3. fejezet

Lovelorn heart

A family and a boyfriend’s treason

Miután Shira bement az otthonába, azonnal felrohant a szobájába, hogy elkerülje szülei veszekedését.

Mikor felért a szobájába, halkan becsukta a szobája ajtaját, s lefeküdt gondolkodni.

Nagyon örült, hogy Itachi meghívta magukhoz, hogy bemutassa a családjának őt, azonban nem tudott felhőtlenül boldog lenni, mert eszébe jutott a délelőtti cselekedete Itachinak, s ez beárnyékolta az örömét. Miért kellett elhúzódnia, amikor csak Jiraiya volt ott, ráadásul ,ár biztos látta korábban is, hogy mit csinálunk.

A másik, ami befolyásolta Shira örömét a szülei voltak. Hiszen szerelme is valószínűleg szeretné, hogy bemutassa őt a családjának. Viszont ez szinte lehetetlen, hiszen biztos, hogy elüldöznék a fiút, s akkor egyedül maradna..

Shira folytatta volna a gondolatait, amikor kopogtattak az ajtón.

- Igen? – szólt ki Shira s felült az ágyán, mikor szülei léptek be a szobába.

 - Shira, mi holnap elmegyünk egy hosszabb útra, addig keress magadnak szálláshelyet. Holnap indulunk, értve vagyok? – közölte Shira apja.

- Igen. De anya, nekem nincs… - kezdte Shira, de a szülei addigra már kimentek.

*

Másnap Shira arra ébredt, hogy teljesen üres a házuk. Szülei szó nélkül mentek el. Azonban igaz, hogy nem volt jó a kapcsolatuk, sőt inkább nem is volt, de azért elbúcsúzhattak volna tőle. Nagyon remélte legalábbis, hogy megteszik.

Vajon hova mehettek, meddig mehettek el, miért hagytak egyedül engem, miért gondolják, hogy van hova mennem? . csak úgy sorakoztak a kérdések Shira előtt, s majdnem mindegyikre sejthette a választ. A miértes kérdésekre biztos.

„Mert nem szeretnek, s nem is ismernek. Sosem voltunk igazi család, csak egy veszekvő házaspár, s egy lány, akivel sosem törődnek. Szerettem őket, s most is szeretem, de ők ezt nem így gondolják. Csak egy kis szeretetet adtak volna nekem. Legalább egy kedves szót, egy puszit, egy kislányomat, de semmi.”

Shira annyira elmerült bánatában, keserűségében, csalódásába, hogy azt vette észre, amikor véletlenül rápillantott az órájára, az fél hatot mutat.

„ A csudába! Ha elkések Jiraiya, de legfőképp Itachi lesz mérges rám! Miért pont ma van a vizsga?!”- gondolta, majd felkelt, megmosta az arcát, ami vörös volt. Könnyek. Sírt és nem is vette észre. Miután valamelyest eltűntette a vörösséget a szeme körül, megfésülködött, összefogta haját, majd felöltözött, s rohanni kezdett.

Végigfutott a városon, nem törődve vele hány embernek megy neki, csak az volt számára a fontos, hogy odaérjen az edzőtérre… lehetőleg időben.

Szerencséje volt, s odaért, mikor az óra hatot ütött, azonban mindenki ott volt már, még Jiraiya is.

- Óh, a kis drága érkezik utoljára? Milyen szörnyű! – szólt be azonnal Mint. – Vagy azzal, hogy te érsz ide utolsónak te leszel a középpontban? Hiszen mindig azt csinálod. Mindenki sajnálja és rajongja körül a kicsi Shirácskát, mert anélkül már nem is bír létezni! Oh, Shirácska leborulok lábaid előtt!

- Ne magadat fesd le – mondta Shira közönyösen, de belül nagyon fájtak neki ezek a szavak, ráadásul ma még jobban. Nem akart még veszekedni is, ezért hátat fordított a dühös lánynak, s odament Itachihoz, aki nem nézett rá, így Shira sejtve, hogy rossz ötlet lenne megcsókolni, vagy egyebet tenni, csak leült mellé a fűbe.

