5. fejezet – Érezni a nem érezhetőt

Sasuke vaktában haladt előre, kissé aggódott a rózsaszínhajú kunoichiért. Naruto volt az egyetlen, aki jelentett neki valamit, de ő most nem volt vele. A szőke nagyon belemerült Sakura keresésébe.

- Komolyan, dobe – mondta Sasuke. Itt volt Sasuke, készen mindenre, mire Naruto SAKURA miatt aggódik. Sóhajtott, s úgy gondolta, Naruto hamarosan feladja. Szeszélyes és duzzogó volt. Aztán Naruto helyébe képzelte magát. Elmenne Ichiraku standjához a ramenjéért. Ez olyan tipikusan Narutos volt.

„Mi a csudát látok benne? Ő a legmakacsabb idióta, akit ismerek!” – rúgott bele egy kőbe. Rájött, hogy ezzel nem megy semmire, ezért  felugrott egy alacsonyabb tetőre, majd egyre magasabbra és magasabbra ugrált. 

„Lehet, ha magasabban vagyok, jobban belátom a várost, gyorsan megtalálom, és vége lesz végre ennek az egésznek.”

*

Sakura sikerült próbált kiszabadulni fogvatartója erős karjai közül. Mikor elengette a lányt, az megfordult, s szembe nézett vele. – MI, TE- - a férfi befogta a lány száját, mire Sakura megharapta a kezét.

- Aú! Sakura! – ugyanaz az ember volt, mint korábban, de most rájött, hogy ki is az.

- Mi a francot csináltál a házamban, Kakashi-sensei?! – nézte Kakashit, aki fájó kezét fogta.

- Megpróbáltam elmondani, hogy maradj távol Narutotól és Sasukétól – közölte.

- Hogy érted, hogy maradjak távol?

- Heh… Azt, hogy hagyjad, hogy néhány dolgot maguk intézzenek el, ne avatkozz közbe – Sakura erre teljesen összezavarodott.

- Oké, értem – mosolygott senseijére. „EZZEL MÉG MINDIG NEM MAGYARÁZTA EL, MIÉRT OSONT BE A HÁZAMBA ÉS VISELKEDETT ÚGY, MINT EGY ŐRÜLT EMBER, AKI KÉPES VALAMI SZÖRNYŰ DOLGOT TENNI VELEM!” dühöngött magában. – De még mindig nem mondtad meg, mit kerestél a házamban, sensei – nézett tanárára. Kakashi halványan elmosolyodott. – Oh… Az?...

*

Naruto mindenfelé körbenézett. – Hol vagy, Sakura-chan? – kérdezte hangosan. Semmi válasz. Sóhajtott, s elindult. Sasukére gondolt, s arra, hogy mit csinált. Undorodva megrázta fejét. – Ne Sasukéval foglalkozz most! Meg kell találnod Sakurát!

A szőkének be kellett vallania, hogy hiányzott neki Sasuke. Jobban, mint máskor. Zsebére tette kezét, s behunyta szemét séta közben. „Sasuke… miért szeretsz ennyire?! Nem értem… Én semmi vagyok hozzád képest. Úgy értem, azt hiszem szerettem Sakura-chant?... Annyira össze vagyok zavarodva.

- NARUTO – KUN! – a szőke megijedt, mikor meghallotta a saját nevét. Megfordult, s látta, hogy a rózsaszínhajú kunoichi sétál felé… senseijével?!

- Sakura-chan? – A lány és Kakashi elindultak felé. – Mi történt veled?

- Kakashi-sensei – pillantott senseijére. – beszélni akart velem. Úgy döntött, hogy megtréfál – sóhajtott.

- Haha – nevetett a fiú, Kakashi is elmosolyodott. – Meg kell találnom Sasukét, mindjárt jövök – mielőtt bárki megszólalhatott volna, már el is tűnt.

Sasuke sóhajtott. – Látni akarom. Naruto, az isten verjen meg! – ásított. Lefeküdt, s behunyta a szemét, kezeit pedig feje mögé tette. Naruto akart lenni. Szívverése felgyorsult, ahogy a fiúra gondolt. Eszébe jutott a csókjuk. Még senki, soha nem volt rá ilyen hatással.

Elvörösösödött, amikor eszébe jutott a szőke ajkainak érintése. A hideg futkározott tőle a hátán. Kinyitotta szemét, s majdnem elájult. Naruto… rajta feküdt?!

- Szia – köszöntötte.

- Szia.

- Sasuke… én… én nem tudom – pislogott Sasuke.

- Hogy érted?

- Úgy értem! Mi lesz, ha valaki rájön?!

- Kit érdekel?

- Engem!

- Miért?

- Mert, most összezavarodtak az érzéseim! – Naruto szeme elkerekedett, ahogy azokat az átkozott szavakat kiabálta az ártatlan arcot vágó Sasuke képébe. Az Uchiha lelökte magáról Narutot, s felállt.

- Rendben, dobe. Nem tudom, meddig fogok tudni rád várni – hagyta magára Narutot, aki még jobban összezavarodott, s csak ült és figyelte az egyre távolodó Sasukét. „Ne menj el. Kérlek, állj meg. Gyere vissza. Nem úgy értettem. Veled akarok lenni. Sajnálom!” halk sírásba kezdett. Tudta, hogy utána mehetne, de valami megállította őt.

