5. fejezet

Féligazság

Shira úgy érezte, hogy sírni fog, azonban, amikor feltűnt mögötte Sasuke visszafogta magát, nem akart gyengének mutatkozni a fiú előtt. Azt akarta, hogy Sasuke mindig vidámnak lássa őt.  Ez volt az álcája. S nem csak előtte. Megtanulta, hogy nem szabad nyíltan kimutatni a fájdalmat.

Az érzelmek kimutatása a gyengeség jele. Ezt a saját maga alkotott szabályt akkor kezdte elfelejteni, amikor összejött Itachival. Akkor sokat szomorkodott, sírt is. Mosolyogni fog ezentúl…. Mosolyognia kell. Nem szerette, ha asjnálják, vagy azt kérdezik, hogy „Mi a baj? Segíthetek?” Már hogyan segíthetnének. Senki nem tud segíteni, csak udvariasságból mondják ezt, hogy azt a látszatot keltsék, „én vagyok a jó, amiért megkérdezem, hogy segíthetek-e”. Persze ennek a fele sem szok igaz lenne. Vajon mit csinálnának, ha azt válaszolná, igen, és elmondaná minden problémáját.

Elfutnának, elpletykánák másnak, hogy aztán az egész falu róla beszéljen. Vagy egyszerűen annyit mondanának, hogy „Minden jobbra fog fordulni.” Hogyan? Csodával?

Jobb, ha senki nem tud róla, hogy mi is az az egetrengető nagy gond, ezért is kell mosolyogni. Hogy senki ne lássa a bánatodat.

- Shira-neechan! Miért jöttél vissza? Itachi miatt? – kérdezősködött Sasuke, majd azonnal elhallgatott, amikor egy pillanatra meglátta a szomorú szemeket, amelyek abban a pillanatban eltűntek, hogy Sasuke megállt mellette; s a lány felvette a maszkját. Mosolygott, ahogy az rendjén volt. .

-         Dehogy is! Csak eszembe jutott, hogy otthon felejtettem valamit, de nem fontos. Inkább menjünk, ha szeretnél edzeni – nevetett Shira, majd elindultak.

Hazafelé az utca is teljesen kihaltnak tűnt, mint amilyen Shira lelke is volt.  Tudta, hogy az ő hibája, hogy nem maradt ott, nem ment oda hozzá… de, és ez de szócska mindig megnyugtatta háborgó lelkiismeretét. A tegnap este. Ismét odalyukadtak ki Shira gondolatai, pedig nem is akart rágondolni. Annyi jót látott abban a tényben, hogy Itachi elment egy időre, hogy addig sem kell beszélni vele erről. Vagyis Itachinak nem kell beszélnie vele. A lányban a félelem is megjelent az elmúlt este óta. Ha beszélnének, és esetleg a lány szakít vele, akkor mi lenne? Szomorú lenne… vagy megtámadná. Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, s csak maga elé meredve sétált tovább.

Sasuke egész úton aggódva nézte Shirát. Hiába volt még kicsi, megérezte, hogy a mellette álló lánynak problémája van. Nem is kicsi. „Biztos Itachi miatt. Tegnap is gonosz volt vele! Bántja neechant!” Viszont akkor miért ment vissza? Sasuke nem tudta elhinni, hogy csak egy tárgy miatt ment volna el odáig, ahol korábban bátyja volt. Átlátszó volt, mint az üveg. „Hiányzik neki. Megbocsátott neki.” Vonta le a következtetést végül a fiú.

Amikor hazaértek Shira csak elsétált Itachi szobájához, berakta a csomagját, s ment is vissza a rá váró fiúhoz.

- Tudsz erre egy olyan helyet, ahol tó van? – kérdezte Shira, mire Sasuke bólintott, s elvezette a lányt a birtokukhoz tartózó tóhoz.

- Miért pont ide jöttünk? – kérdezte.

