1. fejezet

Ingerlés

Azon a reggelen Konohagakure napos és egy kicsit szeles volt. Az óra fél kilencet mutatott. Egy szőke fiú ette a ramenjét az otthonában. Miután végzett vele, kopogást hallott az ajtón. Azonnal futott, hogy kinyissa azt.

- Oi, Naruto!

- Sasuke, ohayou! Mit csinálsz itt? – kérdezte lezseren.

A hollóhajú a szokásos, érzelemmentes pillantását vetette a kitsunera. – Nem lehet?

Naruto sóhajtott. Tudta, hogy Sasuke nem kimondottan az a típus, aki szeret beszélgetni, de azt is tudta, hogy Sasuke nem igazán korán kelő. Mindenesetre beengedte Sasukét. Aztán becsukta az ajtót, s követte az Uchihát a kanapéhoz, ahol egymás mellé leültek.

- Szóval, mit keresek itt, teme? – kérdezte a szőke. – Nem érek rá egész nap rád várni, rendben?

Az idősebb chuunin vigyorgott. Nem akart válaszolni a kérdésre, hogy kikészítse a Kyuubit.  Mint mindig, igaza lett, a kitsune teljesen kiakadt, hogy nem válaszol a kérdésére. Emellett kapott egy ütést is a fejére. Aztán Naruto otthagyta, s el akart menni.

- Oi, dobe! – ragadta meg a kisebbik fiú csuklóját, s visszahúzta a kanapéhoz. – Mit gondolsz, hová mész?

Ezt hallva Naruto elpirult egy kicsit. – Teme, mit képzelsz? Engedd el a kezem!

A hollófekete hajú ismét vigyorgott. Egyszerűen imádta látni, hogy Naruto így elpirul. Habár elengedte a kisebbik csuklóját, valami váratlan dolgot csinált – a halvány narancssárga kanapénak szegezte. Az égszínkék szemek elkerekedtek a döbbenettől. Az arca teljesen vörös lett, látva, hogy Sasuke rajta van.

- S-sasuke t-teme! M-mit cs-csinálsz? Szállj le rólam! – hebegte.

- Mit teszel… ha úgy döntök, hogy nem?

Az Uchiha vigyora még nagyobb lett, ahogy arcával közelített a szőkééhez. Olyan közel voltak, hogy érezte a kitsune lélegzetét. Naruto ezalatt összeszorította a szemeit, túlságosan félve és zavarban léve, amiatt, amit a legjobb barátja csinált vele. „Mi a francot csinál? Nem meleg… ugye?

- Nyisd ki a szemed, dobe – suttogta Sasuke a fülébe, amitől megremegett.

Lassan és nagyon óvatosan nyitotta ki szemeit. A Sharingan-használó addigra már a csípőjén ült továbbra is önelégülten vigyorogva

- Teme! Mi a csudáért csináltad ezt? – készült, hogy megüsse az arcát, de ehelyett a hollófekete hajú könnyedén kitért előle.

- Fogd be, dobe – szállt le Narutoról, s felhúzta. – Csak tudni akartam mi lenne a reakciód…

A szőke megfagyott. – Igen, persze!

- …és úgy alakult, ahogy gondoltam – kuncogott.

- Mit akar ez jelenteni, te szemét?!

- Semmit… - Sasuke felállt, s elindult kifelé. – Elmegyek…

- Csak menj a pokolba! – Naruto felé dobott egy párnát, de az Uchiha könnyen kitért előle

Felkapta a párnát , s visszadobta a kitsunénak. Aztán vigyorgott, integetett a kisebbik chuuninnak, s elment, ott hagyva a fülig elvörösödött szőkét.

- Fenébe veled, Uchiha! – kiabálta.

De mégis egy kicsit úgy érezte, hogy tetszett neki, s többet akar, mint, amit az idősebbik fiú csinált az előbb. „Nem, hülye! Nem akarod azt! … vagy igen? Nem, nem, nem nem! Ez olyan durva! És én sem vagyok meleg!” dühösen megrázta a fejét, nem akarva emlékezni az Uchiha előbbi ingerlését.

Eközben Sasuke továbbra is vigyorgott, miközben sétált hazafelé, ezzel elég sok embert megrémítve az utcán. „Megszerezlek egy nap, kitsuném… Nem is olyan sokára… hahaha” s kuncogott, ahogy a piszkos gondolatok áramoltak a fejébe róla és Narutoról.