5. fejezet

Yuuri ásítozott, miközben Günter folytatta a tanítását az erkélyen. Megfordult, s látta, hogy az őrök Conraddal edzenek. Aztán kiszúrta Wolframot, aki Voltaire-ral párbajozott. Úgy tűnt, hogy Wolfram győz, de ekkor Voltaire kacsintott, mire az utóbbi elpirult és Voltaire erősebben támadott, így Wolfram kardja kiesett a kezéből. „Könnyű zavarba hozni Wolframot” gondolta Yuuri.

Wolfram Voltaire nézett, s tiltakozni kezdett. – Te csa- - de nem tudta folytatni, mivel Voltaire átölelte a vállát és forrón megcsókolta.

Yuuri azonnal elfordította az arcát, mintha tanúja lenne egy gyilkosságnak. Összeszorította a szemét, mintha ez lenne a legjobb módja annak, hogy eltűntesse a fájdalom.

- Heika? Heika, fáj a szemed? – kérdezte Günter aggódva.

Yuuri kinyitotta szemét, s Günterre nézett. – M-mit mondtál?

- Heika, nem nézel ki jól. Szeretnél egy kis szünetet tartani?

Yuuri sóhajtott, s hálát adott az égnek, hogy Günter felajánlotta ezt. Tényleg nem tudott a leckére koncentrálni, szüksége volt egy kis alvásra.

… … …

Yuuri kinyitotta szemét. Mindenre emlékezett… az órákra, hogy nem tudott figyelni, Günter mondja, hogy tartsanak szünetet és… és a csók…

Felkelt az ágyáról és a hatalmas ablakhoz sétált. Tenyerét az üvegre tette. Kint sötét volt, így azon tűnődött mennyi lehet az idő. Megvallva az igazat, egyedül aludni nem olyan, mint, ahogy elképzelte. „Azt hittem, hogy nyugodt és békés lesz. Valójában, pedig nyugodt, de magányosnak érzem magam… és túl békés, hiányzik, hogy kirugdosson az ágyból. De a legrosszabb, hogy hideg. Olyan, olyan hideg éjszaka. Nem vártam, hogy sajnálni fogom, hogy Wolframnak saját szobája van.

Yuuri kiment sétálni egy kicsit. A testőrség kivételével senki nem volt fent, így céltalanul sétálgatott. Nem volt álmos, hiszen már így is eleget pihent.

Hirtelen az egyik hatalmas ajtó kinyílt és Wolfram futott ki a szobából eltakarva száját a kezével. Még csak észre sem vette, hogy Yuuri nem messze mögötte áll.

„Wolfram? Mi baja lehet?” – gondolta, miközben követte a jóképű herceget.

A hatalmas fürdőszobába ment, s lassan belesétált. Megfagyott, amikor hallotta, Wolfram köhögését. A hang után futott és Wolframot a WC előtt térdelve találta.

- Wolfram! Jól vagy? – kérdezte Yuuri, amitől Wolfram döbbent megmerevedett.

- Y-Yuuri?

*

Mindketten kimentek a kertbe, s a sötét égre néztek. Yuuri időről-időre Wolframra pillantott. Tudni akarta, mi baja van. – Ez nem az első alkalom volt, ugye? – Wolfram Yuurira vetette pillantását, nem értve mit kérdezett. – Úgy értem… sokszor hánytál, mióta elraboltak minket. Úgy értem… mióta elfogadta Voltaire ajánlatát.

Wolfram elfordította fejét, s a füvet kezdte pásztázni. Yuuri látta, hogy közben elpirult.

- Kényszerít, hogy ilyeneket tegyél? – kérdezte Yuuri komolyan. Wolfram tett nméhány lépést és teste láthatóan remegni kezdett. – Wolfram! Ha nem kedveled, én… - elhallgatott pár pillanatra. – Jó lenne, ha mi..  mivel még jegyesek vagyunk – Yuuri elpirult. Félt, hogy Wolfram haragudni fog rá, de aztán a szőke fiú megfordult, s ránézett könnyes szemekkel.

- Úgy érted?

- Igen.

- D-de mindig azt mondod, hogy „hiba volt” „Baleset volt!”

- Felejtsd el… oké? – Yuuri melegen rámosolygott.

- Yuuri! – futott oda hozzá Wolfram, s szorosan átölelte. Elestek volna, de Yuurinak jó volt az egyensúlyérzéke, s szorosan tartotta Wolframot, egyik kezét végigfuttatva a fiú aranyszőke haján. Wolfram döbbenten nyitotta ki szemét és elpirult.

- Yuuri? – kicsit elhúzódott, hogy Yuuri fekete szemébe nézzen. Úgy nézték egymást, mintha már nagyon régóta nem látták volna egymást, mielőtt egyszerre be nem hunyták a szemüket, s közelítettek egymáshoz, majd gyengéd csókban egyesültek. Egy csókban, ami minden egyes pillanatban egyre szenvedélyes lett.

Amikor szétváltak, Wolfram Yuuri vállára hajtotta fejét, élvezve a pillanatot, amiről mindig is álmodott.

- Csak egyetlen valami hiányzik, Yuuri… Mondd! Mondd, hogy szeretsz!

Folyt. Köv.