Kakashi elsétált a kórházból anélkül, hogy ighazán tudva, hova megy; az elméje zúgott attól a rengeteg dologtól, ami a nap folyamán történt; a lábai lassú iramban vitték keresztül a falun.

Még arra sem gondolt, hogy kinyitja a könyvét, ahogy szokta. Habár el akart futni attól, amit látott, nem engedter magának. Mérlegelnie kellett, megérteni…

Zavartnak, levertnek érezte magát és most az egyszer nem tudta, mit tegyen. Másra számított, nem arra, amit barátja mondott a kórházban.

„Szeretem Randout” mondta Genma,

Nem érdekelte többé mit gondolnak mások, mert Raidou majdnem elvesztette az életét abban a küldetésben és Genma nem akarta, hogy ismét megtörténjen ez, amikor ő nincs vele.

Együtt voltak és a szerelmük… elég erős volt, hogy ellenálljanak azoknak, amit mások mondanának.

Kakashi rosszul érezte magát.

Sosem vette észre. Genma oladlán volt… nem azért, mert hasonlókon ment keresztül, mint ő (csak rosszabbakon), hanem mert a barátja volt. A barátjuk.

- Kakashi-san?

Kakashi pislogott a formális hangnemre és kiverte a gondolatait, rájőve, hogy majdnem nekiment a másik ninjának séta közben.

Egy szakképzett ninjához képest nem figyelte merre megym túlságosan elveszett a gondolataiban, hogy figyelmet fordítson arra.

Szemét a barna szempárra fókuszálta, ami a megkarcolt orr fölött voltak. Rájött, hogy a fiatal férfi… Naruto… akadémiai tanára volt.

De mielőtt Naruto neve elkezdett volna lármázni Kakashi elméjében Iruka megszólalt; hangja nyugodt és visszafogott volt.

- Ne bántsd őt, Kakashi-san – ez volt minden, amit a chuunin mondott, mielőtt elsétált volna.

Kakashi pislantott, nem igazán értve, mi folyik itt.

Úgy tűnt nem igazán fogta fel, mi történik mostanság körülötte.

Sosem vette a fáradtságot, hogy jobban megismerje Naruto tanárár, így a nyugtalansága nem volt teljesen ok nélküli.

Csendesen détált a lakása felé, próbálva elfelejteni Iruka furcsa viselkedését vele. Kakashi rettegett a pillanattól, hogy megérkezik; a házát olyan üresnek érezte, különösen, mikor éjszaka megy oda. Nem volt melegség ott, csak néhány fénykép halott emberekről, akiket egyszer szeretett, emlékeztetve őt, mit vesztett el.

Négy falat hívott otthonnak, de nem jelentett neki semmit.

Felsétált a lépcsőn; Kakashi kínzó fájdalmat érzett a szívében. A mosolya mindent felmelegatene… miért nem mosolygott Naruto?

Miért nem tudott mosolyogni?

Mi folyik? Elutasította a boldogságot érte, de Naruto nem mosolygott… helyes volt, amit csinál?

Elérve a lakása ajtaját, Kakashi megdöbbent látva, hogy egy összekuporodott Naruto ül előtte, feje a két lába között. Kakashi egy szorítást érzett a mellkasában a látványtól.

Abban a pillanatban Naruto érezte, hogy valaki közelít, felnézett, s nyelt egyet, mikor látta, hogy Kakashi áll ott.

- Kakashi-sensei… - dörmögte a szemébe nézve. Kakashi nem tudott félrenézni, azok a kék szemek elbűvölőek és mélyek voltak. És szomorúak, de Kakashi nem értette, miért. Természetesen nem tudta figyelmen kívül hagyni Narutot… végül is teljesen elállta az utat.

- Mit csinálsz itt ilyenkor? – Kakashi hidegséggel leplezte érdeklődő hangját, nem hagyhatta kitörni az érzéseit.

Ez…

„Szeretem Raidout.”

Ismét Genma szavai ismétlődtek az elméjében, egyre inkább kiabálásra hasonlítva, elfujtva a szavakat, amiket az agya mondott neki.

Annyira biztos magában…

- Iruka-sensei adta meg a címedet – Naruto hangja halk volt, de szilárd. – Nekem… Nekem beszélnem kell veled Kakashi-sensei.