- Egy olyan jutsut fogok neked megtanítani, ami tüzes eredetű. Tudom, hogy a családodban a tűz technikák nagyon elterjedtek. A klánotok az egyik legnagyobb tűzhasználó. Ennek a technikának az a lényege, hogy tüzet fújsz. Mint a cirkuszban, csak ez mindenféle segédeszköz nélkül. Ezért is kell a tó, hogy ne gyújtsuk fel a birtokotokat. Mutatom:

Katon: Goukakyuu no Jutsu! – A lány szájából hatalmas tűzgömb tört elő, ami bevilágította az egész tavat.

- De jó! Megpróbálhatom én is? – kérdezte csillogó szemekkel Sasuke.

- Hiszen azért vagyunk itt, hogy megtanuljad – mosolygott őszintén Shira.

- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – Sasuke szájából csak egy enyhe kis tűzfelhőcske tört elő. – Ez nekem nem megy neechan – szomorodott el a fiú.

- Nem szabad feladni! Azt hiszed nekem elsőre ment? Az lehetetlen. Mindig gyakorolni kell, s ne csüggedj. Nemsokára már nagyon tűzcsóvád lesz, mint nekem – kacsintott a fiúra, majd elkezdte csikizni. Sasuke csak nevetett Shirával együtt.

Jól megvoltak együtt, mint egy testvérpár.

Na folytassuk a gyakorlást, mert akkor sosem tudsz akkorát fújni, mint én.

Sasuke akárhogyan próbálta, nem sikerült neki sokkal nagyobb lángot fújnia.

- Neechan, adj nekem tanácsot! Mit csinálok rosszul? – ment oda Shirához a fiú.

- Hát, ha rám hallgatsz, akkor a jutsut magadban mondod ki, miközben erősen beszívod a levegőt. Akkor sikerülni fog.

- Köszönöm! – örvendezett Sasuke, majd visszafutott gyakorolni. Shira mosolyogva nézett utána, de sötét gondolatok jöttek elő neki.

„Remélem, nem válik olyanná, mint Itachi. Csak maradjon meg, annak a kedves fiúnak, aki eddig is volt. De miről beszélek! Itachi is kedves. Csak nem közvetlen. De szeret engem – talán.” Shira megrázta a fejét, hogy kiverje a fejéből ezeket a gondolatokat, s Sasukéra fordította figyelmét.

„Katon: Goukakyuu no Jutsu!”

- Neechan, neechan! Sikerült! Ez nagyobb volt! – futott vissza Shirához Sasuke, aki csak mosolygott, s gratulált neki.

- Te leszel a legjobb! Tudom – kacsintott. Ideje lenne visszamenni, nem? Vagy szeretnél még gyakorolni?

- Gyakoroljunk!

- Akkor menj csak! – mondta neki Shira, mire Sasu annyira elmerült a gyakorlásban, hogy este volt már, amikor hazamentek. Az ajtóban már Mikoto asszony várta őket.

- Hát ti meg merre jártatok? Eltűntetek minden szó nélkül! – aggodalmaskodott kicsit az asszony, de amikor látta, hogy nincsen semmi baj, megnyugodott.

- Sajnálom, Mikoto-san, hogy ennyire lefoglaltam Sasukét – mondta Shira, majd bementek vacsorázni.

- Olyan jó volt Anya egész nap! Shira-neechan tényleg nagyszerű! – dicsérte Shirát Sasuke.

- Hiszen nem csináltam semmit – felelt a lány. – Inkább egyél, mert biztos kifáradtál.

A vacsora végeztével Shira még elkísérte Sasuket a szobájába, s a jóéjtpuszi után átment Itachi szobájába.

„Most úgy sincsen itt.” Gondolta, s lefeküdt az Uchiha matracára, s betakarta magát annak a takarójával.

- Itachi – suttogta a takarónak, mintha csak azt remélné, hogy átváltozik szerelmévé, és őt öleli. Ez nem következett be, s Shira továbbra is a takarót ölelgette szorosan.

