5. fejezet

Viszlát később Kurama

(Hiei szemszögéből)

A kórházi ágyamon ültem, s vártam, hogy elmehessek. Három nap telt el azóta, hogy láttam volna Kuramát és ő nem jött vissza azóta. Könnyek szöktek a szemembe, amikor rá gondoltam. Hűvös voltam azzal, aki szeretek, s láttam a fájdalmat a szemében, miután megkértem, hogy menjen el.

Egyedül lenni, sokkal magányosabb dolog, mint, ahogy gondoltam. Oh, Kurama! Ha csak visszajönnél és megnéznél. Az emberek itt azt mondják, hogy maradjak még. Megpróbáltam megszökni, de akkor rájöttem, hogy túl gyenge vagyok, így hát megengedte az orvosoknak, hogy azt csinálják, amit akarnak, anélkül, hogy fájdalmat okoznának.

Annyira akarom, hogy Kurama visszajöjjön és megnézzen, én csak vissza akarok menni hozzá, hogy tisztázzuk a helyzetet. Megpróbáltam megölni magam. Kiengedtem a karomból a sárkányt, s megengedtem neki, hogy megpróbáljon megölni engem. Olyan rossz volt a helyzet, s rájöttem, hogy Kuramával sohasem lehetek boldog. Nem igazán. Megpróbáltam meggyőzni magam, hogy az életem jobb Kurama nélkül, ez közelről sem igaz. Szeretem azt a rókát teljes szívemből és ezt nem igazán tudom megváltoztatni. Valahogy az az ember belopta magát a szívembe. Kurama nélkül nem érzem magam tökéletesnek. Nem vagyok egész a másik felem, Kurama nélkül.

Köszönöm Kurama, hogy felisertem a hibáimat. Most minden jó és végül újra kezdhetünk harcolni, csak ugye visszajössz hozzám? – gondoltam.

Még néhány nap után Kuram úgy döntött, hogy eljön és megnéz engem. Óvatosan kopogtatott az ajtómon. Kinyitottam a szemem. Éppen egy szunyókából ébredtem fel.

- Bejöhetek? – kérdezte tőlem félénken Kurama – vagy azt akarod, hogy egyedül hagyjalak?

Egy hete nem láttam Kuramát. Finoman mosolyogtam. Alig voltam fáradt. A fájdalom ahogy jött, úgy ment el és amikor Kurama benyitott minden fájdalom, testi és lelki elpárolgott és boldog voltam.

- Bejöhetsz Kurama – lenéztem, nem akartam a szemébe nézni. – Kurama, elmondom neked az igazat. Tényleg hiányoztál – felnéztem és megláttam néhány könnycseppet a szemében.

- Olyan nehéz volt távol tartanom magam tőled Hiei! Mindennap akartam jönni a múlt héten és látni, hogy megbocsátottál-e nekem.

Kurama elkezdett sírni és én megfogtam a kezét és az ágyhoz vezettem. A fejét a vállamra rakta, s újra sírt. Finoman megsimogattam a haját és gyengéd szavakat suttogtam a fülébe.

- Most már jól vagyok. Ha akarod elmondom miért voltam a sikátorban. Aztán elmondom, persze nem tudom, hogy fogsz reagálni. Először meglepődsz, aztán dühös leszel rám. Kérlek Kurama, kérlek. Én mindent sajnálok, minden mellébeszélést, amin átmentél miattam.

- Hiei? Mi az? Mit kell elmondanod nekem?

- Kurama, megpróbáltam megölni magam.

Kurama meglepődött a szavaimon.

- Megpróbáltad megölni magad? Nem értem.  Miért akartad ezt tenni?

Lenéztem a kezemre, hogy elkerüljem Kurama pillantását.

- Nem tudom pontosan. Én csak olyan depressziós voltam a vitánk után és azt gondoltam, hogy nem akartál velem lenni, így eldöntöttem, hogy megpróbálok megszabadulni tőled. Sosem gondoltam, hogy ilyen messzire megyek, de úgy tűnt, hogy ez az egyetlen út, hogy megadjam neked a békét. Sosem állt szándékomban ennyire messzire menni, de nem akartam, hogy mi veszekedjünk így úgy döntöttem, hogy befejezem.

- Azzal, hogy véget vetsz az életednek! Hogy gondolhattad, hogy ilyen könnyen megoldhatod? Mit gondoltál? Hogy boldog leszek, ha megölöd magad? Hiei, én szeretlek téged, nem számít mit csinálsz. Én boldog ember akarok lenni veled. A doktor azt mondta, hogy hazamehetsz holnap. Akkor el akarsz tűnni innen?

Mosolyogtam. Neki nem kellett válaszolnia azokra a kérdésekre. Ha rájön, mit akartok mondani neki.

- Igen. Beteg vagyok, s fárasztó. Hamarosan elmegyek innen, hogy boldogabb legyek. Boldog akarok lenni, amíg veled vagyok Kurama. Ez az, ami boldoggá tesz. Boldoggá teszel, amíg eldöntöm, hogy elmegyek és valami mást követek.

Kurama rám nézett úgy, mint amikor azt mondtam, ,hogy használjunk játékszereket vagy valamit. Óvatosan nevettem.

- Viccelek Kurama. Én veled akarom tölteni az életemet. Szeretlek és tudom, hogy ha együtt leszünk az jó lesz. Köszönöm – mosolyogtam és megpusziltam az arcát. – viszlát holnap.

Kurama megfogta a kezemet.

- Ok. Csak pihenjél. Ha nem… Kitalálok valami büntetést – Kurama vigyorgott, mint egy macska. – viszlát holnap.

Attól a vigyortól végigfutott a hideg a gerincemen. Nem volt kényelmetlen, csak szokatlan. Kurama nem igazán csinálj ilyesmiket nekem.

Másnap

- Igen! Végre elmehetek! Beleboxoltam a levegőbe és megláttam Kurama anyukáját az autó közelében állni.

- Hiei, örülök, hogy láthatlak – üdvözölt engem.

- Jó, hogy újra láthatom. Muszáj beszélnem önnel, amikor hazaértünk.

Minden rendben veletek? Kurama?- mondta Kurama anyukája.

- Igen – válaszoltam.

Az utazás a kocsiban hosszú volt, de egészségesebbnek éreztem magam, mint az elmúlt héten. Megláttam a házat, ahol Kurama és az anyukája éltek. Ez az otthonom. Végre találtam egy helyet, amit otthonomnak hívhatok. Kurama, köszönöm, hogy bérbeadtad nekem veled. Mosolyogtam és körbenéztem. Mostantól itt fogok élni a szerelmemmel és ez így tökéletes. Te, a szerelmem tettél engem tökéletessé. Elindultam az új otthonom felé.