Kakashi szeme hideg volt, ahogy kényszerítette magát, hogy megszüntesse a bizsergést a gyomrában. Nem hagyja Narutonak, hogy megsérüljön.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, Naruto, haza kellene menned – jelentette ki Kakashi, összehúzva látható szemét.

- Nem mozdulok el innen, amíg nem beszélünk, Kakashi-sensei – Narutoi hangja határozott volt és úgy nézett ki, kész arra, hogy hozzákösse magát a bejárathoz.

Kakashi sóhajtott. Naruto, mintha érezte volna, hogy győzött elmozdult a bejárattól és hagyta, hogy Kakashi kinyissa az ajtót; az ezüsthajú jounin a kamaszra nézett, majd intett neki, hogy ő is lépjen be, aztén becsukta az ajtót a háta mögött.

- Sajálom, ha egy kicsit üres – Kakashi hangja kevésbé hidegen, ugyanakkor keserűen hangzott.

Az igazat megvallva Kakashi lakása olyan volt, mint más egyedülálló férfié Konohában. Kicsi volt, és három fő szobára, s egy fürdőszobára volt felosztva. A legfőbb a konyha volt egy asztallal, két székkel, s még pár dologgal. Majd volt egy kis nappali kanapéval, TV-vel, valamint egy hálószoba egy ággyal, szekrénnyel s a polcokon könyvek és pecsétek.

Pár dolog volt, ami Kakashissá tette a helyet, mint pédaául a teljes ’Icha Icha Paradise’ sorozat, néhány bekeretezett kép, s a ruhái a szekrényben, de ezeket leszámítva a lakás csupasz volt.

- Nem az… - Naruto kicsit idegeskedett, azon tűnődve, hogyan lehetne belekezdeni egy ilyen beszélgetésbe. Kakashi házában volt, a bátorsága eltűnt, üresen ás bizonyttalanul hagyva őt.

Kakashi akaratlanul lehúzta a maszkját, ahogy szokta, mikor belép a lakásába, s intett Narutonak, hogy üljön le a kanapéra a nappaliba, de az csak őt nézte nyitott szájjal, s elkerekedett szemekkel.

- Mi… - Kakashi látta az enyhén piros arcát Narutonak, ahogy az zavartan elfordult.

Az ezüsthajú jounin megvakarta az állát, rájőve, hogy a reakció oka az volt, hogy lehúzta a maszkját.

- Akkor én vagyok az első, aki lát maszk nélkül… - hallotta meg Kakashi Naruto suttogását, s egy kicsit ő is zavartnak tűnt.

- Akarsz valamit? – próbált Kakashi normálisnak tűnni, de nem sikert; Naruto a házában volt, a kanapéján ült és hozzá beszélt.

Miért?

Hogy tudja legyőzni az érzéseit? Az érzések, amik okozták, hogy meg akarta ölelni azokat a kis vállakat, s megcsókolni a szőke ajkait?

- Nem, köszönömválaszolt Naruto halkan, felébresztve Kakashi a mélázásából.

- Naruto, miért vagy itt? – sóhajtott Kakashi. Nem akart itt lenni. Nem akarta, hogy Naruto itt legyen.

Most nem.

Naruto csikorgatta a fogait. Most, hogy itt volt, a szavak nem akartak jönni. Sérült volt, sérült, mert senseije nem figyelt rá, sérült, mert távol volt és Naruto semmit nem akart jobban, mint hogy elismerjék.

Hogy Kakashi elismerje.

Sérült, mert bármennyire próbálta, az érzései nem tűntek el. De Iruka-senseinek igaza volt… a döntései egyedül az övé volt. És tudni akarta… rossz vagy jó, nem számított.

- Miért vagy olyan aljas velem?

Kakashi megütközött – aljas?

- Figyelmen kívül hagysz sensei, és sosem beszélsz velem… mintha nem is léteznék! – Naruto fájó szemekkel nézett fel. – Azt hiszem, más lettél… utálsz engem a Kyuubi miatt? Vagy utálsz, mert nem vagyok olyan jó, mint Sasuke? A tanárom vagy! Annyira kedvellek és még… - abbahagyta, a hangja suttogássá csökkent.

