10. fejezet

Silent tears

A hete lassan teltek el Shira számára. Úgy érezte, hogy mindig csak egy nap ismétlődik. Felkelni, Itachival romantikázni, elmenni Sasukéért az akadémiára, edzeni, hazamenni, lefeküdni, aludni. Így telt el négy hónap.

A lány aggódott a szüleiért, akikről semmit nem tudott, s ez meg is látszott rajta. Egyre ingerültebb lett, egyszer Sasukéval is kiabálni kezdett… amit azóta is nagyon bán.

*visszaemlékezés*

Shira és Sasuke az erdőben gyakorolták a kunaihajítást, de Sasukénak sokadszorra sem sikerült rendesen, nem is tudott nagyon koncentrálni.
Naruto ismét haragudott rá, mert egyszer kinevette a fiút a többiekkel együtt, azóta nem is szólt hozzá semmit.

- Nem igaz, mi van veled Sasuke?! Hányszor mutassam meg, hogyan kell azt az átkozott kunait eldobni?! Vagy most direkt szivatsz? Vagy csukott szemmel nézed, amikor mutatom? – kezdett kiabálni Shira.

- Sa-sajnálom Shira-neechan – hajtotta le fejét Sasuke, válla pedig rázkódott az elfojtott zokogástól. Sosem volt még ilyen, hogy Shira-neechan kiabált volna vele, olyan rosszul érezte magát.

- Ne haragudj Sasuke – térdelt le a zokogó fiúhoz és megsimogatta annak arcát. – Tudod mostanában eléggé feszült vagyok. Nem hallottam semmit a szüleimről, nem írnak, semmi életjelt nem adnak magukról, annyira hiányoznak, s aggódom értük.

- Ne aggódj Shira, hamarosan hazajönnek – karolta át Shira nyakát Sasuke.

- Köszönöm – mondta halkan Shira, s ő is megölelte a fiút.

Aznapra véget ért az edzés, inkább leültek beszélgetni.

*visszaemlékezés vége*

Shirának lassan nem csak a szülei miatt kellett aggódnia. Szerelme – Itachi is nagyon furcsán viselkedik. Gyakran beszél magában, éjszaka, pedig nagy gyakran eltűnik. Ha pedig mégsem, akkor is, álmában mindig azt mondogatja, hogy „Nem akarom. Nem tudom. De szeretem. Egyedül. Nem!” Minden éjszaka.

Nem szeretett volna erről szólni Itachinak, nem akarta, hogy ismét veszekedjenek. Annyira elege volt a vitázásokból. Olyankor mindig megbántja Shirat, s ez mély nyomot hagy a lányban.

Mégis, a Sors Shira ellen fordult…

Itachi ismét elment egy ANBU gyűlésre – szinte minden két napban ezt tette, mivel ő lett az ANBU vezetője. Bár ő ezt nem nagyon szerette, mert hiába tette ezzel boldoggá apját, sosem volt szabadideje.

Sasuke amint meglátta, hogy Itachi megy el, rohant is be Shirához, aki éppen levelet írt.

- Shira-neechan! Gyere edzeni! Itachi is elment! Légy szíves! – vetette be a legkönyörgőbb nézését, így Shira összehajtogatta a levelet, amit írt, összeszedte a kunaijait, s elindult Sasukéval az erdőbe.

- És mit csinálunk ma Shira? – kérdezte Sasuke a lányt.

- Te akartál kijönni, akkor mondjad is meg! – szórakozott a fiúval Shira.

- Technikát tanuljunk! Valami jót! – lelkendezett Sasuke, megfogta Shira kezét, s elkezdett futni.

- Oké, nyugi, nyugi! Ha összeesek, akkor nem fogsz nagyon technikát tanulni! – szólt Shira, mire Sasuke lassított a tempón.

- Na végre! – szólalt meg Shira, mikor kiértek a gyakorló tisztásukra.

Miután a lány megmutatta a technikát, Sasuke örömmel kezdte gyakorolgatni. Nem is törődött semmi mással.

Viszont Shirának feltűnt valami. Hirtelen rossz érzése támadt, mintha valaki figyelné őket, s sejtette is, hogy honnan.

Egy pillanattal később a lány kunaija a bokorban kötött ki, de nem talált el semmit.
”Talán nincs itt senki, csak képzelődöm” – gondolta, s Sasukét figyelte. Azt már nem is vette észre, hogy egy veszélyes vágító vörös szempár figyeli őket abból a bokorból, ahova a lány az előbb kunaiját hajította.

*

Az esti vacsora az Uchiha házban szörnyen feszülten telt. Senki nem szólalt meg, s furcsa módon az étkezés után mindenki elment lefeküdni.

