9. fejezet

Az életem egy káosz

Kurama POV

Magam mellé néztem az ágyban. Az ráncos volt, de Hiei nem aludt ott. Álmosan pislantottam és megpróbáltam emlékezni. Jól van – gondoltam. – Hiei elment Makaiba tegnap. Lehet, hogy holnap visszajön. Az lesz a harmadik nap - Felültem és találni akartam valamit, tekintettel, hogy vasárnap volt. És Hiei nem volt itt, hogy kezelje az unalmamat.

Bizonyos oknál fogva, ahogy Hiei itt hagyott többre kellett gondolnom. Milyen gyakran akarja Mukoro visszahívni Hieit, s küldetéseket adni neki? Van annyira elfoglalt, hogy elfelejtett engem? Találhat más embert, aki rajtam kívül szerethet? De ha az utazásai csak mentségek… miért nem mondta meg az első alkalomkor.

Kurama lesétált a utcán, s nem vette észre, hogy Hiei titokban követi őt. Elrejtette szellemi kisugárzását, s remélte, hogy Kurama nem veszi észre. Ő is lesétált az utcán a park felé, ahol elmondták egymásnak a valódi érzelmeiket. Miért megy oda?

Leültem a padra és észrevettem, hogy valami baj van ezzel a hellyel. Aztán rájöttem, hogy itt volt az, amikor elmondtuk egymásnak Hieijel az érzelmeinket. Csak néhány nap volt és igazán elveszetnek éreztem magam nélküle. Rájöttem, hogy mennyire függök tőle... Könnyeim kezdtek gyülekezni a szememben és azt gondoltam Hiei soha nem tér vissza. Elijesztettem őt. Mi a baj velem?

- Hiei, miért nem vagy itt? – suttogtam a levegőbe. – Miért nem vagy itt mellettem, mint kellene? Miért hagytál el? – mondtam suttogva. Aztán éreztem, hogy közel van. És aztán hallottam azt a csodálatos hangját, az egyetlen, ami megvadít.

- Ki mondta, hogy én nem vagyok itt veled? – kérdezte Hiei engem nézve aggódó szemekkel.

- Azt gondoltam örökre elhagytál - mondtam neki, s megöleltem és lehajtottam a fejem, megcsókoltam a nyakát, majd újra átöleltem.

- Miért hagynálak el örökre? – kérdezte tőlem komoly hangon. – Azt gondoltam mi jól megvagyunk. Én örökké szeretlek. Ha nem lenne így miért jöttem volna vissza megnézni téged?

- Sajnálom – szagoltam és beleástam a fejem a nyakába. – Nem tudom miért gondoltam azt, de ha elveszítenélek, végeznék magammal, bántanám magam. – újra elkezdtem sírni és hálás voltam, hogy Hiei vígasztal. Hiei átölelt és együtt indultunk el…

Aztán felébredtem. Ez is egy csodálatos álom volt.

Megnéztem az ágyam, de üresen találtam. Hasonlóan, mint az álmomban. Csak a lepedő nem volt ráncos. Ez volt a harmadik nap. Én kóboroltam és reméltem, hogy Hiei hamarosan visszajön. Valami baj volt. Hiei általában elérte, hogy eljöhessen, s elmondhassa, hogy minden rendben, hogy miért tűnt el néhány napra. Biztos vagyok benne, hogy Hiei veszélyben van. Muszáj megtudnom. Irány Makai!

Hiei POV

Leültem egy kőre, s megpróbáltam rendesen lélegezni. Reggel óta futottam egy pár A osztályú démon elől, akik simán győznének ellenem. Egyre keményebb és keményebb dolog futni előlük. A sebességemmel a fáradtságom is nő. Egy keményebb feladatokat kapok. Remélem Kurama nem aggódik értem és jön el, hogy lásson… ha ezt tenné, elrabolnák őt és rabszolgaként használnák! Nem engedhetem, hogy bármi történjen a rókámmal, így vissza kell érnem.

Kurama POV

Megláttam a bejáratot. ’Itt az idő, hogy megtaláljam a szerelmemet. Nem lehetek addig boldog, vagy nyugodt, amíg nem tudom őt biztonságban’ Átugrottam a bejáraton és előhúztam egy rózsát, mert rájöttem, hogy itt igazi veszélyben vagyok. A démonok itt folyton zaklattak, de el tudok bánni velük. Megpróbáltam megérezni Hiei szellemi auráját, amikor megéreztem egy másik erős aura közeledik felém teljes sebességgel. Valaki, akit ismertem, csak nem tudnám megfogni. Mielőtt kitalálhattam volna, hogy ki az, a föld fekete lett és éreztem a sötétséget.

