4. rész

„Szerelmem? Miért kezd a szívem hevesebben verni, amikor ezt a szót hallom? És miért pirulok el? Tényleg szeretem Wolframot: Az nem lehet! De a tetteim valóságossá és lehetségessé teszik… Istenem! Még sosem éreztem ekkora zavart korábban.

Gondolatait félbeszakította, hogy az egyik emberrabló előhúzta a kardját, s Wolframra támadt. Yuurinak sikerült ellöknie Wolframot, de mikor elestek, Wolfram felnyögött, s tudta, hogy ez nem az esés miatt volt. A saját testével védte meg őt. Wolfram bal karjára nézett, amin egy mély vágás volt, amelyből folyt a vér.

- WOLFRAM! – pánikolt Yuuri. Wolfram a másik kezét odaszorította a vérzőhöz.

- Elég ebből a hasztalan erőlködésből. Halottak vagytok – mondta a férfi, s lassan feléjük sétált. Yuuri közelebb húzta magához Wolframot, a férfit nézve. Wolfram elpirult, s felnézett Yuurira, aki dühösnek látszott.- Emberi területen vagyok, fölösleges varázslatot használni – vigyorgott a férfi, ahogy egyre közelebb ért.

- NE KÖZELÍTS HOZZÁJUK! – Yuurinak ismerős volt a hang.

- Conrad! – mosolygott, mikor a katona belépett, s leszámolt az emberrablókkal Voltaire és Gwendal segítségével. Gyorsan végeztek velük.

Voltaire Wolframhoz futott, aki még mindig Yuuri karjaiban volt. Mikor Yuuri meglátta Voltairet, akaratlanul is szorosabban fogta Wolframot.

- Wolfram! Megsérültél! – Voltaire ellenőrizte a vérző kart, majd ismét Wolframra nézett. – Hozok segítséget. Gyere!

Yuuri őt nézte, s tiltakozott. – Már –

- Volt! – Wolfram ellökte Yuurit, s felállt, megijesztve Yuurit. Voltaire is felállt, s egyetlen szerelmére nézett. Wolfram ép karjával átölelte Voltaire nyakát, amitől elpirult.

- Elfogadom az ajánlatodat, Volt! – mondta Wolfram, mielőtt elájult volna. Voltaire elkapta és felemelte. Mosolyogva nézett Wolfram angyali arcára.

Conrad és Gwendal meg voltak döbbenve. Nem gondolták volna, hogy Wolfram elfogadná. Mindig is azt hitték, hogy Wolfram csak mérges Yuurira.

Voltaire elment Wolframot cipelve, s Gwendal követte. Conrad Yuurira nézett, majd odasétált hozzá, s kinyújtotta a Maou felé a kezét.

- Menjünk haza, Yuuri! – olyan édesen mondta a nevét, hogy Yuuri felnézett rá.

Arcára kiült egy hamis mosoly, megfogta a kezét, s Conrad felhúzta őt, s megölelte. Yuuri Conrad felsőjébe temette arcát, s reménytelenül zokogni kezdett.

„Hibáztathatlak ezért az egészért… Wolfram?”

0

o.O.o

0

Béke volt a kastélyban, mindenki tudott Wolframról és Voltaireról.

Néhányan boldogok voltak, hogy most a Maou elérhető, közben mások szomorúak voltak, mert egy csodálatos pár szakított. De még nem volt hivatalos, mivel Yuurinak el kellett ezt fogadnia… végül is, ő volt a Maou.

Yuuri mindenkire mosolygott, bár mosolya nem volt igazi. Ezt legjobban Conrad vette észre, de másoknak is feltűnt. Észrevette a változást a Maou viselkedésében.

-

-

Az ebédlőben

-

- az esküvőnkön szeretném, ha menyasszonyi ruhát viselnél. Káprázatosan állna rajtad, Wolfram – mondta Voltaire. Wolfram majdnem megfulladt evés közben, a többiek feje mellett pedig cseppecske jelent meg.

- Igen, egyetértek! Csodálatosan állna rajtad, Wolf – mondta Wolrfam anyukája, elnyerve tetszését az ötlet.

- Azzal nem is foglalkoztok, hogy ÉN FÉRFI VAGYOK! – csattant fel Wolfram.

Voltaire úgy döntött, hogy nem ez a megfelelő alkalom, hogy megvitassák ezeket a dolgokat, de ez nem jelentette, hogy fel is adja a dolgot.

Yuurihoz fordult, aki nyugodtan evett. – Amúgy, mikor fogod elfogadni az eljegyzésünket, Heika? Sietünk – kérdezte Voltaire egy hatalmas vigyorral.

„Mi? Miért számít bele engem is? Hülye” – gondolta Wolfram.

- Heika? – A fekete hajú fiú nem válaszolt neki.

- Heika? Jól érzed magad? – Günter óvatosan tanulmányozta Yuurit.

Yuuri felállt, s a hatalmas ajtó felé indult. – Álmos vagyok.

Yuuri fáradtan sétált végig a folyosón a szobájához, de mielőtt elérhette volna az ajtót, lépéseket hallott maga mögött, s valaki kiáltott. – Yuuri! – megfordult, s látta, hogy Wolfram fut felé. Fájt a mellkasa, mikor látta őt.

- Yuuri… - egy kicsit közelebb állt, mint az elmúlt időben szokott, közvetlenül a szemébe nézve.

- Mi az, Wolfram? Aludnom kell

- Szeretsz engem? – kérdezte remegő hanggal.

Yuuri lélegzete elakadt. Hallotta, ahogy a a szíve hevesen ver; megdöbbentő kérdés volt, s váratlan. Yuuri félrenézett. Nem tudott mit mondani. Úgy érezte magát, mint egy néme, nem tudott egyetlen szót se szólni.

Wolfram várt és várt a válaszra, de úgy tűnt, Yuuri nem fogja megadni azt, így sóhajtott. – Akkor ne tettesd, hogy igen – súgta dühösen, mielőtt elment volna.

Yuuri a térdeire hullott, lábai nem bírták tovább tartani őt. Könnyei előtörtek a szeméből.

- Igen… Igen! Igen! Igen! Igen! – suttogta, kiadva a valódi érzéseit.