Naruto csak bámult maga elé.

Benne egy furcsa érzés tört utat a mellkasában, ami szorította belülről, s ez fájdalmat okozott Narutonak.

Miért?

Aztt gondolta, hogy végül elnyerte jutalmát. Ennyire megjátszotta volna magát?

„Miért gondolkozok így?” ráébredt, hogy elméje milyen utakon áll, s gyorsan elégette ezeket a gondolatokat, figyelmen kívül hagyva a szúró érzést a mellkasában.

Meg kellett szoknia.

Ez nem olyan volt, amit bárkinek kimutatott volna, kivéve Iruka-senseit.

Kakashi megütögette Sakura fejét, dicsérte a fáradozását és edzését, majd Sasukéhoz ment, s bólintott neki, elismerve az ifjú Uchiha jó eredményét.

De teljesen figyelmen kívül hagyta Narutoét.

Figyelmen kívül hagyta a kemény munkáját.

Figyelmen kívül hagyta őt magát… még ha nem is az első helyen volt.

Ismét ez volt… Naruto megrémült. Az érzés. Rossz érzés a mellkasában. A vágyódás azért az érintésért. Vágyakozás azért a dicsérő szóért… a vágyakozás többért.

A rossz érzés, amit próbált keményen elfojtani, nem lehet ezen az úton… szeretnie kell Sakurát! Nem…

Rossz volt.

Azt hitte, hogy szereti Sakurát. Megszűnt kedvelni pt anélkül, hogy emlékezne mikor volt…de ez az új érzés rossz volt. Szeretnie kellett Sakurát, nem élt az a választás, hogy az új utat követi.

Azt hitték folytatni fogja a haszontalan viselkedését, s elhívja őt.

Vagy mást, akit észrevesz.

Ha észrevenné.

És ez rossz volt.

 Naruto megfordult, s elfutott, nem nézve vissza. A távozását három szempár kísérte figyelemmel.

Ez szükséges. Meg kell védenem – győzte meg magát Kakashi. – Jobb így…
 

 - Iruka-sensei?

A chuunin a jobbjára nézett, ahol Naruto ült és piszkálta a ramenjét. Nem volt normális, hogy így játszik az ételével.

Valami baj volt biztosan, mert a szőke úgy szokta felfalni ételét, mintha nem lenne holnap… Iruka aggódott.

- Naruto, van valami gond? – kérlelték a szemei a szőkét, hogy magyarázatot adjon. Némán mondva Narutonak, hogy megbízhat benne.

A kék szemű nem nézett fel a tányérjáról, ujjai szorították az asztal tetjét, ujjpercei fehérek voltak.

- Mi van… Mi van, ha olyat kedvelek, aki nem lenne helyes?

Iruka pislogott, tanulója szavaira, hiszen majdnem mindenki tudta, aki kicsit ismerte Naruto, hogy a rózsaszínhajú csapattársába szerelmes. De hogy érti hogy ’nem helyes kedvelni’?

 - Tudod, Naruto, szabad ezt tenned – mosolygott Iruka melegen rá. – Mint, ahogy már sok szor mondtam…el fog tartani egy darabig, de hiszem, hogy egy nap el fogod nyerni Sakur szívét.

Naruto lefagyott.

- Sakura… Sakura-chan…? – pislogott, még mindig nem nézev fel, majd vállai megfeszültek. – Igen, edevltem Sakura-chant…

Hangja olyan alacsony volt, hogy Irukanak közelebb kellett hajolnia; még jobban aggódott.Naruto sosem szokott ilyen csendes lenni.

- Az helyes, hogy kedvelem Sakura-chant… ez az, amit mindenki vár… igaz? – Iruka még jobban ráncolta homlokát. – Ami helyes… fáj – áltt fel, s végül Irukára nézett, aki egy rántást érzett a szívében a Naruto szemében látszódó érzelmek hirtelenségétől.

Naruto mosolygott.

Ez a szokásos mosolya volt, sugárzó és egy kicsit huncut.