- Naruto… - Kakashi nem tudta, mit mondjon. El akarta mondani a szőkének, hogy nem volt aljas, hogy csak meg akarta védeni Narutot a beteges érzéseitől. Hogyha a közelében marad, megsebesül.

- Nagyon szeretem Kakashi-senseit – folytatta Naruto, mintha nem hallotta volna őt. – Próbáltam figyelmen kívül hagyni, mert nem volt normális… Próbáltam ismét Sakura-chant szeretni, tudod? – ártatlansággal telt szemekkel nézett rá. – Nem működött.

Kakashi ott állt, most az egyyszer szótlanul.

Naruto… szerette őt?

- Te… szeretsz… engem?

- Igen – motyogta, nem nézve rá.

- Naruto, biztos vagyok, hogy ez nem olyan dolog, mint amit Sakura iránt érzett… - próbált okot adni a szőkének, miközben a szívében lévő érzés fájt. Amennyire akarta, hogy igaz legyen, annyira rossz volt. Nem tudta megrontani Naruto lelkét így.

- Nem olyan. Melegebb és mélyebb… -  Naruto felemelte a kezét a mellkasához. – És fáj itt, mert sosem nézel rám…

Kakashi megrázta a fejét.

Nem.

Lehetetlen volt, nem engedhette.

- Próbáltam nem foglalkozni vele! – Naruto most kiabált. Kakashi örült, hogy nincsenek szomszédai. – De nem használt! Tudom, hogy nem szeretsz Kakashi.sensei, de nem számít nekem! Iruka-sensei mondta, hogy az légy, aki akarsz lenni. Szembe kell néznem azokkal az emberekkel, akik azt gondolják rólam, hogy csak egy szörnyeteg vagyok, hogy szembe forduljak azza, amit a többiek gondolnak.

Kakashi döbbenten nézte, az elméje visszajátszotta Genma határozott arcát korábbról.

- Azt mondta, hogy azok, akik szeretnek az oldalamon állnak, nem számít hogyan – szemei könnyben úsztak, arca borsó színben játszott. De Narutonak még valamit mondani kellett. – annyira szeretem Kakashi-sensei, hogy fáj nekem. Mindig arra gondolok, hogy hogyan csókolhatnálak meg éshogy lehetnék a közeledben… milyen érzés lenne, ha fognád a kezemet – szipákolt, képtelen volt visszatartani könnyeit. – Tudom, hogy ez sosem fog megtörténni, mert amit érzek, az rossz! De… még ha gyűlölsz is engem… még akkor is annyira foglak szeretni…

Kakashi érezte, hogy a lábai elgyengülnek, s térdre esett a padlón. Szeme el volt kerekedve és Narutot nézte, aki összetört és elkezdett zokogni.

- Nem érdekel mit gondolnak mások! Az érdekel te mit gondolsz rólam… és még ha nem is tudok az lenni, aki akarok… legalább figyelj rám úgy, mint régen… mert szükségem van az elismerésedre…

Nem tudott többet mondani. Dühös volt magára és megszégyenülve érezte magát, amiért így összetört. Naruto elrejtette az arcát a karjaival és a kanapához búkt, könnyei pedig folytak le az arcán.

Annyira fájt neki.

Kakashi dühös volt. Dühös magára. Az ő hibája volt, hogy Naruto sír, az ő hibája, hogy nem tud mosolyogni többé.

Rosszul viselkedett egész idő alatt. Azt gondolta, hogy elrejtheti az érzéseit és biztonságban tarthatja Narutot, de nem vette észre, hogy mennyire megsebesíti ahelyett, hogy megvédené őt.

Naruto hasonlóan érzett, Naruto szerette őt és ez nem volt látszat.

Kakashi tudta, hogy nem tökéletes. Tudta, hogy nem szent… és hogy vakószínűleg még jobban fogja bántani Narutot. Nem tudott megváltozni. Azt is tudta, hogy mindenki azt gondolná, hogy nem helyes. Tudta, hogy az emberek azt gondolnák, hogy beteg… szeretni egy tizenhárom éves fiút, mint ő…a „szeretni” rész valami mélyebbé válhat, ha hagyják kivirágozni…

De…

- Biztos vagy abban, hogy szeretsz engem? Valójában nem a megfelelő ember vagyok, akit szeretned kéne… - jegyezte meg, de a hangja lágy volt, kétkedő.