*

Itachi azonnal elvonult a sátrába, miután letáboroztak a többi ANBU taggal. Aztán azonnal elaludt. – Vagyis szeretett volna elaludni. Miután becsukta a szemét Shira jelent meg a szeme előtt, amikor minden szó nélkül továbbmegy, s vissza sem fordul. „Beszélni akarok veled. Bocsánatot kérni, megölelni, csókolni. Veled lenni.” Legszívesebben fogta volna magát, s visszament volna Konohába Shirához, de azt apja nem nézné jó szemmel. Talán meg is utálná Shirát. Képes lenne rá, hogy őt okolja azért, hogy ő visszament.

Kitart. Egy vagy két nap, s újra láthatja őt. S beszélhetnek. És ha a lány nem haragszik rá ki is békülhetnek. Ezért mindent meg fog tenni.

Nem akarta elveszteni szerelmét.

*

Már éjfél is elmúlt, de Shira még mindig csak forgolódott, álmodozott a múltról, s kesergett a jelen fájdalmán. Itachi takaróját már nem ölelgette, hanem egyszerűen betakarózott vele, s csak bámulta a redőnyön át beszűrődő fényt. A holdfény az ágy másik felén ért véget, mintha arra akarna utalni, hogy ő alszik ott megvédve a lányt.

Shira lehunyta a szemét, s lassan elaludt. Álmában a Hold körül táncolt, s a csillagok voltak a társai. Nem volt szomorú, csak a véget nem érő boldogságot érezte. Aztán minden besötétedett, s ő ott ült az ürességben, s hallgatta a vízcseppeket. Nem is vízcseppek. Könnycseppek. A saját lelkében volt egy pillanatig.

Végül felébredt. Maga mellett talált egy kisfiút, akkor mellette feküdt, s aludt.

„Sasuke, mikor kerültél te ide?” gondolta, majd felemelte Itachi takaróját, s betakarta vele a fiút is, s végül átölelte.

Sasuke elmosolyodott álmában. „Milyen kedves, s teljesen más, mint a bátyja. De nem is gondolok ilyenre. Minek. Itachi, Itachi; Sasuke pedig Sasuke.” – zárta le magában a dolgot Shira, s végül ő is elaludt.

*

Másnap reggel Mikoto nyitott be Itachi szobájába, ahol ott találta a békésen alvó párost. „Tényleg, mintha testvérek lennének” gondolta, s becsukta az ajtót.

Nem sokkal később Shiráék is felkeltek, s elmentek reggelizni. Ezután Sasuke felöltözött a beavatásra, s elindultak.

Az akadémián rengeteg szülő volt a gyermekével, így Shira könnyen el tudott keveredni a tömegben, de Sasuke végig csak forgatta a fejét, mintha keresni valamit… vagyis inkább valakit, mint később kiderült.

A sarokban ugyanis egy szőke kisfiú állt, akiben Shira felismerte a képen szereplő személyt. Azonban nem volt ott vele senki, egyedül ácsorgott, lehajtott fejjel.

- Odamész hozzá? – kérdezte Shira, mire Sasuke döbbenten nézett fel rá.

-         Te megengeded? Ha a Anyuval, vagy Apuval vagyok, s oda akarok menni hozzá, akkor sosem engednek.

-         Hiszen egyedül van! Nyugodtan odamehetsz! Az ünnepség után találkozunk kint.

Shirának csak ekkor tűnt fel, hogy minden felnőtt megvetően, gyűlölködve néz a szőkére. „De miért?” gondolta, de nem foglalkozott vele, csak Sasukét nézte, ahogy elindult minden valószínűséggel barátja felé.

*

 Szegény fiú észre sem vette, hogy közelítenek felé, így kissé ijedtnek tűnt, amikor Sasuke a vállára rakta a kezét.

- Sasuke… - suttogta, majd egymás nyakába borultak.

A felnőttek még megvetőbben néztek, hogy az már a lánynak is fájt. Figyelte tovább a fiúkat.

-         Itt vagyok, ideengedett Shira-neechan – mondta mosolyogva Sasuke.

-         Shira-neechan? Ő kicsoda? – érdeklődött a szőke.