De a szemei nem mosolyogtak, s Iruka ezt tisztán látta.

- Igen, kedvelem Sakura-chant… minden rendben lesz, s ez el fog tűnni – beszélt fennhangon, de a barnahajú tanárnak volt egy olyan érzése, hogy magának beszél Naruto. – A fájdalom el fog múlni. Mert rossz.

- Kakashi? Igazán rosszul nézel ki… még rosszabbul, mint múlt héten! – iszogatta Genma az italát. Csak ketten voltak ezúttal, mert Raidounak küldetése volt.

- Semmi – Kakashi lehúzta maszkját, s kiitta egyszerre az egész poharat.

Használt.

Azt hitte, hogy működni fog, ha eléggé figyelmen kívül hagyja Narutot, lehet, hogy a rossz érzései elmúlnak; lehet, minden jobbra fordul. Lehet, hogy el tudja felejteni.

Segített.

Sasukára és Sasukéra koncentrálni könnyű volt, könnyebben, mint először gondolta… nem nézett rá, nem dicsérte meg, tudva, hogy ott volt, de semmi több.

- Hagytam elmenni – dörmögött. – Érte teszem… a mosolya elég.

Genma felhúzta a szemöldökét, az utolsó rész elveszett a fülében.

- Mi?

Kakashi megrázta a fejét.

Most minden visszatér a normális kerékvágásba, figyelné távolból, ahogy Naruto tör előre az életében, s mosolyog, valamint erős lesz. És habár Kakashi érzései még meg lennének, egy fájdalmas emlék maradna; ez elég volt.

Csak látni a mosolyát.

…

Kakashi szünetet tartott, próbálta felidézni az elmúlt heteket.

Mikor látta Narutot mosolyogni? Ez volt ami arra késztette Kakashit, hogy ne érjen hozzá. Hogy ne legyen szüksége a csókjára, s érezni karcsú testét karjában. Egy mosoly.

Mikor látta utoljára Narutot mosolyogni látni?

Nem emlékezett.

- Oké, emberek, ma egy szépp D rangú küldetésünk lesz! Yuuki-san kutyáinak füredésre van szükségük, s a csapat az a szerencsés, akik meg fogják csinálni!

Kakashi mosolygott a maszkján keresztül, úgy, mint ahogy megkívánták tőle, s várta a szokásos panaszokat.

Normális volt.

- Kakashi-sensei! Nem tudod elérni, hogy megcsináljuk ezt! Újra nem! Ez a második alkalom ebben a hónapban!  Kérlek, szükségünk van néhány magasabb rangú küldetésre – nyafogott Sakura, súlyát egyik lábáról a másikra helyezve.

- Hn. Milyen bosszantó – még Sasuke is ideges volt. Az elmúlt négy hétben nem csináltak mást, csak D rangú küldetéseket, s tudta, hogy ez nem mehet így tovább.

Mindketten Naruto felé fordultak, várva, hogy ő is velük panaszkodik, de a szőke lefelé nézett, elmerülve gondolataiban, figyelmen kívül hagyva őket.

- Oi, dobe – gúnyolódott Sasuke, próbálva kirántani a merengéséből barátját.

- Ne hívj dobénak! – éledt fel Naruto. – Sasuke-teme…

Sakura és Sasuke leengedték vállaikat.

De a panasz még mindig nem jött. Olyan volt, mintha Naruto figyelmen kívül hagyná Kakashit, ugyanúgy, ahogy Kakashi-sensei nem veszi figyelembe Narutot.

Egy chakrafelhőből hirtelen ott termett Izumo, egy jounin, aki általában a Hokagetől kapott parancsokat intézi el.

- Kakashi, azt hiszem, tudni akarod, hogy Raidou sérülten érkezett vissza a küldetéséről és jelenleg a kórházban ápolják – mondta Izumo szilárd hangon. Tisztában volt, hogy a Copy-ninj Raidou barátja, s örülne, ha valaki értesítené.

Kakashi bólintott, jelezve a másik jouninnak, hogy megértette.