- Ez nem én vagyok! Pontosan te vagy! Hiszen most is téged néz mindenki! Tudod te pontosan, hogyan hívd fel a figyelmet! Sokszínű dög vagy! – ordibálta Mint, mire Jiraiya nem tűrte tovább, s elhallgattatta a lányt.

- Hallgass! Most vizsgán vagyunk! S még egy szót meghallok tőled, repülsz! Értve vagyok? És különben is te csinálod a cirkuszt mindig! – vágta oda neki a sennin, mire a lány csendbe maradt és leült ő is.

Jiraiya Shirára nézett, s furcsállta, hogy Itachi ott van mellette, de mg csak rá sem néz a szomorú lányra. Vagy talán ezért szomorú Shira? – kérdezte magában a sennin.

Biztatásképpen kicsit rámosolygott a lányra, aki azonban csak lehajtotta a fejét. Jiraiya kezdett aggódni, de nem akarta ezt nyilvánosan, mert azzal csak Mintnek adna még egy okot a piszkálódásra.

- Kezdjük a vizsgát! Most meglátjuk ki hogyan teljesített az elmúlt egy hónapban Nehézségi sorrendben haladunk, így készüljenek fel a csapatok.

Shira kezdte kicsit rosszul érezni magát, de nem tulajdonított jelentőséget neki, s nem akart gyengének mutatkozni Itachi előtt sem.

Itachi.

Ránézett a fiúra, aki csak maga elé meredt, így Shira visszafordult, s inkább a vizsgát figyelte.

Két órával később kerültek sorra.

- És most következzék a Shira Tenshi és Itachi Uchiha páros. Mint a többieknél itt is először a fizikai gyakorlat jöjjön, vagyis a kunaihajítás – mondta a többieknek Jiraiya.

Itachi volt az első. Előszedte a kunaikat, megnézte a célpontokat, majd felugrott, s elhajította a 3-3 kunaiját, amik pontosan célba értek, majd talpra megérkezett.

Aztán Shira következett. Ő is bemérte a célokat, majd felugrott, s elhajította a kunaikat, amik pontosan érkeztek a táblákba. Azonban egy pillanatra a lány előtt elsötétült minden, s már nem tudott rendesen megfordulni, így a vállára esett.

Jiraiya azonnal odafutott hozzá, hogy megnézze jól van. e Shira, Itachi azonban csak lekezelően kellő gúnnyal odavetette:

- Ez elég gyenge volt. Nem kéne folytatnunk a vizsgát, mert nem akarok miatta megbukni! Csak elrontana mindent, hiszen ezt a gyakorlatot sem tudta jól megcsinálni! – Itachi nem akart ennyire goromba lenni, s ezerszer megbánta, amikor ráeszmélt kiről is mondta és mit, de már késő volt. Most már nem mondhat mást, mert akkor mindennek vége lenne.

Shira csak feküdt a földön, s Itachi szavai jártak a fejében, ami még jobban fájt neki, mint a válla.

Majd meghallotta Mintet is:

- Igazad van Itachi, már az elején megmondtam, hogy nem elég jó hozzád! S nézzétek csak meg, megint ő van a középpontban! Megmondtam!

Egy újabb szúrás a szívében. Ez nem fájt annyira, mint Itachi mondata, de együtt már elviselhetetlen volt.

Nem törődött azzal, hogy Jiraiya próbálja őt visszanyomni, felült a kínzó fájdalom ellenére is, s Itachi felé fordult.

- Itachi, ne mondd ezt nekem. Fáj – súgta Shira, azonban a címzett nagyon elszégyellte magát, főleg az utolsó mondaton. „Fáj.”

Shira akart még valamit nyomni, de a fájdalom beleszúrt a vállába nagyobb erővel, mint eddig, s elájult.

- Gratulálok Itachi – mondta a sennin a fiúnak, majd felkapta Shirát és elrohant vele a kórházba.

