Egy kopott szikla tetején ül egy fiatal ninja. Az arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, csak hagyta, hogy fekete tincseit lágyan fújja a szél. Gondolataiban merengett, de a valóság felé semmilyen érdekeltséget nem mutatott. Hirtelen hangok ütötték meg a fülét. Csak a szeme sarkából figyelt, nem akarta elkapkodni az önvédelmet. Lassan katanája után nyúlt, majd egy mozdulattal kirántotta a tokjából, de mielőtt még használhatta volna fegyverét, erős ütést érzett a tarkóján.

Maga is megdöbbent a hirtelen ütéstől, de mielőtt megnézhette volna támadóját elsötétült előtte a világ.

- Elkaptunk! – szólt bele rádiójába a fiatal ANBU, aki leütötte korábban az Uchihát.

- Hozzátok! – kapta meg a parancsot, majd intett társainak, akik felkapták az eszméletlen fiút, s elindultak vele Konoha felé. Siettek, ahogy csak tudtak, nem akarták, hogy a falu árulója felébredjen, s ismét megszökjön. Nagy szerencséjük volt így is, hogy ilyen könnyen el tudták kapni a fiatalabbik Uchihát.

Pár órával később már a falu határánál voltak, ahol már vártak rájuk.

- Vigyétek egy cellába…holnap a Hokage elő állítjuk… - adta ki a parancsot a vezetőjük.

- Értettük!. – vették a parancsot, majd fel kapták a földről az Uchihát, és a cellájáig vitték. A kezeit kikötözték, hogy még csak véletlenül se próbálkozzon a szökéssel mikor magához tér.

Reggel volt. Sasuke arra ébredt, hogy fáj a tarkója, és mikor oda akart hozzá kapni, észre vette, hogy ki van kötve.

- Ez meg mi? – Kérdezte halkan a kötelet nézve.

- Hm. Szóval a nagy Uchiha. Lám milyen könnyű is volt téged elkapni…azt hitted, hogy elbújhatsz az ANBU elől? – Kérdezte az őr gonosz mosolyt húzva a szájára.

. Mi a franc? Hogy kerülök ide? Hol vagyok egyáltalán? – az utolsó kérdésre megkapta szinte azonnal a választ, amint ránézett a férfi homlokpántjára. A levél szimbóluma.

- Végre elkaptunk Uchiha, s innen nem fogsz tudni elszökni. Itt maradsz, ha tetszik, ha nem!

- Bassza meg! – mondta halkan a feketehajú.

- Hát, ha tömegcellába raktunk volna, az lett volna a te sorsod. Még örülhetsz is, kölyök.

- Vén dög – morogta az orra alatt Sasuke, s elfordította a fejét az őrtől.

- Hogy mondtad? – Vészesen közeledett Sasuke felé.

- Elég! Menjen ki. Beszélni akarok vele.

- Baa-chan…igenis. – Mondta kétségbe esetten az őr, majd ki iszkolt Tsunade mellett. Tsunade egy utolsó pillantást velett a szeme sarkából az őr felé, majd hirtelen Sasukére kapta a fejét. Sasuke hirtelen megijedt Tsunade nézésétől.

- Ne félj. Nem eszlek meg. Egyenlőre… - Sasuke hirtelen fellélegzett.

- Mit akar? – kérdezte flegmán.

- Nem egyértelmű? Közlöm veled a helyzetedet.

Sasuke ásított egyet, mire Tsunade rosszallóan nézett rá. Megropogtatta az ujjait.

- Várjon, előtte egy kérdés. Ki a franc maga?

Tsunade feje mellett egy cseppecske jelent meg, majd szeme fellángolt.

- Én vagy Ötödik Hokage, szóval bánj velem tisztelettel, vagy befestetem a hajad szőkére!

- Kedves Öntől nagy Hokage!