Izumo eltűnt, s az ezüsthajú jounin a csapata felé fordult, természetesen nem figyelve Naruto felé, a másik kettőnek címezve mondandóját.

- Most mennem kell, végezzétek el a küldetést, s jelentsétek, mikor végeztek – majd eltűnt.

Naruto egy mosolyt erőltetett. – Gyerünk srácok, fejezzük be gyorsan!

Sakura és Sasuke ránéztek

„Mi történt Narutoval?” – tűnődtek mindketten titokban. Mert a szokásos viták ellenére mindketten a barátai voltak.

- Hogy van? – Kakashi nekidőlt Raidou szobájának falának, nemnézve Genmára.

Az oldalán a másik jounin egyáltalán nem nézett ki jól, ujjait minden pár másodpercben ropogtatta, ami olyan volt, mintha valakinek viszketne a torka.

- Most, jól van – válaszolt Genma. – Megütötte a hasát és a bal vállát, de teljesítette a küldetést, ahogy elvárták tőle, s idehozták.

Kakashi bólintott, egy kis aggodalmat érezve barátja iránt, ahogy az a másikat nézte, meglepődött a szokatlanul aggódó reakció miatt. Oké, Genma és Raidou közeli barátok voltak, sokkal közelebbiek, mint Kakashi és Genma valaha is lehetnek, de ez a reakció kicsit… más volt.

Sosem látta Genmát ilyen idegesnek azelőtt.

- Tudod, nem érdekel többé – Genma most főleg magának beszélt, de Kakashi udvariasan hallgatta, azon tűnődve, miről beszél. – Olyan keményen dolgozott, hogy elrejtse mások elől, annyira, hogy kevesebbet és kevesebbet láttuk egymást, próbálva megtagadni és továbbállni. Majdnem… de most nem érdekel többé.

Megragadta a tűjét egy kézzel, dühös tekintettel, s a falba vágta, ami egy kicsit megdöbbentette Kakashi (még ha nem is mutatta ki). A tű félig a falban maradt, megrepesztve mindent körülötte.

- Nem tudok távol maradni, csak mert mindenki azt gondolná, hogy betegek vagyunk. Nem érdekel, mit gondolnak… amit érzek rossz lehet, de nem hagyom elmenni. Nem fogom vissza magam többé, nem futok el.

Az ujjai remegtek, ahogy Genma letörölte az izzadságcseppet a homlokáról.

- Kakashi, nem számít hogyan. Ne hagyd, hogy azoknak akik fontosak neked bántódásuk essen… nem számít mások mit mondanak. Nem számít, amit mindenki gondol. A legfontosabb dolog, amit te érzel.

Genma vett egy levegőt. Fel fogja borítani az életét ezekkel a szavakkal, de nem érdekelte. Egyszer, szabadnak érezte magát. Úgy érezte, hogy lehet egy kapaszkodója az életében.

- Szeretem Raidout – jelentette ki, elég tisztán ahhoz, hogy a folyosón mindenki meghallja.

Majd belépett a szobába, s bezárta az ajtót, hátrahagyva egy megdöbbent Kakashit.

- Naruto, kérlek, ülj le -  Iruka a szőkére pillantott, látva a kis jeleket, amik mindig segítettek neki bánni a kamasszal, úgy érezte, hogy mindörökké meg kell védenie, az apjának lenni Narutonak, aki nem volt neki azelőtt, de voltak dolgok, amiket nem tudott elmondani, nem megelőzni.

Mert Naruto felnőtt és meg kellett értenie.

Most úgy kellett viselkednie, mint egy apának, s meghívni Narutot hozzá, egy ramen ígéretével. Nem engedhette el válasz nélkül.

- Mi az, Iruka-sensei? – mosolygott rá Naruto és most az egyszer Iruka megkönnyebbült, látva, hogy egy őszinte mosoly volt.

- Beszélnem kell veled a legutóbbi alkalomról. Aggódom, Naruto, de ha kitérsz előle, sosem leszek képes segíteni.