- Itachi, hogyan értette, hogy gratulálok, s az a kis dög azt, hogy fáj? – kérdezte Mint a fiútól.

- Semmi közöd hozzá! – motdult rá a lányra, majd ő is elindult a kórház felé olyan tempóban, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy aggódik.

Pedig nagyon is így volt. Ahogy Shira elájult, s úgy nézett rá. Csalódás volt a szemében.

„Fáj.” Shira, bocsáss meg és könyörgöm Istenem, ne legyen semmi baja! – gondolta zaklatottan Itachi.

*

- Jiraiya-sama – szólalt meg út közben egyszer csak Shira.

- Látom, felébredtél – nyugodott meg kicsit a sennin. – Nem akarlak ezzel felzaklatni, de miért viselkedett a barátod így? Csak nem szakítottatok? – kérdezte óvatosan, nehogy felzaklassa a már így is elég megviselt lányt.

- Nem, igazából én sem értem teljesen a dolgot. Tegnap, mikor megjelentél, gondolom neked is feltűnt, hogy elhúzódott tőlem és ma pedig ugyanez. Lehet, hogy csak fél kimutatni az érzéseit, de annak is nagy a valószínűsége, hogy túlkomplikálom a dolgokat, s egyszerűen csak így akar lerázni engem – Shira szeméből egy könnycsepp folyt le a sennin karjára. – de sensei, én szeretem! – tört ki Shira. Jiraiya abban a pillanatban fogadta meg, hogy nem engedi, hogy Itachi bármikor bánthassa Shirat.

- Tudom Shira, tudom.

- Szakítanunk kéne? Lehet, hogy örülne, ha én mondanám ki, s akkor nem kellene játszania ezt tovább.

- Shira, csak azt mondhatom neked, hogy dönts úgy, ahogy a szíved diktál.

- Igaza van sensei . mondta Shira, s lecsukta a szemét.

- Shira, szeretnék még valamit kérdezni – kezdte a sennin. – Miért történhetett szerinted ez a baleset? Hiszen már láttam tőled ezt a gyakorlatot nem is egyszer.

- Még nem gondolkoztam rajta, s biztos, hogy az én hibám az egész. Talán azért történhetett, mert nem reggeliztem, úgy rohantam el otthonról, hogy nem reggeliztem semmit – magyarázta Shira.

- És a szüleid miért nem ébresztettek fel? Biztos tudták, hogy ma van a vizsga!

Shira kinyitotta a szemét, majd ismét behunyta és elfordította a fejét, majd lassan beszélni kezdett.

- A szüleim nem tudtak arról, hogy vizsgázom. Igazából nincsenek is otthon. Ma hajnalban mentek el, amikor még aludtam, legalábbis fél ötkor, amikor felébredtem már sehol sem voltak, még egy cetlit sem hagytak. De nem számít, most már mindegy minden.

- Shira… - kezdte Jiraiya, de Shira nem fordult felé, ezért inkább békén hagyta a lányt.

Amikor odaértek a kórházba Shirat vállait és egész hátát megröntgenezték, hogy meglássák, nem tört-e el akár egy pici csont is.

- Kren – szólította meg az orvosi ninját Jiraiya. – Mi a helyzet?

- A lánnyal? Szerencsére nem történt törés, azonban a bal válla eléggé megsérült. Nem kizárt, ha megerőlteti el is törhet, ezért is mondom neked, hogy csak óvatosan eddzed őt.

- Honnan…?

- Honnan tudom, hogy te vagy a mestere? Láttalak titeket együtt, ahogy edzettetek. Nagyon ügyes tanítványod van, azt elmondhatom. Viszont, ha edzettek, akkor, amíg nem mondm, addig ne erőltesd a bal vállát. Abból még baj lehet.

- Rendben. És elvihetem, vagy bent tartjátok még?

- Elviheted, nincsen semmi komoly sérülése.

- Köszönöm. Viszlát.

- Viszlát.