- Ne merészelj pimaszkodni velem! Most pedig a jogaid. Jogod van elpusztulni, de, ha elmondasz mindent enyhítem a büntetésedet.

- Hát persze…mit akar tudni? Ch… - Sasuke nem nézett Tsunade-re, ami láthatóan felbosszantotta az öreg hölgyet.

- És nézz rám ha hozzám beszélsz!! – Üvöltött rá Sasukére.

- Én nem beszélek…csak maga… - Vágta oda flegmán Sasuke. Tsunade-nek ezek után teljesen fel forrt az agyvize.

- Rendben. Enyhíteni próbáltam a büntetéseden. Találkozunk a tanács elött. – Mondta nyugodtan Tsunade, majd kiment a cellából és bevágta maga mögött a cella ajtót.

„Ez a vén boszorkány! Ch! Hogy beszélhet így velem – egy Uchihával! Ráadásul az egyik utolsóval…” gondolta magában Sasuke, majd hátat fordított a cellaajtónak.

- Na mi van kölyök? – tért vissza ismét az őr.

- Már megint maga az? Annyira hiányzott nekem! – mondta Sasuke.

- Te is nekem kiscsibém – válaszolt az őr, majd kinyitotta a cellát. – Na gyere, sétálunk egyet!

- Milyen romantikus maga! – Mondta Sasuke, majd a kezét nyújtotta, hogy az őr elvágja a kötelet. Az őr oda ment, majd egy jól irányzott mozdulattal el vágta egy kunaial.

- Köszönöm! Remélem nem leszel többé ilyen szadomazó drága… - Sasuke egy kacér mosolyt küldött felé, majd kisétált a cella ajtón. Mire az őr észbe kapott, Sasuke már a kapu felé rohant, de azzal nem számolt, hogy ott is őrokbe botlik.

- A franc… - Pár perc múlva Sasuke már úton volt a tanács felé. Kint verőfényes napsütés, a konohai kis ninja tanoncok játékkal töltik a szabad idejüket. Sasukének rögtön beugrottak azok az idők, mikor Narutoval találkozott legelőször. Mikor életében először mutatta meg a mosolyát valakinek. Narutonak. Lehajtotta a fejét. Kisvártatva mikor már a kapuban álltak, hirtelen ismerős hangok ütötték fel a fejét.

- Sa-Sasuke??? – Kérdezte egy hang. Sasuke lassan megfordult, majd mikor megpillantotta a hang tulajdonosát, hirtelen egy éles érzés szúrt a szívébe.

- Naruto??? – Kérdezett vissza ugyan olyan hangnemben mint ahogyan őt kérdezte Naruto.

- Gyerünk! Ne állj meg! – Tuszkolták be Sasukét a kapun. Sasuke egy utolsó pillantást vetett Narutora, majd bevágták mögötte az ajtót.

*

Naruto, mikor meglátta Sasukét szíve először kihagyott egy ütemet, majd pedig hevesen kezdett el verni. Megtörölte a szemét, hogy biztos legyen benne, nem káprázik. Majd mikor erről megbizonyosodott, elsápadt, s csak annyit bírt kinyögni:

- Sa-Sasuke???

A megszólított döbbenten nézett rá, majd mondott valamit, amit a szőke nem értett. Oda akart rohanni hozzá, de lábai nem mozdultak, s ráadásul az őrök berángatták a kapun.

- Sasuke… - suttogta halkan, s utána csak a feketére tudott gondolni.

Ezzel Sasuke sem volt másképp. Mikor bementek a terembe, úgy érezte, hogy csak ő egyedül van a teremben, s rajta kívül senki nincsen ott. Naruto hangja visszhangot vert a fejében, és hevesen dobogott a szíve. Úgy érezte, ki akar törni ebből az egészből, és oda rohanni Narutohoz és erősen magához ölelni.

