14. fejezet

A soha el nem múló könnycseppek

Shira másnap Jiraiya házában ébredt fel. Fogalma sem volt róla, hogy hogyan került oda, csak, hogy nem akar semmit.

Tegnap éjszaka véget ért számára minden. Szüleit és szerelmét is elvesztette. Még sosem érte ekkora csapás, így nagyon nehezen kezdte csak feldolgozni.

Hetekig fel sem kelt az ágyából, csak feküdt, s nézte a halvány sárgára festett falakat, s mikor eszébe jutottak a szülei, s az Uchihák, azonnal sírás fogta el.

Jiraiya, nem tudott mit tenni, csak aggódva figyelte az egyre rosszabb állapotba kerülő lányt. Beszélt korábban a Hokagéval, hogy mit lehetne tenni, de ő csak annyit tanácsolt, hogy egy ideig hagyják őt, majd, ha nem javul a helyzet, kitalálnak valamit.

Jiraiya úgy gondolta, itt az idő. Shira aznap már harmadik hete feküdt, most már üveges tekintettel bámulva ki az ablakon. Csak létfenntartás céljából hagyta el az ágyat, de utána rögtön visszatért. A sennin beszélt hozzá, de választ sosem kapott.

Este Shira továbbra is az ágyban feküdt, mikor kinyílt az ajtó, s belépett rajta egy kisgyerek. A lány először észre sem vette, csak mikor a kisfiú leült mellé az ágyra, s nekiállt simogatni a karját.

*          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *

Sasuke az elrejtett sikátorokban élt hetekig. Bátyja árulása, s családja halála óta nem akartt senkit látni, csak a bosszúvágya növekedett benne.

Sokszor gondolt arra, hogy meg kellene keresnie Shirát, de úgy gondolta, hogy ő is elment Itachival, vagy, ha nem, megölte őt is.

Inkább élt az édes tudatlanságban – a keserédes tudatlanságban. Napjai azzal teltek, hogy figyelte a sikátor előtt elsétáló embereket, majd este elment ételt lopni.

Egyik nap Naruto sétált arra, s ott találta az eszméletlen Uchihát. Gyorsan felkapta, s nagy nehezen a falusiak gyűlölködő tekinteteinek tüzében elhúzta a Hokage épületéhez, majd felrohant annak irodájába.

Percekkel később már együtt futottak ki az ájult Sasukéhoz. 

Sasuke a konohai kórházban ébredt, meglepetésére az idősödő Hokage ült, s Jiraiya állt mellette.

- Örülök, hogy felébredtél – mosolygott rá Harmadik, majd aggódva mesélte, hogy Naruto hozta be őt, s neki köszönheti, hogy helyre tudták hozni. S szerencséjére nemsokára teljesen jól lesz, s átmeneti szállást keresnek neki.

Sasuket csak az érdekelte, hogy Naruto hozta be. Róla teljesen megfeledkezett, mert mikor kicsit összevesztek nem nagyon beszéltek. Kicsit felvidult, de ekkor Shira is eszébe jutott.

- És, Shira? Ő… hol van? – nem akarta úgy kérdezni, hogy meghalt-e, így könnyebb volt neki.

- Ezért is van itt Jiraiya – mutatott rá a mellette álló senninre, aki eddig csendben volt.

Akis Sasukét félelem töltötte el. Ha itt van Shira védelmezője, akkor ebből semmi jó nem lehet. Talán meghalt, s őt akarják hibáztatni. Vagy, vagy… Rosszabbnál, rosszabb ötletei támadtak.

- Shira nálam van – mondta kissé fagyos hangon Jiraiya. Tudta, hogy Sasuke nem hibás semmiért, de a bátyjára emlékeztette, ezért nem is kedvelte.

- Akkor nem…

- Nem halt meg – fejezte be a mondatot a sennin. – De szeretnénk, ha eljönnél hozzá. Nem éppen jó állapotban van.

- Megsérült? Akkor miért nincs itt a kórházban? – kérdezte aggódva Sasuke.

- Lehet úgy is mondani. Nem testileg, hanem lelkileg kapott nagyon súlyos sérüléseket – mondta kedvesen Harmadik.

- Akkor eljössz? – kérdezett közbe Jiraiya.

- Igen – mondta valamivel jobb hangulatban a kis Uchiha.

- Rendben, akkor holnap jövök érted.

*          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *          *

Shira először azt hitte ismét Jiraiya van itt, de mikor megfordult, s szembe nézett Sasukéval, elállt a lélegzete.

Először.

Aztán elfordult tőle, s nekiállt zokogni.

- Shira-neechan – szólította meg Sasuke, de a lány elrántotta a karját tőle, s kiabálni kezdett.

- Nem! Nem! Menj innen! – majd megtört a hangja. – Kérlek, menj innen! – végül már nem is lehetett érteni, mit mond.

Sasuke szomorúan nézett rá, majd dühös lett.

- Bárcsak megölt volna a bátyám! – kiabálta, majd kivágta a szobaajtót, s elment.

Shira még keservesebben sírt, majd lassan elfogytak a könnyei. Felkelt, átöltözött, s elindult a Hokage irodájához, mert tudta, hogy Jiraiya is ott van.

Mikor odaért, kopogtatott, s belépett.

A Hokage, s Jiraiya is megdöbbenten nézett rá.

- Jó napot! – köszönt Shira kissé rekedtes hangon, majd Jiraiyához fordult. – El akarok menni magával. El ebből a faluból.