenné. Nem hazudna arról, hogy szeret. A világ minden kincséért sem hazudna erről.

- Karasu, megengeded, hogy én öljem meg őt? Kínoznám, mint ahogy te tetted velem – kérdezte Kurama. Éreztem Karasu vigyorát.

- Persze. Egy ideig el kell mennem, s remélem nem lesz itt a szobában, mire visszaérek öt óra múlva.

- Addig elszórakozok – mondta kihívóan Kurama.

- Szeretnéd, ha maradnék?

- Nem. Hieit teljesen magamnak akarom, amíg elmész. Jobban érzem majd magam, ha visszajössz – mondta Kurama kérően nézve Karasura.

- Természetesen Kurama. Remélem, úgy fogsz nyögni, mint a régi szép időkben.

- Nem várhatod ezt . mondta Kurama.

A bejáratnál Kurama megölelt, s elköszönt. A látásom visszatért, el tudok menni Kuramáék házához, amíg ő megpróbál megszökni.

- Hiei, szeretlek. Kérlek, ne találj mást, amíg elvagyok. Nem tudnék úgy élni, ha elhagynál. Ígérd meg nekem – mondta nekem Kurama esdeklően.

- Buta róka. Természetesen megígérem – megöltem, s elbúcsúztam, majd elhagytam Makait. Remélem, Kurama hamarosan visszatér.