-         A bátyám ba… vagyis az egyik legfontosabb személy az életemben. Nagyon kedves, és képzelt tanít engem. Tegnap egy tüzes technikát kezdtem el tanulni. És mindig velem van! – újságolta vidáman Sasuke, mire barátja is felélénkült.

-         Megmutatod nekem őt? – kérdezte óvatosan.

-         Persze, csak nem látom most sehol. Felemelnél kicsit, ha tudsz?

-         Persze – felelte a szöszi, s vállaira kapta az Uchiha kölyköt. – Na? Látod?

-         Azt hiszem ott áll nem messze tőlünk a tömeg közepén – mondta Sasuke, de ekkor elfogyott az alatta álló fiú ereje, s így mindketten a padlón kötöttek ki.

Mindenki nevetett körülöttük, a nagyobbak inkább kárörvendtek csak. A fiúk felálltak, leporolták magukat, egymásra pillantottak és nevetésben törtek ki.

-         Szóval megvan. Menjünk oda hozzá! – indítványozta Sasuke, majd elindultak a lány felé. Azonban mielőtt elérhették volna Iruka-sensei tűnt fel Shira mögött, s köszöntötte a lányt. A fiúk nem akartak zavarni, így csak hallgatták a beszélgetést.

-         Iruka-sensei! Jó napot! – hajolt meg Shira, vagy legalábbis a fiúk ezt sejtették, mert csak a hangját hallották a lánynak.

-         Szervusz Shira-chan! Nem is hallottam nagyon felőled, mióta végeztél az akadémián!

-         Nem sok minden történt velem sensei.

-         És hogy van a vállad? Jiraiyatól hallottam, hogy megsebesítetted. Hogy történt, ha nem titok? – érdeklődött Iruka.

-         Az én hibámból történt az egész. A különleges vizsgán egy pillanatra elvesztettem az eszméletemet, s ezért a ball vállamra érkeztem. Legalábbis az kapta a súlyosabb sérülést. Emiatt kerültem be a kórházba – magyarázta Shira a száraz tényeket.

-         Ez érdekes. Pedig te vagy az egyik legjobb. Itachi Uchiha óta nem találkoztam olyan tehetséges ninjával, mint te. Ti ketten nagyszerű ninjákká váltatok.

-         Igen, köszönöm a dicséretet sensei, de most megyek – próbált menekülni Shira.

-         Persze! Hiszen mindjárt kezdődik a beavatás is! És kihez is jöttél te? Vagy csak úgy benéztél?

-         Sasukéhoz. Sasuke Uchihához – mondta enyhe büszkeséggel Shira.

-         Egy újabb Uchiha az akadémián! Milyen nagyszerű!

-         Igen, az. Viszlát sensei!

-         Viszlát!

*

-         Sasuke, ő volt Shira? – kérdezte a szőke fiú, de nem kapott választ. A mellette álló Uchiha mélyen elmerült a gondolataiban.

„Megsérült a válla? Hogyan történhetett pontosan? Csak nem a bátyám tette?” – merültek fel benne a kérdések, s tovább is gondolkodott volna, amikor barátja megütögette a vállát

-         Sasuke? Sasuke?

-         Tessék? Ne haragudj, kissé elkalandoztam – „ébredt fel” Sasuke.

-         Semmi gond. Csak azt kérdeztem, hogy az a lány volt Shira, akivel Iruka-sensei beszélgetett?

-         Igen.

-         Kár, hogy nem láthattam az arcát. Csak a szőke haját figyelhettem és persze a hangját hallhattam. És ő tanít téged? Te is hallottad mit mondott róla Iruka-sensei? Micsoda szerencséd van! Biztos nagyon jó leszel te is akkor! Ráadásul még a bátyádat is megemlítette. Ugyanolyan jók!

-         Igen. Shira a legjobb – mosolygott Sasuke, de belül továbbra is az előbbi aggodalmaira gondolt.

