15. fejezet

Miért? – Viszlát, de meddig?

Harmadik és Jiraiya is döbbenten meredtek az elszánt lányra.

- Shira… - kezdte a Hokage.

- Nem bírom itt tovább. Nem tartozok ide, s szeretnék elmenni. Legalább pár évre, ha nem is örökre. Kérem, értse meg!

- Biztos vagy benne? – kérdezte.

- Teljesen. Ha Jiraiya-sama elvisz magával, vele megyek, ha nem egyedül. De mindenképp el kell mennem – mondta Shira.

- Te tudod, de vigyázz magadra – felelte a Hokage, majd intett Shirának, hogy elmehet.

Miután a lány kiment, Jiraiyahoz fordult.

- Szerinted is azért akar elmenni? – kérdezte.

- Nagy rá a valószínűség… Csak azt nem értem, miért ilyen hirtelen. Talán Sasuke… Róla nem is mondott semmit.

- Most én sem tudom, mi történhetett, de szerintem is jobb lenne, ha elmenne egy hosszabb időre. Az ő érdekében.

- Igazad van. Most megyek, össze kell pakolnom. Viszlát – mondta Jiraiya, s elment.

*

Shira E/1.

Miután kiléptem a Hokage irodájából sok gondolat kavargott a fejemben. De a legfontosabb Sasuke volt. Meg szeretném keresni, de nem merem, s tudom, hogy ő sem szeretne engem látni… főleg, amiért így viselkedtem vele. Tudom, vagy legalább is remélem, hogy amit mondott nem gondolta teljesen komolyan.

Remélem…

Egyáltalán nem vagyok biztos benne.

De igaza van. Én is azt szerettem volna. Ha megöl. Ha a szüleimmel együtt halhatok meg, mert így nem élet az élet. Ő is elment, Sasukeval is összevesztem; csak Jiraiya maradt nekem.

Érdekes…

Nem merem kimondani a nevét.

Félek tőle?

Meg akarom keresni.

Megkérdezni, miért?

Miért?

Miért?

Ez volt az a kérdés, ami meghatározta a kapcsolatunkat. Miért… Milyen érdekes. Másoknál a mennyire? Esetleg a hogyan? Az, amit legtöbbször kérdeznek, de nálunk… Igaz, mi sosem voltunk átlagosak. Mindig titkolóztunk, senki előtt nem vállalhattuk fel a kapcsolatunkat.

Most miért sírok?

Egy kérdés, amire sosem fogom teljesen tudni a választ. Vajon a múltat siratom, ami megtörtént, a jelent, ami történik, vagy a jövőt, ami már nem valósul meg soha. Mi lehetett volna belőlünk?

Boldogok lettünk volna?

Miért érzem, hogy most is szeret?

Nem tudom, de egyszer megtudom minden kérdésemre a választ.

Hallom, hogy nyílik az ajtó. Gyorsan letörlöm a könnycseppeket, s komor arccal felállok. Hazafele úton Jiraiya-sama többször is megkérdezi, hogy biztos vagyok-e benne, de mindig igennel válaszolok neki.

Mikor hazaérünk, összepakolunk majd, s elmegyünk.

Haza, otthon… Nekem már nincs. Talán soha nem is volt.  És nem is lesz.

Jiraiya-sama házában összepakolunk, s elindulunk lassan. Minden lépésnél úgy érzem, mintha egy tű szúrna a szívembe.

Mikor elérjük a kaput egy könnycsepp folyik le az arcomon. Sensei a vállamra rakja a kezét, mire én ránézek, majd bólintok.

Elindulunk a hosszú utunkra….

***

Sasuke E/1.

Miután otthagytam Shira-neechant Narutohoz futottam.

Ott töltöttem az egész délutánt. Nagyon kedves volt velem, pedig sokat bántottam. Nem mutatja ki mindig, de én érzem rajta. A mi barátságunk különleges.

Elmesélem neki a nemrég történt eseményeket, mire szomorúan megrázza a fejét.

Azt tanácsolta, hogy menjek el hozzá, kérjek bocsánatot.

De ez olyan nehéz.

Megölel, ezzel adva nekem bátorítást. Majd egy mosollyal a száján kikerget a lakásából.

Kicsit jobb kedvvel indulok el Shira-neechanhoz, de felidegesített, hogy az utcán mindenki sajnálkozó pillantásokat vet rám. Legszívesebben elküldeném őket messzire.

Egy pillanatra megkönnyebbülök, mikor meglátom Shira-neechan, vagyis az öreg házát, de rögtön utána gombócot érzek a torkomban.

Halkan kopogtatok, de senki nem nyitja ki nekem. Megpróbálok bemenni, de zárva van. Talán a Hokagénél vannak.

Felmegyek Harmadik irodájába, s nem épp a legudvariasabb módszerekkel benyitok hozzá.

Először meglepettnek tűnik, majd azért megkérdezi, hogy mit szeretnék.

.- Shira-neechant keresem. Nemrég voltam nála, de minden zárva volt. Nem tudná megmondani, hogy merre lehet? – kérdeztem, s nagyon zavart, ahogy az öreg tekintete ellágyul, de amit utána mondott az volt az, amit egyáltalán nem vártam.

- Elment.