Jiraiya bement Shirához, aki az ágyán ült, bal válla pedig be volt kötve, s a belépő senninre nézett.

- Mehetünk? – kérdezte Jiraiya, mire Shira bólintott.

- Miközben kifelé mentek Shira megkérdezte mesterét, hogy mit mondtak, mire ő csak annyi felelt, hogy pihentetni kell a vállát, azonban nem szólt az esetleges következményekről.

Nem azért, mert bántani akarta  a lányt, hanem csak nem akarta megijeszteni őt.

- Sensei, ha nincsen semmi bajom befejezhetjük a vizsgát is? – kérdezte Shira.

- Nem lehet Shira, pihenned kell.

- De nekem semmi bajom. Legalább a könnyebbeket! – kérte Shira, mire Jiraiya csak sóhajtott egyet, majd megszólalt.

- Szörnyen makacs vagy. Ahelyett, hogy pihennél te rögtön vizsgázni akarsz. Na jó, rendben legyen, de csak a azokat, amiket egyedül kell! Értve vagyok?!

- Köszönöm sensei! – mondta Shira mosolyogva. Igazából nem a vizsga számított a lánynak, hanem, hogy ne menjen haza, mert ott olyan egyedül érezné magát.

Közben kiértek a kórházból, ahol szembetalálkoztak a feléjük igyekvő Itachival.

- Minden rendben? – kérdezte, amikor odaért hozzájuk. Aggódva nézte Shirát, aki lehajtott fejjel állt Jiraiya mellett.

- Igen, nem kell aggódnod! – a férfi direkt kihangsúlyozta az aggódni szót, utalva arra, hogy amikor elhozta a gyakorlótérről Shirát nyoma sem volt ennek a nagy aggódásnak. – Most pedig vigyázz, be kell fejeznünk az egyéni vizsgát.

- - Hiszen még én sem vizsgáztam! Miért ne fejezhetném be én is a vizsgákat? – kérdezte Itachi felháborodva, de ez csak álca volt, Shira közelében akart lenni, megmondani neki, hogy sajnálja, de a sennin válasza szertefosztotta abbéli reményeit, hogy együtt vizsgázik a lánnyal, aki még azóta sem emelte fel a fejét.

- Átengedlek, úgy is tökéletesre csinálnád meg, mint mindig. Hiszen tökéletes vagy!

- Sensei, ne mondjon ilyet. Itachi is ember, ő sem lehet tökéletes – mondta halkan, lehajtott fejjel Shira, mire a sennin abbahagyta a további sértegetést, pedig aztán elküldte volna a fiút jó messzire.

- Shira… - mondta Itachi nem válaszolva a senninnek. Inkább feltette a legfontosabb kérdését. Az utolsó esélye. Ha igennel válaszol a lány, akkor még van esély, de ha nemmel… örökre elveszíti szerelmét. – Áll még a ma esti vacsora?

Shira felemelte végül a szemét, s szemét egyenesen Itachi szemeibe fúrta. Végül nem szólt egy szót sem, csak bólintott, s elmentek Jiraiyaval.

Itachi kettős érzelemmel küzdött. Először is volt benne egy kis öröm, hogy Shira átjön hozzá, vagyis még nincs minden veszve, azonban ezt beárnyékolta a mérhetetlenül nagy düh, harag, gyűlölet, féltékenység, amit a sennin iránt érzett. Főleg azok után, hogy míg ők beszéltek a perverz vén dög keze Shira derekán volt, aki nem is ellenkezett, hogy ott volt. Legszívesebben leégette volna annak a szemétnek a karját Shira derekáról, de nem akart cirkuszt csinálni.
Ezért döntött úgy, hogy követni fogja szerelmét és ellenségét.

*

Jiraiya és Shira visszamentek a gyakorlótérre, ahol szerencséjükre már nem volt senki, így nyugodtan neki tudtak állni a vizsgának.

- Melyikkel szeretnéd kezdeni Shira? – kérdezte a férfi.