 Amikor felébredtem, felfogtam, hogy a falhoz vagyok láncolva. Fájt a fejem és képes voltam annyira mozogni, hogy érezzem a fejemre száradt vért. Valaki rendkívül erősen ütött le valamivel és nem volt biztos benne, hogy tudni akarom ki volt az.  Valami hihetetlenül nagy baj volt a képpel. Hol vagyok és miért fogtak el.

- Szóval felébredtél végre? – kérdezte tőlem egy hang a sötétben.

- Igen. Ki vagy és mit akarsz velem? – kérdeztem, s körbenéztem, hátha megláthatom támadómat.

- Kurama, eléred, hogy ellenszenvet érezzek a hangod és a kifejezésed miatt – mondta a hang. – Ismerned kéne Kurama, hiszen én volt a hírhedt Youko előző szeretője. Én vagy Karasu.

A szemem kidülledtek, amikor rájöttem, hogy ő az. De ez lehetetlen. Megöltem őt…!

- Mi ez a megdöbbent pillantás kedves Kuramám? Nem is örülsz, hogy láthatsz? – kérdezte érdeklődően.

- Megöltelek… Láttam, hogy meghaltál. Halott voltál miután használtam azt a növényt… hogy?

Karasu szórakozásában kuncogott.

- Igen Kurama, te megöltél. Visszajöttem, hogy bosszút álljak rajtad. Meg kell büntetnem téged ezért – üvöltötte, s megragadta a torkomat. Aztán a semmiből megcsókolt. Elhúztam a fejem undorodva és dühösen.

- Miért vetted a fáradtságot, hogy elfogj? Nem használhatsz engem – mondtam fenyegetően.

- Oh, de Kurama igen. Látod, van egy kis pletyka körülötted és a kis tűz-jégdémonod körül. Hogy kellene tennem?

- Mi kell neked?

- Nos, látod kedves Kuramám, azóta, hogy láttam, mennyire szereted őt és mennyire haragszik rám, látni fogod a halálát. Látni fogod, ahogy érted meghal. S így vissza tudom követelni, ami az enyém – nézett rám kéjsóvár szemekkel. – Tudod mi az Kurama?

Sóhajtottam, s rájöttem, hogy nem fogok innen kiszabadulni mostanában.

- Én.

Ő megragadta a fejem és keményen megcsókolt újra.

- Igen. Az enyém vagy. Most és mindörökké. Újra mi leszünk a híres szerelmespár Makaiban – mondta Karasu.

Nem segíthettem, de nyögtem a nyomás alatt és az igaz nyilatkozat miatt, hogy mi szeretők voltunk. Még mindig Karasu irányított. Ahogy a falhoz lökött és megpróbált újra a szeretőjévé tenni. Most mutatkozott meg, mennyire puhány emberré váltam Ningenkai-ban. Ő egy isten volt, amikor használni kezdte a kezét. Végül megéreztem, hogy Hiei a közelben van és ellöktem Karasut magamtól. Ziháltam és egy részem akarta, hogy Karasu alatt legyek, csak úgy, mint régen. ’Nem kap meg engem! Én Hieihez tartozok, csak hozzá és senki másé nem leszek, amíg ő él.’

’Kérlek Hiei! Ments meg!’ – gondoltam kétségbeesetten. – Kérlek gyere és ments meg!

Hiei POV

Kérlek Hiei! Ments meg! Kérlek, gyere és ments meg!

Hallottam Kurama hangját a fejemben. Hol van? Mit csinál itt Makaiban? Éppen elértem a bejárathoz, amikor rájöttem, hogy Kurama nekem szól. Hol vagy? Gondoltam kétségbeesetten várva a választ. Nem érkezett válasz. Aztán egy hatalmas sikolyt hallottam a fejemben. Megtalállak hamarosan rókám. Megtalállak hamarosan…

Futottam a vár felé, ahol hallottam a fájdalmas kiáltásokat. Kiáltások, amik engem hívtak. Azok a hívások Kuramától jöttek. Ki fogta el és mit csinálnak vele? Felrohantam a kastélyba és amikor odaértem rájöttem, hogy ott van Kurama… Karasuval? Hogy élhet újra? Benéztem a börtönablakom, s láttam, hogy Karasu az én Kuramámmal szeretkezik.

Nem, nem szeretkezett vele, ő erőszakoskodott. Megerőszakolta Kuramát! Betörtem az ablakot, hogy megmentsem őt.

