4. fejezet

Senki nem fog egy szörnyeteget szeretni

Gyönyörű reggel volt Konohában. A madarak vidáman csiripeltek és a gyerekek az utcákon játszottak Minden olyan boldog volt… nos, majdnem minden…

Egy lakásban a mi szeretett kitsunénk ült a narancssárga kanapén a padlót bámulva. Egyszer megérintette az ajkait, máskor megnyalta azokat. Aztán beleborzongott, amikor felidézte magában a nedves nyelvet, amely az alsó ajkát nyaldosta, amikor Sakura „ott-alvós” bulijában volt.

- Francba azzal az Uchiha temével! Úgy csókol meg, mintha valamiféle lány lennék!

Sóhajtott, megérintve az ajkait, s ismételten megnyalva azt. „Habár jó érzés volt… Álljunk csak meg egy pillanatra! Miket gondolok? Egyáltalán nem jó!” dühösen megrázta a fejét.

Hirtelen megkordult a gyomra. – Tudtam! Éhes vagyok, ezért nem tudom megállni, hogy ne arra a szemétre gondoljak! Jobb lesz, ha eszek egy kis rament! – mondta, s vidáman indult el Ichirakuhoz.

Egész úton a kitsune elégedett hangon hümmögött. Amikor odaért a rameneshez, Ayame és az apja üdvözölte. – Ohayou, Naruto!

- Ohayou, oyaji! Ohayou, Ayame nee-chan!

A szőke azonnal rendelt három tál rament. Körülbelül tíz perccel később, Ayame lerakta elé a három tál rament. Naruto gyorsan magába tömte az egészet, ami egy percébe tellett. Úgy döntött, hogy ennyi elé, lerakott egy kis pénzt az asztalra, s kisétált … csak a sötéthajú chuunin, Uchiha Sasuke állította meg út közben.

- Oi, dobe! – köszöntötte a feketehajú lezserül, habár tudta, hogy itt találja a kitsunét.

Anélkül, hogy észrevette volna, Naruto elkezdett pirulni és izzadni. – S-Sasuke! Mit csinálsz itt?

Az Uchiha felemelte a szemöldökét, azon tűnődve, hogy mi a gond az ő szeretett szőkéjével. – Csak gondoltam, hogy itt leszel.

- Miért baj, ha itt vagyok? – hebegte a kisebb fiú. – Nem lehetek?

Sasuke összeráncolta a homlokát. Kinyújtotta a kezét a kitsune felé, s egyik tenyerét a halántékára tette. – Mi van veled ma?

- S-semmi gond! Miért?

„Szörnyen izzad! Valami baj van vele!” Egészen aggódva nézett Narutora. – Csak… az arcod vörös és nagyon izzadsz…

A kitsune idegesen kuncogott. – Nah, ez semmiség! Van egy kis dolgom, szóval, majd ksőbb találkozunk, oké? – azzal elhúzott haza, még csak hátra sem pillantva csapattársára.

„Vajon… beteg lehet?” gondolta a feketehajú. Aztán elvigyorodott. „Lehet… csak zavarban van a múltkori csók miatt… Dobe, tetszett, mi? És ízlett is. Boldog lennék, ha többet adhatnék neked…” Piszkos gondolatokkal a fejében sétált el.

Eközben Narutonál

- Isten verje meg! Miért menekülök előle? – a szegény kitsune egészen hazáig futott. Amikor elérte a lakását, egyenesen a szobájába ment, az ajtót becsapta, s bezárta. A térdeire esett, remegve a fáradtság és Sasuke látványa miatt. Levegő után kapkodott, letörölte az izzadságát. Pár perccel később végül sikerült normálisan kapnia a levegőt.

- Kami, mi történik velem? – sóhajtott, lefeküdve az ágyába. – Miért futok el? Ez nem olyan, mintha bele lennék zúgva, vagy ilyesmi…

A plafonra nézett. – Miért kezd a szívem gyorsabban verni, amikor látom? És izzadok, meg el is pirulok! Mi ez az érzés? Bármikor látom, valami bennem azt mondja, hogy öleljem és csókoljam meg őt… de aztán… nem vagyok meleg, ugye? Nem szeretem őt, ugye?

Ismét sóhajtott, s felült. – Még ha kedvelem is… hasztalan. Maga sem meleg, igaz? Emellett… - felhúzta a lábait, s szorosan átölelte a térdeit. – Senki sem akarna szeretni egy olyan szörnyet, mint én…

„Add ki, Naruto!”

Nem bírta tovább. Könnyek kezdtek lefolyni a bajszos arcán. Hamarosan zokogást lehetett hallani a kitsunétól, miközben csendesen sírt a szobájában. „Egy démon… mindig démon lesz… akit soha senki nem fog szeretni.

Eközben Sasuke a közeli fáról nézte Narutot. Fájt a szíve, hogy sírni látta a szőkét. Szörnyen be akart menni a szobába, s megölelni a szerelmét, vigasztalva őt, s megkérdezné, mi a baj, de nem lett volna helyes tőle, ha ilyesmit tett volna … különösen nem egy másik fiúval.

- Naruto…