- Szeretem, Kakashi-sensei… csak Kakashi-senseit… - nyelt egyet Naruto a zokogása alatt, még mindig elrejtve arcát.

- Sajnálom, Naruto…

Kakashi előre hajolt, szíve kalapált a mellkasában, ahogy átkarolta remegve szőke tanítványát, ölelte, s érezte, hogy megmerevedik a válla, s a másik szíve hevesen kezdett el verni, mint a vad nyúlé, amit elfog a vadász.

Kakashi pontosan ezt érezte.

- Ka… Kakashi-sensei…? – emelte fel Naruto a fejét, szipogott, könnyei még mindig szabadon hullottak.

- Sajnálom, Naruto, nem akartam, hogy bántósáaon essen… Mindig annyira gondolkodtam rólad és nem akartam, hogy bemocskoljalak a bűnös vágyaimmal…

Naruto pislogott, Kakashi karjában mocorogva – melegnek érezte, melegebbnek, mint Iruka-sensei karját…

- Mi?

- Én in szeretlek, Naruto, én is szeretlek.

Naruto felnézett Kakashira, tiszta döbbenettel a szemében. Az ezüsthajú jounin sóhajtott, de volt egy mosoly az arcán, ahogy lehajolt; végül Naruto ajkaira illesztette sajátját.

Ez volt, amit akart. Ez volt amit annyira akart, hogy nem tudta elhinni, hogy végül megvalósult.

Nem volt semmi, amit hozzá lehetett adni. Ez egyszerűen… tökéletes volt.

- Oké, fiúk, ma egy fantasztikus D rangú küldetésetek lesz! Le kell festenetek az akadémia falát kívülről! – jelentette be Kakashi vidáman, fordított egy oldalt a narancssárga könyvében, szeme boldogan futott végig rajta.

Nem tudta mióta hagyra abba az olvasását.

- Kakashi-sensei! Ne megint D rangút! – nyaffogott Sakura, ökölbe szorítva a kezét. Inner Sakura bevadult az elméjében.

- Ez idegesítő – morogta Sasuke, bal szeme rángatózott. Néha kívánta, hogy a büszkesége engedjen több szabadságot a kfejezésbem… de nem lehetett. Végül is egy ÁUchiha volt.

- Kakashi-sensei! Már beteg vagyok ezektől a D rangú küldetésektől! Pókhálósak leszünk, ha nem adsz nekünk valami magasabbat! – kiáltott Naruto, meglendítve kezét, hogy nagyobb hangsúlyt adjon. – C rangú küldetést akarok! Egy nap én leszek az új Hokage! Kiveszek itt! Egy jó küldetést akarok! És rament is akarok!

Sasuke és Sakura őt nézték, a hiperaktív magatartása tízszer erősebben tért vissza az előző naphoz képest, teljesen ledöbbentve hagyva őket.

- Sasuke-teme, nem értesz egyet velem? – bökte meg Sasuke bordáit Naruto.

- Naruto! Légy kedves! – csapta kupán Sakura.

- Sakura-chan! – nyaffogott a szőke.

Sakura elégedetten mosolygott és Sasuke is megnyugodott. Bármi is zavarta Narutot, eltűnt.

Visszatért a normális kerékvágásba.

- Maa, maa, ne lágy dühös, megnézem, mit tudok szerezni holnapra, oké? – Kakashi megráztta a fejét és gyengéden megcirógatta a haját, hagyva, hogy a keze egy másodperccel tovább időzzön a másik fején, mint szükséges.

Naruto felmosolygott rá, szemei fényesek és lelkesek voltak.

Csak, mint korábban, Naruto volt, aki először elindult, a csapat élére ugrott, fecsegve a ramenről és a Hokageségről.

Kakashi ismét megrázta a fejét. Rendben volt.

Minden rendben volt.

És ezúttal még jobban megvédi Naruto mosolyát.

Mert most Naruto mosolygott és neki mosolygott.