Amikor Shira belépett Itachi szobájába furcsa érzés fogta el, amit még magának sem tudott megmagyarázni. A fiú az asztala mellett állt, s dühösen meredt a lányra, amitől kicsit meg is ijedt.

- Mi a gond Itachi? – kérdezte a lány, s közeledett a fiúhoz, hogy megölelje. Azonban a fiú ellökte magától, úgy, hogy Shira a földre zuhant.

- Tudnod kéne „kicsikém” – mondta gúnyosan ejtve a kicsikémet.

- Mit kellene tudnom? Mondd el, mi történt! – kérte Shira, s felkiáltott a fájdalomtól.

Itachi erősen szorította bal karját, s felrántotta a lányt.

Shira érezte, hogy karja meghúzódik, ami iszonyú fájdalommal töltötte el őt. Sírni szeretett volna, de nem ment neki.

- Még, hogy nincsen! Ne hazudj! – kiabált a lánnyal, miközben rázni kezdte azt.

- Nem hazudok! – válaszolt halkan Shira.

- Akkor máshogy mondom. Miért eddzed az öcsémet? – kérdezte Itachi cseppnyi érdeklődést sem mutatva.

Shira nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét.

Azonban Itachi megragadta az állát, s felemelte a lány fejét, majd kinyitotta a szemét, amelyben a vérvörös sharingan villogott.

- Szenvedj! – mondta Itachi, s Shira hirtelen az utcán találta magát. Körülötte ott fekszik Itachi, Sasuke, a családja, Itachi és Sasuke szülei, Jiraiya – holtan.

- NEEEEEEEEEE!!!! ÁÁÁÁÁÁ! – kiabált a fájdalomtól Shira. Majd megjelent a Harmadik, néhány ANBU tag kíséretében, s így szólt.

- Ott a gyilkos!

Shira hirtelen nem tudta, hogy mi történt, idegesen nézett körbe, de aztán rájött, hogy a gyilkos, akire mutat a Hokage ő maga. Megölte az összes szerettét. Mindenkit, aki fontos neki.

- Öljön meg! Kérem, öljön meg engem is! – könyörgött a Hokagénak Shira. Ekkor azonban a halott Itachi hirtelen felült, s megragadta Shira lábát.

- Ezt érdemlik a bűnösök! – mondta, majd a lány ismét a szobában találta magát.

- Ugye kicsim megtanultad a leckét, s nem edzed többet az öcsémet? – kérdezte lágyan, s megsimogatta Shira arcát. Vagyis csak simogatta volna, mert amint hozzáért a lány arcához, riadtan kapta vissza a kezét. Az jéghideg volt.

- Kicsim, jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Utállak – mondta halkan Shira, de ez olyan volt Itachinak, mintha a lány kiabálna vele.

- Nem…

-Utállak! Soha többé nem akarlak látni! – kiabált most már ténylegesen is Shira, s elrohant az Uchiha-birtokról – minden nélkül. Nem érdekelte, hogy mi lesz most, csak távol akart lenni onnan.

Alig állt már a lábán, amikor megérkezett tanára házához. Gyengén kopogtatott, s amikor Jiraiya kinyitotta az ajtót ájultan hullott a karjaiba.

- Te jó ég! Shira! . szólongatta aggódva a lányt Jiraiya, de az nem ébredt fel. Azonnal felkapta a lányt, s rohant is a kórházba, miközben mérgesen gondolt egy személyre: „Te szemét Uchiha, ezt nem úszod meg!”

*

Itachi legszívesebben ordított volna, amikor a lány kifutott a szobájából. Nem akarta, hogy így végződjön, csak szerette volna elmagyarázni neki, hogy nem akarja, hogy Sasukét eddze.

Túl messzire ment – gondolta.

„Utállak!” csak ez az egy szó ismétlődött a fejében, s életében először egy könnycsepp folyt le az arcán.

Érezte, talán most örökre elveszítette szerelmét.

*

Sasuke a fejére szorította a párnáját, hogy ne kelljen hallania Itachi és Shira-neechan veszekedését. De azt a hatalmas kiáltást nem tudta elnyomni semmi. Végül meghallotta, hogy valaki futva megy el az ajtaja előtt, s tudta, hogy Shira-neechan elhagyta az Uchiha-birtokot. Talán örökre. S ez az ő hibája… ha nem erőlteti, hogy eddzenek, nem történt volna meg mindez.

Sasuke néma sírás közben aludt el aznap éjjel, s álmában Shirát látta, amint sírva rohan el az ajtaja előtt.