- Amelyiket szeretnéd, de én a chidorit szeretném – mondta Shira.

- Akkor legyen az – egyezett bele Jiraiya nem is sejtve, hogy Shira máshogy idézi meg a chidorit, mint a többi ninja.

A lány kinyújtotta a karját, s tenyerében megjelent a chakragömb.

- Chidori! – kiáltotta Shira, s nekiindult a közelben álló fához, amit sikeresen át is vitt vele.

- Szép volt – dícsérte mestere. – Ügyesen elsajátítottad ezt a jutsut. És a másik, az az idézés volt. Neked mi jelenik meg?

- Kutya – mondta Shira.

- Akárcsak Kakashi.

- Ki az a Kakashi, sensei?

- Ő az, aki a chidorit is kitalálta és nem is sokkal idősebb nálad. 22 éves, csak valószínűleg azért nem ismered, mert nagyon sokat jár küldetésre, s csak nagyon ritkán van itt a faluban.

- Biztos nagyon ügyes lehet. Áú! – kapott a bal vállához Shira, s térdre esett.

- Shira, mi történt? – kérdezte aggódva Jiraiya. – Hiszen a chidorihoz nem is kell… - akkor ugrott be neki. A lány a bal tenyerébe idézte meg a chidorit.

- Sajnálom, sensei! – mondta szomorúan Shira, mikor Jiraiya felsegítette őt.

- Semmi baj, de többet ne csináld ezt a gyakorlatot, amíg teljesen meg nem gyógyulsz. Mára pedig inkább hagyjuk a vizsgát, mielőtt jobban megfájdulna a vállad. Inkább beszélgessünk, rendben? – kérdezte a sennin, majd leült a földre, s intett a lánynak is, hogy jöjjön oda.

Amikor odaért behúzta őt az ölébe, s úgy ültek ott.

Itachi annyira dühös lett, hogy a szemében megjelent a sharingan, de mivel nem akarta elárulni magát, sem azt, hogy mennyire féltékeny, ezért nyugton maradt, s szeme is visszaváltozott az eredeti színére.

- Sensei, mikor folytatjuk majd a kiképzést? „Miféle kiképzést? Hiszen az öreg azt mondta, hogy abbahagyjuk” – gondolta Itachi.

- Amint meg nem gyógyul rendesen a vállad. Akkor tovább tanítalak! „Micsoda? Csak nem… csak nem az a vén dög lenne Shira mestere:?”

- Nagyon örülök. „Én nem. Ezek szerint, ha meggyógyulsz, akkor vele fogsz lenni folyton?!”

- És Shira. Nem akartam megkérdezni, de mégis érdekelne, hogy milyen vacsorára mész Itachival… „Semmi közöd hozzá! Mondd meg neki Shira! Küldd el a francba!”

- Tegnap ajánlotta fel nekem, hogy bemutat a családjának. „Hehe! Hogy néz az öreg! Mégis jobb, hogy elmondtad az igazat! Ez az!”

- Ezt néztem volna ki belőle… Legalábbis, ahogy viselkedett. „És?”

- Igazából én már nem is reménykedtem benne, hogy elvisz hozzájuk. „De kicsim, ilyenre még csak nem is szabad gondolnod. Te vagy nekem a legfontosabb!”

- Sejtettem. Emlékszem, amikor mondtad, hogy lehet, hogy szakítanotok kellene. „Shira, mondd, hogy ez nem igaz! Kérlek, ne! Hazudsz, te vén dög!”

- Igen, de talán… talán megváltozik. Lehet, hogy mégiscsak az érzelem kimutatásával van a probléma. Vagy egyszerűen fél felvállalni a kapcsolatunkat. „Nem. Én csak téged féltelek.”

- Reménykedni mindig szabad, de nem vagyok biztos, hogy megváltozna érted. „Te perverz vén…! Én mindent megtennék érte! Mindent!”

- Én sem vagyok biztos benne, de remélem. Az maradt már csak nekem. „Ne sírj, kérlek! Minden könnycseppet egy szúrás a szívemben!”