”- Hisz oly rég volt. De az emléke még most is hevesen él a szívemben…” – Suttogta maga elé Sasuke. ”- És most…Őt…viszont látni…”

- Sasuke Uchiha!!!! Ne kelljen többet szólnunk!!!! – Pattant fel a székéből Tsunade.

- Mi van már megint? – csattant fel Sasuke.

- Már ötödszörre szólítunk, de csak állsz ott, mint egy faszent! Már a nyálad is majdnem kifolyt a szádból. Figyelnél végre?

- Jól van na vén banya – a mondat végét már úgy mondta, hogy alig lehessen hallani.

- Mit mondtál? – kérdezte Tsunade.

- Semmit…

- Helyes, nos akkor, Uchiha Sasuke. Azért vagyunk itt, mert őkelméd nem szándékozott segíteni nekünk-

- Mi van? Hiszen basszus, csak megkérdeztem, hogy miről meséljek! Istenem, nem csak öreg, de süket is, mint a nagyágyú…

- Mi van? – szorította ökölbe kezét a Hokage.

- Nem térhetnénk végre a tárgyra? Ne rabolja a drága időmet…bökje ki… - Sasuke a szemét oldalra fordította jelezve ezzel, hogy nagyon unja már a banya fejét.

- Rendben. Sasuke Uchiha, téged árulással vádolnak… - Tsunade nem tudta befejezni a mondatát, mert Sasuke minden egyes szónál félbe szakította őt.

- Had fejezzem már be!!

- Igen…én is arra várok…

- Pimasz kölyök!! – Tsunade felpattant a székből, majd az öklével vészesen közeledett Sasuke felé.

- Baa-chan!!! – Vagy öt őrnek kellett lefognia ahoz, hogy fel ne pofozza Sasukét. Sasuke csak állt egy helyben, a kezeit átfonva és várt.

- Ilyen bolond nőt Hokagénak választani? Ennél még Naruto is jobb lenne! – mondta nagyképűen Sasuke, de mikor eszébe jutott a szőke elment a kedve a szemtelenkedéstől.

- Te kis dög… - kezdte Tsunade. – Tudod, neked ezentúl nem lesz drága időd! Azt garantálom neked! – fejezte be a dühöngést, s intett az őröknek, akik elengedték őt, s Sasuke felé közeledtek.

- Na jó. Utolsó próba. Ma enyhén szólva kiidegeltél, ezért a tárgyalásodat holnapra halasztom! ÉS MOST MINDENKI MENJEN A DOLGÁRA!!!!! – Dühöngött még mindig Tsunade, majd kitrappolt az ajtón, és úgy bevágta maga mögött, hogy az csak úgy zúgott.

Az őrök ismét meg kötötték Sasuke kezét, majd elindultak vele a kapu felé. Sasuke számára miközben mentek, minden olyan lassúnak tűnt. Mintha mire kiérnek, hónapok telnének el. Sasuke szíve a torkában dobogott és remélte, hogy ismét viszont láthatja Narutot. Mikor oda értek az ajtóhoz, mikor nyílt az ajtó, Sasuke úgy érezte, hogy elhagyja az ereje és menten össze esik. A hirtelen jött fény elvakította egy pillanatra, de aztán visszatért a látása. Elindultak vissza a börtönébe, s a cseppet perverz őréhez.

Sasuke egész úton Narutot kereste a szemével, s, ahogy közelebb értek a fogdához, egyre kevésbé hitt benne, hogy találkozhat vele. Szörnyűbbnél, szörnyűbb ötletek jutottak eszébe, miszerint a fiú gyűlöli, s inkább elment a környékről is, nehogy lássa. Végül is az ő hibája volt, hogy ott hagyta a Végzet völgyében eszméletlenül, azóta gyötri a bűntudat, s már vagy ezerszer megbánta, amiért ezt tette. De ezt Naruto honnan tudhatná?

Mélázásából egy árnyék térítette vissza. Felnézett a földről, s akire annyira vágyott állt szemben vele.

- Naruto…