Sasuke felpillantott a mostanra beborult égre, amelyekből esőcseppek hullottak a földre. Lenézett a csupasz karjára, figyelte, ahogy az esőcseppek elérik őt. Libabőrös lett ismét a bőre, ahogy megérezte a szél fújását. Becsukta szemét, s hagyta, hogy esőcseppek ráhulljanak. Mosolygott azon, hogy elázik. Olyan jó érzés volt, de ugyanakkor szomorú is. Kezét az arcához emelte, ahol egy könnycsepp folyt végig, de eltűnt, mikor egy esőcsepp hullott rá.

- Ez a szerelem…? – pillantott fel az égre, s megmarkolta a mellkasát. – Fáj. Pont, mint akkor – a térdeire esett, az oldalát fogva. Az emlékek arról, amit bátyja tett a családjával visszatértek. – Elég – nyögött. – Tűnj el – sírt. – Múljon már el a fájdalom! – hirtelen úgy érezte magát, mint kiskorában. És ez azért volt, mert ismét megtanult szeretni. A szívét borító jég megolvadt, s most ez történt. Évekig tartott, míg sikerült legyűrnie a fájdalmat. – Naruto… - abbahagyta a sírást, s összeszedte magát. – Szeretlek.

Sakura távolról figyelte őt. Kakashi hagyta, hogy hazamenjen. Lassan elindult felé, szörnyen aggódva. Ő is érezte az esőcseppeket a bőrén, de odaért hozzá. A fiú tudta, hogy ott van, de egyszerűen figyelmen kívül hagyta őt. A rózsaszínhajú kunoichi letérdelt mellé, szorosan megölelte, s nem engedte el. Sasuke szeme elkerekedett.

- Engedj el, Sakura - mondta ridegen.

- Nem! – válaszolt.

- Most! – folytatta a mondatát.

- Nem tudlak! Nem tudlak elengedni! Most nem, mikor fájdalmad van! – sírta. Sasuke lerázta magáról, s felállt.

- Fájdalom? Én nem érzek fájdalmat. Az egyetlen pillanat, amikor azt éreznék akkor lenne, ha Itachi megölne. De ez nem fog megtörténni. Én kapom el őt először – elfordult, s elsétált.

Sakura is felállt, s utána eredt, s rávetette magát, aminek következtében a sárban kötöttek ki.

- Szállj le rólam! – kiabálta a fiú. Sakura ismét megölelte, s Sasuke ismét lelökte magáról. – Hagyj békén! Nincs szükségem arra, hogy még te is itt legyél! Nincs szükségem senkire! – arcán harag tükröződött. Ez az a Sasuke, akivel még akkoriban először találkozott. Csak… akkor nem szólt hozzá. Most viszont beszél vele. Az keze ökölbe szorult.

- MIÉRT NEM HALLGATSZ SEMMIRE SEM, AMIT MONDUNK?! MIÉRT NEM ADSZ SENKINEK EGY ESÉLYT?! SASUKE, ÉN SZERETLEK! ÉS NEM AKAROM, HOGY ELTŰNJ! NE VISELKEDJ ÍGY! – sírt. Sasuke rápillantott.

- Utálsz engem – válaszolt neki.

- Hagyd abba, Sasuke-kun. Hagyd abba most! Mindig azt gondolod, hogy egyedül vagy. Mindig azt hiszed, hogy nincs szükséged senkire. Te csak a bátyádra panaszkodsz. Mindannyiunknak megvan a magunk problémája. Úgy értem persze, a mi bátyánk nem ölte meg a családunkat, de ez nem változtat meg semmit. Nem tudom elképzelni, hogy érzel, de megpróbálhatlak megérteni téged. Istenem, Sasuke, megrémítesz! – Sakura felállt, s elfordult. – Ha tényleg egyedül akarsz lenni, legyen úgy – azzal elsétált a szakadó esőben. Sasuke elkerekedett szemekkel nézte őt.

*

Naruto végül felállt. Már teljesen el volt ázva, - Csudába! – mondta magának. – Nézd meg mit tettél, de baka! – kiabált. Egy esély. Elvesztette egy esélyt. Kilépett a sötétségből, s az eső hangjával kisérve elindult. Csak néhol volt világítás. Eszébe jutott, hogy mindenki a chuunin vizsgán van. Felrémlett benne a saját chuunin vizsgája – mikor a Hokage meghalt. Sóhajtott, s megrázta fejét, hogy elfelejtse ezt az emléket, s tovább futott.

Egyetlen esélyt elvesztett Sasukéval. De hogy érte ezt el? Már ellökte őt. Tudta, hogy viselkedhet így Sasukéval. De most minden olyan bonyolult volt. Visszamenni hozzá Beszélni vele. Ismerni őt. Látni őt. Sz… szeretni őt. Letörölte a könnycseppeket, amelyek elhomályosították látását, ismét határozottság tükröződött szemében. Még mindig olyan gyorsan futott, amennyire csak tudott. Először Sasukéhoz szeretett volna menni. Ott kell kezdenie.
- Sasuke.

1 nap múlva:

Naruto megfordult az ágyában. Nem tudott elaludni. Megkapta az első igazi küldetését A plafont nézte. De nem ez volt alvatlanságának igazi oka. Naruto nyomottan sóhajtott.

- Miért…? – kérdezte az üres szobát. – Miért tette ezt?

Sasuke elment. Eltűnt. Az utolsó személy, aki látta őt, Sakura volt. És Naruto utána indul… egyedül. – De miért engem választottak? – ismét sóhajtott. Az üres szoba csendes volt, nem válaszolt a szőke kérdésére. A kékszemű fiú felült az ágyán, majd felkelt. Már felkészült az indulásra, elpakolt mindent. A fürdőszobájába ment, ahol belenézett a tükörbe. – Meg foglak találni, Sasuke!