- Nyugi, kicsi Shira! Most ne gondolj rá! „Veszed le a mocskos kezedet róla! Hogy merészeled ölelgetni!” Emlékszel, amikor elkezdtünk edzeni?

- Igen. Akkor fogadtam meg, hogy soha nem fogok sírni többet. De nem megy! „Shirám. Ilyet senki nem fogadhat meg.”

- Tudom… „Akkor meg minek hoztad fel!” de nem azt szerettem volna mondani.

- Sajnálom, Jiraiya-sama. „Minek kész bocsánatot ettől az idegesítő varangytól!”

- Semmi baj. Igazából azt szeretném mondani, hogy úgy gondolom, hogy el kéne vinni téged egy körülbelül négy éves tréningre, hogy erősebb legyél. „Mi? Elvinné Shirát?! MEG NE PRÓBÁLD!!”

- Nem is tudom sensei. Szeretnék gondolkodni ezen. „Mi? Shira, kérlek, ne menj el.”

- Persze, megértem.

- Sensei, nekem mennem kell Itachiékhoz, mert nem szeretnék késni. „A csudába! Elfelejtettem!” – Shira felállt, búcsút intett mesterének s elment haza.

*

Itachi döbbenten fogadta a hírt, hogy szerelme fejében már megfordult a szakítás, és ami még ennél is rosszabb, hogy képes lenne négy hosszú évre itt hagyni őt, s elmenni azzal a szeméttel ennyi évre.

Inkább szakítsanak, mint hogy Shira elmenjen Konohából. Akkor még lenne esélye rendbe hozni a dolgokat. Itachi látta, hogy a viselkedése miatt elveszítheti az egyetlen lányt, aki fontos számára.

„Elmegyek Shirához, s mindent megmagyarázok neki. Remélem meghallgat. Nem akarom a vacsoráig húzni az időt.” Gondolta a szerelmes fiú, s ő is elhagyta a gyakorlóteret.

Jiraiya mosolyogva nézett arra a helyre, ahol eddig Itachi hallgatózott.

„Nem érdemled meg Shirát. El fogod veszíteni őt, s mindent vele együtt.” Gondolta, majd elment ismeretszerző túrára a közeli fürdőbe.

*

Shira miután hazaért gyorsan átöltözött egy fekete ingbe és egy ugyanilyen színű nadrágba, megfésülködött, haját szoros kontyba fogtam, amitől úgy nézett ki, mintha egy öt-tíz évet öregedett volna. Miután meglátta magát lecserélte ruháit egy kissé fiatalosabb darabokra. Még így is izgult a találkozótól, sőt jobban is, mert lehet, hogy ez az első és utolsó találkozó. Ha szakítanak Itachival, akkor el fog menni Jiraiyaval, nem éri meg itthon maradni, ha már a szülei is idegenként kezelik.

Mióta kikerült a kórházból minden gondolata úgy kezdődött, hogy mi lesz, ha szakítanak Itachival. Most pedig jött egy esély a menekülésre. Ha elmegy, akkor maga mögött hagyhatja a múltját, viszont, ha vége lesz a négy évnek…

Ekkor kopogtattak. Shira kinyitotta az ajtót, s Itachit találta előtte.

- Szia!

- Szia… indulhatunk? – kérdezte zavarodottan Shira, mert nem gondolta volna, hogy barátja eljön érte, azt hittem egyedül kell odatalálnia az Uchiha házhoz.

- Bemehetnék előtte? – kérdezett vissza Itachi, majd belépett, amikor Shira félreállt az ajtóból.

- Kicsim, szeretnék beszélni veled, mielőtt elindulunk – kezdte Itachi.

- Mi a gond?

- Shira, szerelmem, én szeretnék bocsánatot kérni tőled. Nagyon bunkón viselkedtem veled délelőtt és tegnap is, amikor megjelent az öreg. Olyan szörnyen érzem magam, hogy megbántottalak, s félek, hogy elveszíthetlek téged. Mindenkinél jobban szeretlek téged, csak attól félek, hogyha kiderülne a kapcsolatunk, akkor bántanának téged miattam. Azt pedig nem tudnám elviselni. Sajnálom Shira, ne haragudj rám!