Ezután a fiúk már nem sokat beszélgethettek, mert kezdetét vette a beavatás. Mindenkit bemutattak a pódiumon, s mindenkit megtapsoltak. Aztán:

-         Uzumaki Naruto! – mutatott a fiúra Iruka, aki ugyanúgy kilépett, mint a többiek, de őt senki nem tapsolta meg, csak gúnyosan pillantottak rá.

Shira döbbenten vette észre, hogy senki nem tapsol. „Miért bánnak így azzal a fiúval, Sasuke barátjával?” gondolta, majd hirtelen elhatározásból tapsolni kezdett. Nem volt valami nagyon hangos, de mindenki felé fordult.

Naruto is felemelte a fejét, hogy lássa ki örül neki, de a könnyek miatt, amik a szemében gyülekeztek nem látott sokat. Csak a szőke hajat. Gondolta, hogy Shira lesz az, aki neki tapsol. Halványan elmosolyodott, s visszaállt a sorba.

Iruka nem akarta, hogyy mindenki az ő egyik kedvenc tanítványát bámulja, ezért folytatta a listát.

-         Uchiha Sasuke!

A fekete hajú is előrelépett, egy pillanatra megállt a pódium szélén,. Majd visszament a helyére. Neki pedig tapsoltak. „Miért bántják mindig Narutot? Nem csinált semmit, mégsem szeretik. Mindenki közönyösen bánik vele, lenézően. Ő is úgy fog. Mindenkire, aki nem a családja, Shira, vagy Naruto, azzal úgy fog viselkedni.” Határozta el Sasuke.

Miután véget ért a beavatás mindenki ment a családjához, csak Naruto és Sasuke maradtak együtt búcsúzkodni.

-         Holnaptól elkezdődnek az akadémiás napok! Milyen nagyszerű lesz! De most megyek, még össze kell otthon takarítanom, meg el kell mennem rament enni! Szia Sasuke!

-         Akkor holnap, Naruto! Szia! – köszönt el barátjától Sasuke, majd elindult megkeresni Shirát, akit a kapuban talált meg.

-         Na, holnaptól nem leszel ilyen szabad! – mosolygott Shira, majd elindultak, majd Sasuke megfogta Shira kezét.

-         Neechan, szeretnék kérdezni valamit – kezdte Sasuke.

-         Mondjad csak!

-         Ezt inkább otthon, mert nem szeretném itt - nézett körbe, ahol egy csomó ember állt.

-         Persze – komolyodott el egy pillanatra Shira, de aztán újra mosolygott, s elmentek haza,.

Mikor beértek Sasuke a tó felé vezette Shirát, ahol edzeni szoknak, s leültek az ott lévő stégre.

-         Mit szerettél volna Sasuke? – váltott át komolyra Shira, mert aggódott a szomorkás Sasuke miatt.

-         Hallottuk, hogy… szóval Naruto és én … én be akartam neked mutatni Narutot, de te… szóval hallottuk, hogy Iruka-sensei-jel mit beszéltél. És… ugye… ugye a bátyám az oka, amiért megsérült a vállad? Kérlek, az igazat mondd Shira-neechan, nem vagyok már kisgyerek.

- Sasuke, ez, hogy is fogalmazzak, egy komoly helyzet. Nem az ő hibája volt, ami történt akkor, én voltam az, aki elrontotta a feladatot. Ő nem tehet semmiről – mondta a féligazságot Shira. Végülis nem ő okozta a balesetet, ő csak rontott rajta. Lelkileg sebesítette akkor meg.

-         Biztos, neechan? – kérdezte hitetlenkedve Sasuke.

-         Persze! Hazudnék én neked? – mosolygott Shira.

-         Akkor megnyugodtam! Menjünk, meséljük el Anyának, mi volt! – pattant fel Sasuke, s indultak el befelé.

Shira vidáman követte őt, amikor egyszercsak kiabálást hallottak meg, majd egy ajtócsapódást, s végül ott állt Shira előtt, ugyanúgy, mint egy nappal korábban… Itachi Uchiha.