4. fejezet – Hallani a hallhatatlant

- ÉBREDJ FEL! ÁLMODSZ! – hangos hang ütötte meg Naruto fülét.

- AHHHHH! MÁR ÉBREN VAGYOK! – nyitotta ki szemét, s a fölé hajoló mosolygó feketehajú fiúra pillantott. – Mi az? – kérdezte a szőke kíváncsian. Sasuke továbbra is boldogan mosolygott.

- Beszéltél álmodban, Naruto – szélesedet Sasuke mosolya. Naruto arca vörös lett. – Épp el akartál mondani nekem valamit. Rólam álmodtál, Naruto? – kérdezte kíváncsian, s felállt. Naruto szemei elkerekedett.

- Nem. Furcsa álmom volt, de nem rólad – pillantott félre. A fiatal Uchiha a homlokát ráncolta, tudta, hogy a szőke hazudik. Naruto sóhajtott. „Milyen furcsa álom.”

- Elájultál. Idejöttem, s te elájultál, az ajtód előtt, miközben az tárva-nyitva volt. Valaki el is lophatta volna mindenedet, baka – vigyorgott Sasuke. Aztán Narutora pillantott, aki úgy tűnt elmerült gondolataiban. – Naruto? – szólította meg.

- Hmm? – nézett fel a szőke, miután visszarántották a valóságban.

- Az előbbiről… - Sasuke elfordult Narutotól. A szőke fiú kíváncsian pillantott a fiatal Uchihára. – Nem úgy értettem, azt hiszem, mennem kellene – Naruto felállt, Sasuke mögé sétált, s szorosan átölelte, hogy ne menjen el. A feketehajú fiú vörössé vált, s a szeme sarkából Narutora nézett.

- Sasuke – kezdte Naruto.

- Igen?

- Sze- - Naruto egy hangos sikoly szakította félbe. Mindketten megijedt, Naruto elengedte Sasukét, s majdnem elesett.

- Ez olyan volt, mintha Sakura lenne – szólalt meg Sasuke.

- Ez a sikoly? Biztos, hogy ő az – nyerte vissza a szőke az egyensúlyát. – Szeretnéd megnézni? – nézett a fiúra. Sasuke közelebb lépett Narutóhoz, mire a szőke a falig hátrált. Sasuke odahajolt hozzá, s ajkaik találkoztak. Sasuke egyik kezével a falat támasztotta, másik kezét pedig Naruto vállára tette. Naruto visszacsókolt, s elpirult.
Sasuke megszakította a csókot, de pár centinél nem ment messzebb. – Nem.

*

Sakura az előtte álló emberre pillantott. – Ki vagy? – kérdezte. Egy férfi volt, de nem tudta ki, mert minden fekete volt körülötte. Csak kuncogott, s közelebb hajolt. – Figyelmeztetlek! Ne gyere közelebb! – izzadságcseppek folytak végig Sakura homlokán. Teljesen elsápadt.

- Különben mit fogsz tenni? – kérdezte. A hang mély és furcsa volt. Az előtte álló férfi nem konohai. Valahonnan máshonnan való. – Addig üvöltesz, míg meg nem halok, édes?

- Ne hívj édesnek! – kiabált Sakura, úgy, hogy rózsaszín haja előrelendült – tiszta kosz volt. – És hogy jutottál ide? – folytatta.

- Besétáltam a bejárati ajtón – mosolygott.

- De én bezártam – válaszolt.

- Nyilván nem elég jól.

- Uram, menjen a francba – Sakura megfordult, s a hálószobájába futott, mire a férfi követte. A rózsaszínhajú becsukta a szobaajtaját, s bezárta. Megfordult, s nekidőlt, majd kiutat keresett. „Ahh! Most nézd meg, hova jöttél, s mit tettél, te baka! Nincs kiút! ÉS, mikor… GRR! Ez az alak nem teszi rám a kezét! Ma nem!” Körülnézett, s aztán az ablakára pillantott, majd odasétált.

*

Sasuke rálökte az ágyra Narutot, és rámászott. A szőke mosolygott erre, mire a másik lehajolt, s szenvedélyesen. Naruto azonban megtörte a csókot, s a másik furcsán nézett rá.

- Mi a gond? – kérdezte a zavart Narutot.

- Csak… Sakura – válaszolt neki.

- A kunoichire gondolsz? Most? – mondta a feketehajú Naruton ülve, összefont karokkal. Naruto elvigyorodott. Arra gondolt, milyen imádnivalón néz ki most Sasuke.

- Csupán aggódok, hogy valami történt vele.

- Tudom. Jobban éreznéd magad, ha utánanéznénk? – kérdezte Sasuke.

- Igen.

- Akkor menjünk – sóhajtott. „Baka.” Gondolta magában az Uchiha. Leszállt Narutoról, s felállt. A szőke ugyanígy cselekedett, s hátulról megölelte a fiút, amire Sasuke pislogott. Naruto elengedte, s elindult előre. Mikor elhagyták a lakást, Sasuke emlékeztette őt, hogy be kellene zárnia az ajtót.

- Tudom! Tudom! – kiabált rá.

- Heh…

- Mi olyan vicces? – folytatta az ordibálást Naruto. Ahogy megfordult, Sasuke nekilökte az ajtónak, s megcsókolta. Naruto lehunyta a szemét, s viszonozta a csókot.

*

Sakura a nyitott ablakára pillantott. Egész szépen sikerült neki kijutnia onnan. „Na! Hála a diétámnak! Oooo! Olyan büszke vagyok! Remélem Sasuke-kun is az lesz!” mosolygott boldogan, majd, mikor ismét eszébe jutott a házában lévő férfi, megrémült, s elfutott onnan.

„El kell tűnnöm innen!” – üvöltötte magában. „De hol van mindenki? – nézett körbe futás közben. Közelben senki nem volt. Mi történt mindenkivel?

Egy kis sikátorba fordult be, ami Sasuke háza felé vezetett. Rohanás közben meglátott két embert sétálni. „Sasuke és Naruto?” kérdezte magától. Gyorsított, s mikor kifordult a sikátorból, elkerekedett a szeme.

„Nem lehet” gondolta. Naruto a közeli falnak volt dőlve, s épp Sasuke-kun csókolta?! Oda akart menni hozzájuk, de egy kar fonódott a válla köré, s egy másik befogta a száját. A feketehajú oldalra pillantott. Valami mozgást látott, de úgy gondolta, tévedett. Megtörte a csókot.

- Folytathatjuk? Lehet? – mosolygott Sasukére, aki elindult. – Szerintem erre kellene menni – a szőke rápillantott.

- Miért?... – Naruto össze volt zavarodva.

- Csak mert. Már majdnem végigjártuk az egész várost. És nincs itt senki, dobe – válaszolt Sasuke.

- NE HÍVJ DOBE-NAK! – kiabált Naruto.

- Ne kiabálj, Naruto – fordult meg Sasuke, s elindult arra, amerre tervezte. Naruto pedig arra, amit ő választott. „Bolond Naruto. Olyan makacs!” sóhajtott. Most olyan… magányos volt?... A fiatal Uchiha megrázta fejét, s továbbsétált.

Naruto visszanézett a válla fölött, hogy lássa, hogyan tűnik el Sasuke a látómezejéből. Sóhajtott, s megfordult. Felpillantott az égre, ahol egy felhő nem volt. Egyetlen egy sem. Mosolygott a látványon, majd elindult.

- Hol vagy, Sakura-chan? Sehol nem találunk.