Shira döbbent csendben fogadta Itachi bocsánatkérését, s boldog volt, hogy Itachi szereti őt, s nem érdekelte őt, hogy bánthatja bárki is. Örült, hogy szerelme őszinte volt vele, így ő is őszintén válaszolt.

- Én nem haragszom, soha nem is haragudtam rád, csak rosszul esett, hogy így viselkedtél.

 Legalább egy kicsit érzékeltetted volna velem, hogy fontos vagyok neked, hogy aggódsz értem. Ha nem mondtad volna azt, amit mondtál, amikor leestem. Sosem fogom azt elfelejteni. Szívem, nekem csak egy kis törődés kell! Az IGAZI énedre van szükségem! – Shira zokogni kezdett, mire Itachi magához húzta, s szorosan átölelte szerelmét. Végül egy lágy csókot nyomott az ajkaira.

- Kicsim, nagyon nehezet kérsz tőlem, de mindent megpróbálok. Érted mindenre képes lennék.

- Köszönöm. Adok neked egy esélyt – húzódott el Itachitól a lány, majd elment a fürdőszobába, hogy megnyugtassa magát. Megmosta arcát, s csuklóját a víz alá tartotta. Nem érdekelte, hogy ettől libabőrös lett, most sürgősen meg kellett nyugodnia.

Mikor végzett, visszament Itachitól, s elindultak az Uchiha házhoz.

Az utcán szótlanul mentek egymás mellett, mintha csak véletlenül keveredtek volna egymás mellé. Shira nem aggódott emiatt, mert sejtette, hogy ez lesz. Meg kell szoknia, hogy sosem járhatnak kézen fogva az utcán, mint egy igazi szerelmespár. Ekkor elsétált mellettük egy pár, akik kézen fogva sétálgattak, s egymásra mosolyogtak. Itachi a mellette álló lányra nézett, aki csak komor arccal nézett előre.

Shira abban a pillanatban jobbnak látta, ha nem néz semerre, mert lehet, hogy eleredt volna a könnye. Nem akart sírós kislánynak látszani. Érezte magán Itachi tekintetét, s direkt nem nézett rá, csak egyenesen előre.

*

Negyed óra sétálás után odaértek az Uchiha birtokra. Mint Shira számára kiderült, nem csak egy sima házuk van az Uchiháknak, mint nekik, hanem egy egész nagy birtok, tóval, réttel, erővel. Csodálatosnak találta a látványt, s el is mosolyodott.

Itachi ekkor megfogta a kezét, s elkezdte vezetni őt a ház felé. Shira kicsit zavartnak érezte magát, s szégyellte, hogy csak így ideállított. Olyan volt, mintha egy egér lenne egy templomban.

Itachi megállt az ajtó előtt.

- Kicsim, ne félj, nem lesz semmi gond. Szép vagy, kedves vagy, szeretni fognak! – nyugtatta a lányt, mert ő is látta, hogy Shira kicsit ideges.

- Köszi – mondta Shira, majd óvatosan megpuszilta a fiú arcát. Nem akarta egyenesen megcsókolni, nehogy ezzel valami rosszat csináljon, de Itachi átölelte és megcsókolta őt, majd elhúzta az ajtót.

Egy nappaliban találták magukat, ahol párnák voltak egy kis asztal köré rakva. A konyhából kiszűrődött hangok alapján Shira tudta, hogy kicsit korán jöttek, mert a vacsora még nincs kész.

Ekkor kinyílt a hátuk mögött az ajtó, s egy kisfiú futott be, majd ijedten megállt, amikor meglátta Itachit és Shirát. Aztán egy gyors „Csókolom! Szia bátyó!” után bement a konyhába.

Shira kuncogni kezdett, majd ők is kimentek a konyhába.

