2. fejezet

Észrevenni az észrevehetetlent

SZERETLEK! Mondta Sasuke. Naruto megrázta a fejét, s elterült az ágyán. Nem tudott aludni. Mióta Sasuke azt a szót mondta neki, Naruto álmatlanságban szenvedett. Sóhajtott és becsukta szemeit. Tényleg úgy érttette Sasuke? Tényleg szereti? Senki nem mondta ki neki azt a szót korábban. Persze, Iruka-sensei szerette őt. De Iruka olyan volt neki, mint egy apa. És Sasuke… mi is volt ő pontosan Narutonak? Naruto nem találta a választ. De valami azt mondta neki, hogy keresse meg Sasukét.
”De mi a csudát mondanék neki?” nyitotta fel a szemeit, s a hátára feküdt, a plafont nézni. – Sajnálom, hogy nem mondtam semmit az elmúlt három napban és két éjszakában? Sajnálom, hogy nem mentem utánad, miután elfutottál? Sajnálom, hogy nem mondta- - leállította magát. Elvesztem, nem szeretem Sasukét. Nem tetszik ez. Miért nem tud egyszerűen eltűnni? Naruto ismét behunyta a szemét. Egy könnycsepp folyt le az arcán. Várjunk csak… miért sírok?! Letörölte a könnycseppet, s pofonvágta magát.
Döntött. – Meglátogatom Sasuket reggel.

Sasuke a sötétben a kanapéján feküdt. Azóta a reggel óta nem hagyta el a szobáját. Miért mondta Narutonak, nem tudta. Valahogy csak elhagyta az a szó a száját. Mindent és semmit is jelentett.  Ásított. Két éjszaka telt el, s egy szót sem hallott Narutotól. Lehet, hogy ez volt a fiatal Uchiha végzete. Hogy el legyen tiltva a szerelemtől. Vagy lehet… Sasuke behunyta szemeit, s magának beszélt.
- Lehet… Lehet, hogy azt mondja… ez hirtelen történt. Vagy csak egyszerűen őrültnek gondol. Most mi a francot csináljak? Nem hagyhatom örökre figyelmen kívül – majd Sasuke kinyitotta a szemét, s felült. „Vagy igen?” – mondta magának. Vigyorgott.
- Ez az, Sasuke. Jó ötlet! – sóhajtott, s mosolygott. „Majd el fog múlni”

Sasuke Konohában sétált. Még korán reggel volt, így kitalálta, hogy most biztonságban lesz

- SASUKE-KUN! – hallotta meg. „Vagy mégsem.” Elkezdett futni olyan gyorsan, ahogyan csak tudott. „FRANCBA! Azok a rajongók… Le kellene lépnem innen. De hova a francba mehetnék?!” Sasuke megállt és körbenézett. Egy helyet nézett az utca végén. Megrázta a fejét. „Nem mehetsz oda. Nem lehet!”

- SASUKE-KUN!!!!!!! – ismét hallotta a rémisztő hangokat, s végigfutott az utcán a házhoz. – MEG FOG – a feketehajú kivágta az ajtót, berohant és becsapta maga mögött. Izzadságcsepp fojt le a homlokán. Oldalra fordította a fejét, s észrevett egy bambán álló Sakurát.

Sakura elkerekedett szemekkel és zavartan nézett rá.

- Mi… - sikerült kinyögnie Sasukénak. Sakurához kellett jönnie. Narutohoz menés volt most a kérdés. Sakura még mindig bámulta. Ledobta az edényeket a földre.

- Sasuke-kun?! Mit csinálsz itt?! – kiabálta.

Itt vagyok előtted, Sakura, nem muszáj üvöltened – válaszolt. Észrevette, hogy Sakura elpirul, de figyelmen kívül hagyta. – Csak addig maradok, amíg el nem mennek

- Értem – mosolygott boldogan. – Kérsz valamit enni? Vagy valamit inni? VAGY ESETLEG – Sasuke közbevágott.