- Kurama! – szólítottam. Ő felnézett a hangomra. A fájdalomhoz, ami az arcán volt öröm és boldogság is járult, mikor meglátott.

- Hiei!

Aztán Karasu fejbeütötte őt egy bunkósbottal.

Ránéztem és láttam Karasut, aki elégedett arccal állt felettünk. Undorító volt. Megerőszakolta Kuramát és meg is ölte volna, ha nem érek ide.

- Korcs – mondta összeszorított fogakkal.

- Na, na Hiei. Tudnod kellene, hogy nem szép dolog csúfolni mást embert. Amellett, tudnod kéne, hogy Kurama és én milyen jól szórakoztunk, amikor ilyen gyönyörű dolgot csináltunk. Nem kellett volna félbeszakítanod minket.

- Ha nem teszem, lehet, hogy megölted volna.

- Nem Hiei. Te vagy a baj. Nem tudtad, hogy Youko és én mérkőztünk a mennyben? Mi voltunk együtt tökéletesek. , amikor hirtelen elege lett belőlem, s elhagyott. Híresek voltunk Makaiban és elhagyta a hírnevet, hogy több kincset szerezzen.  Az aranyat többre becsülte, mint engem, s ez dühössé tett, így megkaptam a bosszúmat. Amikor megölt, az egyik másik fajtája volt annak, hogy elhagyott. Így amikor megtaláltam őt szülőházában volt. Újra befogadtam, szeretkeztünk. Viszont én veled ellentétben tudtam, hogy mit akartam.  Bizonyos szempontból ugyanolyan volt Youkoval.

Elvette, amit akart és meg is kapta mindig. Ő használni akart engem és sikerrel járt, sikerrel. Elérte, hogy utáltnak és feleslegesnek érezzem magam – abbahagyta és rám nézett. – Úgy, mint veled.

Utáltnak és feleslegesnek érezted magad, amikor megtanultad a nővéredtől, hogy sosem voltál rátermett, hogy elmondd neki, hogy a törvénytelen báty te vagy. Te nem ismerheted a valódi szerelmet, mert te vagy a törvénytelen gyerek. Szóval elmehetsz, hogy megmentsd magad – Karasu megragadott és a falhoz vágott.

- Amit akarok, ahhoz meg kell, hogy öljelek. Azután Kuramának nem lesz választása és visszatér hozzám.

- Sosem fog visszamenni hozzád – mondtam csukott szemmel, s vártam a halált.

- Hogy érted? – kérdezte tőlem csípősen.

Kinyitottam a szeme.

- Tudod, ha megölsz, akkor Kurama a módját, hogy megölje magát, hogy velem legyen, ne veled. Kicsit jobban ismerem őt, mint te. Sokkal jobban szeret, mint ahogy te azt gondolod. Még a halál sem választhatja el azt a köteléket, ami köztünk van. Szeretem őt – mondtam.

- Szeretni fog engem. Nem tudod távoltartani tőlem azzal, hogy meghalsz. Te elhagytad őt és szomorú lett annyira, hogy eljött megkeresni téged – Karasu nagyon komoly lett. – Nem állt szándékában játszani veled, s hamarosan megölt.

Kurama POV

Hangokat hallottam. Lassan kinyitottam a szemem és megláttam Hieit Kurasu fogságában.

- Tudod, ha megölsz Kurama talál mósot, hogy megölje magát, hogy velem legyen. Tudod, jobban ismerem őt, mint te. Sokkal jobban szeret, mint ahogy te azt gondolod. Még a halál sem választhatja el azt a köteléket, ami köztünk van. Szeretem őt – hallottam, hogy mondja Karasunak. Aztán hallottam, hogy Karasu felel neki.

- Szeretni fog engem. Nem tudod távoltartani azzal, hogy meghalsz. Te elhagytad őt és annyira szomorú lett, hogy eljött megkeresni téged.

- Karasu! Kérlek, hagyd, hogy Hiei elmenjen. Én itt maradok, csak ne bántsd őt – a szemeim megteltek könny-nyel. – Kérlek, hagyd elmenni,.. – mondtam újra, s a könnyek a mellkasomon folytak le.

- Ha ha ha ha! Azt hiszed, meg fogom tenni Kurama. Úgy tűnik azt akarja, hogy élj – még erősebben megragadta Hiei torkát.

- Kérlek Karasu! Engedd el őt! – kértem újra. Minden elsötétült, s újra elájultam. Amiokr újra magamhoz tértem Hiei még mindig élt.