Itachi édesanyja akkor rakta ki a tányérokat, amikor a fiatalok beléptek a konyhába. Csak ő és a kisfiú voltak ott Itachi apja még nem ért haza a munkából.

- Sziasztok! Kész van a vacsora, üljetek csak le! – mosolygott Uchiha asszony.

- Jó estét kívánok! Szia! – hajolt meg Shira, Itachi pedig csak egy sima sziát odavetett nekik, majd ők is leültek.

Az asszony odatálalta a vacsorát, s ő is leült.

- Megmondanád, hogy hogyan is hívnak? – mosolygott zavartan.

- Természetesen asszonyom, Shira Tenshi vagyok. És önt hogy hívják, ha megkérdezhetem? – kérdezett óvatosan Shira, nem akart illetlen lenni.

- Persze. Mikoto Uchiha vagyok, a fiam pedig Sasuke Uchiha.

- Szia. Örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott a fiúra.

- És hogyan találkoztál a fiammal? Tudod, erre minden anya kíváncsi.

- Egy csapatban voltunk a továbbképzésen, s így egy hónapot együtt töltöttünk, ezalatt az idő alatt szerettünk egymásba – Shira mosolyogva idézte fel a régi emlékeket. Mennyire vicces volt, hogy összejöttek. Ráadásul egy napi ismeretség után, s már egy hónapja együtt vannak.

- Én akkor hallottam már önről – mondta halkan Sasuke.

Shirat kicsit megzavarta, hogy magázza Sasuke, de mielőtt megkérdezhette volna, hogy honnan ismeri Itachi szólalt mge.

- Honnan ismered? Nem beszéltem róla még itthon.

- Hallottam, hogy mondtad apának, hogy van egy csapattársad, aki olyan erős, mint te.

- Te hallgatóztál? – kérdezte dühösen Itachi.

- Hagyd Itachi – szólalt meg egyszerre Mikoto és Shira, mire a fiú nem szólalt meg többet.

Ezután a vacsora kissé fagyos hangulatban telt. Mikor végeztek Shira felnézett az órára, majd hangosan felkiáltott.

- Kérem, bocsásson meg, de el kell mennem. A szüleim nincsenek otthon, s nekem kell keresnem egy helyet, ahol alhatok éjszaka – Shira felállt a helyéről.

- És hol aludnál?- kérdezte enyhe féltékenységgel a hangjában Itachi.

- Szerintem Jiraiyanal, ő befogad. Remélem.

- Miért mennél oda, amikor itt is alhatsz. Az én szobámban van hely – felelte Itachi most már határozottan féltékeny hangon.

- Nem szeretnék zavarni, ráadásul biztos nem tetszene a szüleidnek, hogy a szobádban alszom.

- Nem haragudnának érte. Ugye Anya? Shiranak is jobb lenne itt – fordult édesanyjához, aki mosolygott, s bólintott.

- Nyugodtan maradhatsz itt, nem zavarsz minket, s ahogy megismertelek nem gondolnám, hogy aggódnunk kellene, hogy Itachival alszol.

- Köszönöm asszonyom – hajolt meg Shira.

- Hívjál csak Mikotonak – ajánlotta fel az asszony.

- Köszönöm szépen.

*

A vacsora után az Uchiha család és Shira átmentek a nappaliba beszélgetni. Shira nagyon jól érezte magát egész végig. Neki sosem adatott meg, hogy a szüleivel beszélgessen ilyen meghitt hangulatban. Boldognak érezte magát. Úgy vágyott egy ilyen családra, Itachi pedig ilyen lekezelően bánik vele. Habár nem ismerte a családfőt, remélte, hogy ő is olyan, mint Mikoto.

Az asszony nagyon a szívéhez nőtt, mert folyton kedvesen bánt vele, úgy viselkedett vele, mint egy édesanya. S ez hiányzott a lánynak.

- Itachi, edzenél engem? – kérdezte meg hirtelen Sasuke immáron sokadszorra.