- Csak egyedül akarok lenni – Sakura csak zavartan bámulta Sasukét. De megértette, s a konyhába ment.

- Sok szoba van, mert a szüleim elmentek, szóval, érezd magad otthon – mondta neki. Visszament és felszedte az edényeket, amiket leejtett, s amik szerencséjére nem voltak eltörve. Az rózsaszín lány kivitte a tálakat a konyhába és a mosogatóba rakta. – Ha nem bánod, megkérdezhetem, hogy mi a helyzet? … Mi a gond, Sasuke-kun? – odasétált az ajtófélfához, s nekidőlt, Sasukéra nézve. Ő leült a kanapéra.

- Semmi – mondta. „Minden, minden rossz. Az egyetlen személy, aki érdekel figyelmen kívül hagy engem, és nem fog beszélni velem. Nem mintha én annyit fáradoztam volna, hogy beszéljek vele. És, amit én csak el akarok menni hozzá. De nem akarom. Sem most, sem máskor. Csak az érdekel, hogy megöljem Itachit? … Ugye? – gondolta magában.

- Oké – válaszolt Sakura, s a szobájába ment, s halkan becsukta az ajtót, egyedül hagyva a fiatal Uchihát.

Naruto Sasuke ajtaját nézte. – Csak kopogj be, te idióta! Gyerünk! – De nem tudott. Sóhajtott – Francba, Sasuke. Miért én?! – zavarban volt, s úgy kopogott az ajtón, hogy észre sem vette. Pislogott és felnézett. MEGCSINÁLTAM! De senki nem válaszolt. – Lehet, hogy megijesztettem? Vagy annyira felidegesítettem, hogy elfutott és – a szőke fiú gyomra korgott. Kaja, kaja – ez volt minden, amire Naruto tudott gondolni.

- Sasuke később, kaja először – Naruto megfékezte magát. – Nem, Naruto. Sasuke az első – sóhajtotta. De hol lehet? Naruto végiggondolta a helyeket, ahol lehetne. Az erdőben?... Nem, többet nem megy oda. Hmm. Kakashi-sensei? Nem, az egy kicsit furcsa. Sakura?... Megér egy próbát. Sokkal valószínűbb, hogy ott van, mint Kakashi-sensei-jel. 

- Akkor Sakura-channál! – mondta Naruto magának. Megfordult és elindult. – Olyan baka vagyok. Legalább utána mehettem volna. Ahhh! Nem kellene hallgatnom magam! Meg vagyok zakkanva!! Miért? – szidta magát séta közben, majd az égre nézett, zsebre tett kézzel. A szőke a tiszta eget vizsgálta. Egy felhő sem volt. Csak a fák tetejét látta. – Milyen nyugodt nap – mondta magának. Becsukta a szemét, s mosolygott, majd ismét előre nézett, s megindult ismét.  Egy mélyet sóhajtott, mikor elérte a házat. A szemei elkerekedtek, mikor meglátta, hogy kinyílik az ajtó, s elpirult. Mi a francot csinálok?! – kérdezte magától. Megnézte ki megy ki a házból. Sasuke volt. És Sakura integetett neki.

Naruto szemei még jobban elkerekedtek. Valahogy furcsa volt neki a kép. Nézte, ahogy Sasuke elmegy. A szőke maga elé meredve ült, amíg Sasuke nem közelített a helyhez, ahol rejtőzik. Naruto érzett valamit a kezén, s lenézett. Egy pók volt ott. Naruto visszatartott egy sikolyt. Muszáj volt várnia, míg az Uchiha el nem megy, de nem tudta sokáig visszatartani.

- AHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH! – Sasuke odanézett, ahonnan a sikoly jött. Egy Narutohoz hasonló alak jött elő. A por elvakította őket, ahogy egy puffanással a földre esett. A feketehajú fiú a kékszeműra nézett. Naruto Sasuken volt, s a földhöz szögezte.

- N-Naruto? – mondta Sasuke.