Naruto mosolya leolvadt.

- Semmi nem történt – motyogta, félrenézve. – Minden rendben van.

- Ne hazudj nekem – szidta le Iruka. – Látom, és nem én vagyok az egyetlen.

Naruto meglepetten pillantott rá.

- Ki…

- A csapattársaid eljöttek, ők is annyira aggódnak, mint én… Naruto, valamio baj van és azt hiszem, értem… de szükségem van, hogy bevalljad.

Naruto szó nélkül felállt; Sasuke és Sakura eljöttek Irukához… mert aggódtak?

Leejtette a vállait.

Ismét elérte, hogy számára fontos emberek aggódjanak érte… ezért erősebbé válik és megvédi őket.

- Én…

Iruka sóhajtott.

- Naruto… ninja vagy, igaz? Hokage akarsz lenni, ugye?

Naruto pislogott, de buzgón bólintott, azon töpre3ngve hova fog ez vezetni. – Természetesen!

- Akkor azt is tudod, hogy hosszú utat kell megtenned… és mikor Hokage leszel, sokan a faluban nem fognak elfogadni és próbálnak ellened fordulni.

Naruto a senseijére nézett, tépelődött, egy része meg akarta ölelni Irukát, mert a „mikort” használta „ha” helyett, a másik figyelmet fordított a szavaira. A megbánás fájdalmát érezte, mert értette őket.

Túl jól értette, amit mondott. Nem fogadnák el egy démont Hokageként.

- Mert bennem van a Kyuubi, ne sensei? – ezúttal nem kényszerítette magát, hogy mosolyogjon.

Iruka bólintott.

- Igen. Meg kell értened, hogy nem mindenki fogja elfogadni a választásaidat, mert azt gondolják, hogy az ötleteid rosszak. Rá fogsz bólintani és visszavonni csak azért, mert néhányan nem kedvelnek téged és máshogy gondolják?

- Természetesen nem! – csattant fel Naruto, meglendítve karját. – Meg fogom mutatni nekik, hogy én leszek a legjobb nija az egész faluban!

- Akkor egyedül kell döntéseket hoznod, nem törődve azokkal, akik ellened szegülnek. Az életedben mindent te döntesz el, a helyzeted megköveteli tőled; néhány dolog fontos, néhány hülyeség… milyen pólót veszel fel reggel, vagy hogyan győzd le ellenfeleidet egy harcban. Az élet döntésekből áll és aszerinte alakul, mit választasz – Iruka sóhajtott és letérdelt Naruto elé, melegen mosolyogva rá.

Emlékezett, hogyan teltek Naruto akadémiai napjai, hogy távol maradt mindenkitől, egyedül maradt, család és barátok nélkül. Emlékezett, hogy mit érzett iránta, törődve vele, ahogy egy családban szoknak.

Nem voltak vér szerinti rokonok, de egymás családjai voltak. Meghozta a söntését, ahogy Naruto is az övét.

Iruka mosoly meleg és rendületlen volt. – Régen eldöntöttem, hogy törődni fogok veled és habár néha nehéz, hogy melletted álljak a falusiakkal szemben, sosem vonnám vissza a szavam. Vigyázok rád, mint egy apa és azt akarom, hogy boldog legyél.

Naruto érezte, hogy forrű könnyek telítik be a szemét és letörölte őket, mielőtt lehulltak volna.

Régen volt, hogy valaki így beszélt volna hozzá.

- Iruka-sensei…

- Ezért kell figyelmen kívül hagynod, azokat, akik azt monmdják, hogy beteg vagy rossz vagy, és csak követned a szíved. Az sosem téved, igaz?

Naruto szipogott egyet és karjait Iruka nyaka köré fonta, szorosan ölelve ölelve őr, s végül sírni kezdett. Iruka visszaölelte,olyan vigasztalóan, ahogy csak tudta.

- Mert, nem számít mi, azok, akik szeretnek téged el fognak fogadni téged és a döntéseidet…

Naruto megértette.

- Köszönöm, Iruka-sensei…