- Naruto… - Sasuke fejében több száz gondolat forgott. Meg állt egy dombon, majd visszanézett még utoljára. Remélte még utoljára láthatja Narutot, de a szőkének se híre se hamva. Lehajtotta a fejét, majd lassan útnak indult, s vissza se nézett.

- Sasuke!!Sasuke!!!! – Naruto mindenhol kereste őt, de nem találta. Lehajtott fejjel indult el hazafelé, s mikor belépett megdöbbenve vette észre, hogy valaki van ott.

- Beszélhetnénk? – kérdezte Kakashi.

- Mit akar? – csattant fel Naruto. Senseijét akarta hibáztatni az egészért, de magában érezte, hogy nem csak az ő hibája.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy Sasuke megjelenhet.

- Miért csinálta ezt egyáltalán? Meg tudná mondani?

- Mert szeretlek.

Narutot tőrdöfésként érték ezek a szavak, s a térdeire esett.

- Nem lehet… nem… nem – ismételgette, mire Kakashi odalépett hozzá, s letérdelt elé.

- Sajnálom, de nem tudok ellene mit tenni, s amikor megcsókoltalak, s te viszonoztad, reménykedtem, de úgy látom nincs sok esély, ugye? – Naruto nem válaszolt. – Azért, szeretném, hogy tudd, hogy rám bármikor számíthatsz, mindig szeretni foglak – mondta, s mielőtt eltűnt volna egy puszit nyomott a szőke fejére.

Mikor Kakashi kilépett az ajtón, Naruto utána nézett, majd könnyek szöktek a szemébe.

- Sasuke… - Naruto nem tudott mit tenni. Úgy érezte, hogy az egész szívét kitépték a helyéről. És ez mellé még Kakashi mondatai is visszhangot vertek a fejében.

„- Mert szeretlek.” – Naruto megrázta a fejét, majd befogta a füleit és zokogott tovább.

- Ez nem lehet…miért…miért én… - Leborult a földre. – Sasuke elhagyott egy félre értés miatt…és senseiem…szeret… - Naruto percek múlva felemelte a fejét. Az arc kifejezése komolyan csengett. A könnyei végig folytak arcán, s Ő szemrebbenés nélkül lassan felállt a földről. Ökölbe szorította a kezét.

- Megkereslek Sasuke. Csak tudnám, hol vagy?

Naruto még sosem érzett ilyen elszántságot. De ez az elszántság, arra ösztönözte, hogy megkeresse őt akármerre is van.

Kint az eső megeredt. Naruto lassan felfelé vette az irány a dombon. Szemrebbenés nélkül ment végig Konohán, és minden egyes lépés a szívébe szúrt. Megállt a domb tetején, majd felnézett az égre. Az esővíz mosta le könnyeit.

„- Sasuke…” – Naruto ismét ökölbe szorította a kezét, majd megindult. Ő sem tudta merre megy, vagy hova indul, de a szíve nem engedte nyugodni.

„Meg kell, hogy találjalak, mindennél fontosabb vagy nekem!” – s észre sem vette, hogy a következő szavakat hangosan mondja ki. – Szeretlek! Miért nem érted meg? Mindennél jobban! Miért hagysz itt?

Sasuke egy fa mögül nézte, s elszorult a szíve, mikor látta, hogy Naruto miatta sír, de már elhatározta magát, s ettől a szándékától senki nem tántoríthatta el.

- Sajnálom, Naruto – mondta, s otthagyta a síró fiút.

Naruto pár perccel később, miután összeszedte magát ismét a fiú keresésére indult. Végigjárta ismételten a falut, de mintha a föld nyelte volna el az Uchihát.

„- Biztosan már a falun kívül van Sasuke…” – Suttogta magában. Lenézett a földre, majd összeszorult a szíve. Ökölbe szorította a kezét, majd határozottan felkapta a fejét, s megindult a kapu felé.

Megpróbált kisurranni a kapunál vigyázó ninják mellett, de meglátták őt. Naruto hátra kapta a fejét, s látta, hogy egyre közelednek a ninják, míg nem végül rohantak utána. Naruto megeredt, s felugrott a fára. A ninják követték. Árnyékként suhantak a fák lombjai között, mire hirtelen elvesztették Naruto nyomát, így a szőkének sikerült megszöknie előlük.

Habár már nem kellett volna annyira sietnie még gyorsabban ugrált az ágak között. Lassan már azt sem tudta merre megy, csak Sasuke lebegett a szemei előtt. Már nagyon fáradt volt, de nem akarta abbahagyni a keresést, mert akkor elveszítheti örökre Sasukét. Nem akarta, hogy ismét megtörténjen… Most nem!

Végül azonban a teste nem bírta a hajszát, látása elhomályosult, s a földre esett.

*         

Órák múlva magához tért.

- Sasuke… - Halkan suttogta maga elé, majd lassan felült, s a kezét a fejéhez kapta majd felszisszent.

- Látom magadhoz tértél… - Jött egy hang egy fa mögül. Naruto oda kapta a fejét, majd észre vette, hogy senseie áll ott.

- Maga, hogy kerül ide?? – Szegezte a kérdést Kakashihoz.

- Csak nem hitted, hogy egyedül hagylak…? – Kakashi tett pár lépést a fiú felé, aki még mindig a földön feküdt.

- Sensei, kérem – kezdte Naruto.

Kakashi letérdelt elé, s magához ölelte. Nagyon szomorú volt, s bár kénytelen volt elfogadni a helyzetet, hogy tanítványa nem érez úgy iránta, fájt neki.

- Ne gyűlölj azért, amit érzek. Csak melletted szeretnék lenni. Legalább ezt engedd meg nekem, hogy veled legyek. Ne lökj el magadtól! Ne lökj el magadtól, amiért így érzek! – Kakashi szemében életében harmadszor könnyek jelentek meg, amik lassan elkezdtek lefolyni az arcán. Az évek során magába fojtott érzelmei most törtek elő.

- Sajnálom, hogy ilyen gyenge vagyok! – mondta.

Naruto sajnálta senseijét, s teljesen átérezte a helyzetét. Hasonlóak voltak. Egyikük sem mutatta ki sohasem, amit érzett – és, talán egyikük sem találja meg a boldogságot.

Átölelte tanárát, s pár percig úgy maradtak, míg Kakashi megnyugodott. És Naruto is. Nem ismerte volna be, de tanára jelenléte megnyugtatta. Nem, nem érzett szerelmet iránta, olyan volt számára Kakashi, mint Iruka.

- Segítek megkeresni Sasukét – jelentette ki a senseije határozottan.

- Köszönöm, de ezt szeretném egyedül. – Mondta határozottan Naruto, majd felkelt a földről és lenézett tanárára. – Köszönök mindent amit eddig értem tett... – Naruto lassan elhaladt tanára mellett, és minden egyes lépésénél érezte, hogy egyre és egyre távolabb kerül Konohától. Az ottani gondjaitól. Attól a helytől ahol először találkozott Sasukével s most az Ő keresésére indult…