13. fejezet

Naruto a körülötte lévő házakat nézte. Azoknak a fiúknak a házai, most már biztos volt benne. Megállította magát attól, hogy átmenjen a szomszédságba mióta az az incidens történt, és az iskolában sem zavarták többet. Naruto nem merte megkérdezni Sasukét, hogy mit tett velük. Akkor volt az utolsó alkalom, hogy bárki is bántotta. Onnantól csak a falusiak pillantásait kellett elviselnie.

Hogyan tudott elfelejteni ilyen dolgot? Ez olyan fontos volt neki, amikor kicsi volt. De mióta az emberek kezdték egyre kevésbé és kevésbé zavarni, nem volt szüksége, hogy segítséget kérjen Sasukétól, és ahogy a fiú egyre hidegebb lett és hevesebb, többet harcoltak, mint barátok voltak. Amíg ők (legalább is Naruto) teljesen eltörölték, ami történt. Azon tűnődött, hogy Sasuke tudja és különösen, hogy Kakashi tudja, mivel mondta neki ezeket a dolgokat. Lehet, hogy nem… lehet, hogy ez olyas valami volt, amit csak ők ketten és az a szörnyű csapat tudott, akik itt éltek.

Igen… Sasuke volt az oka, hogy eldöntötte, keményebben próbálkozik. Amikor kilenc éves lett, valami megváltozott benne, valami, amit Sasuke váltott ki. Ha becsukja a szemét, még emlékszik rá, amikor Sasuke megölelte őt a folyó partján és azon tűnődött, hogy hogyan nem emlékezett erre azokon az éjszakákon, amikor Sasuke ölelte őt, miközben az ágyban voltak. „Az egy teljesen más dolog volt, valószínűleg…” gondolta Naruto. De az igazság az volt, hogy ez boldoggá tette és ezt mindkét alkalommal szerette.

„Tudni akarom!” gondolta Naruto. „Tudni akarom, hogyan érez!” Azon volt, hogy megfordul, amikor hangokat hallott mögüle.

- Oh, Istenem! Nézzétek, ki van itt, fiúk! – az a hang. Nem lehet. Naruto megfordult félve attól, amit láthat. A fiú rámosolygott, koszos volt a megjelenése. Naruto rájött, hogy egyikük sem ment át a ninja vizsgán, ami titokban nagy örömöt okozott neki. Másrészről nem volt benne biztos, hogy ők most négy boldog ember. A fiú folytatta a beszédet-  Hosszú ideje nem láttalak. Mondták nekem, hogy elmentél edzeni valami öreg emberrel, ugye?

- I-igen… - mondta Naruto félénken. Az a fajta tónus a fiú hangjában nyugtalanná tette.

- Valamint, úgy tűnik a legtöbb ember elfelejtette, hogy mi is vagy valójában, ugye? – „Így van…” gondolta Naruto. A valódi arca megmutatkozott. – Azt gondolod, hogy a tény, hogy van pár barátod, emberibbé tesz, eh?

- Nos, ez és sok dolog, ami történt, mióta utoljára találkoztunk – válaszolta a szőke minden pillanatára gondolva az életének, ami különlegessé tette. „Sok ember van, aki aggódik értem és én törődök ezzel. Nem hagyom ennek a szemétnek, hogy csak így elvegye.

- Hallottam, hogy Uchiha Sasuke visszajött veled. Miért ment el? Belefáradt, hogy egy halhatatlan lénnyel legyen, mint te?

- És én azon tűnődöm, mi a franc bajotok van velem? Nem tehetek róla, hogy megöltem a családotokat! – a tény az volt, hogy Naruto sosem kapott igazán választ erre a kérdésre. – Ha nem bánnátok, elmondhatnátok. Én leszek a legboldogabb.

A másik fiú morgott. Takumi volt a neve, emlékezett Naruto.Ő volt a legidősebb közületek és az, aki legaljasabb volt vele. Miért? Naruto is ezen tűnődött.

- Azért, mert te egy mocskos szörnyeteg vagy és senki sem akar látni. Valójában hagyták, hogy te végezz, s ne mi. Ez badarság! Annyi ninját öltél meg és most úgy tűnik, senki sem törődik vele! Nem érdekli őket a tény, hogy elvesztheted az irányítást és megölöd a megmaradtakat – Naruto utálta, hogy ez az ember nem úgy tűnik, hogy különbséget tenne a róka és a saját személye között. Azon tűnődött, vajon mit gondolna, ha tudná, hogy valójában párszor használja a kyuubi chakráját (párszor?)

Naruto sóhajtott.

- Fogalmam sincs. A falusiakat kelle megkérdezned, nem engem. Valóban épphogy csak átmentem. Nem akartak először engedni, Iruka-sensei segítségének volt köszönhető, hogy megcsináltam – Takumi dühe csak nőtt.

- Igen, tudom. És, ami rosszabb, olyan szakképzett jounint adtak melléd tanárnak, mint Hatake Kakashi! Úgy látszik, bátorítanak téged, hogy nagyobb erőre tegyél szert és kevésbé bonyolult legyen elpusztítani ezt a helyet! – Naruto, aki kezdte elveszteni a türelmét, pár lépést tett felé.

- Igen, ami azt illeti, valóban erősebb vagyok most. Szóval, fogadjátok meg a tanácsomat és menjetek el. Nincs kedvem könnyen bosszút állni, tudod? Még emlékszem, mi történt hét évvel ezelőtt – a fiú megborzongott.

- Ne mert fenyegetni engem, szörnyeteg

- Ne merészelj még egyszer így hívni. Fenyegetlek – mielőtt megláthatta volna a megjegyzése okozta reakciót, valami kemény csapódott a fejének. A látása elhományosult, s térdre esett.

- Szép volt, Kouji! – kiáltott valaki. – Kötözd meg, gyorsan! – Naruto érezte, hogy valaki megragadja a kezeit és ősszeköti őket egy kötéllel. Érezte, hogy fájnak a csuklói. Haonló érzés szúrt a bokáiba.

- Mi a francot csináltok? – üvöltötte nekik.

- Csak biztosra megyünk, hogy nem tudsz mozogni. Valóban, arra vártunk, hogy erősebb legyél – valaki oldalba rúgta Narutot, hogy a fiú nem kapott levegőt. A fejfájása egyre nagyobb lett és elképzelte, hogy a vér folyik a haján keresztül. Próbált elérni néhány kunait, de a Kouji nevű fickó megragadta a csuklóit és a feje fölé rakta őket.

- Franc! Csak engedjetek menni! – kiabálta Naruto. Takumi csak mosolygott és beletérdelt a szőkébe.

- Gyerünk – súgta. – Látni akarom az arcod, amikor a szörnyeteg ereje előjön. Látni akarom az agyarakat és a vörös szemeket.

- Csak álmodj, sosem hagyom, hogy lássad.

- Tényleg? Akkor kényszerítenünk kell rá – állította a fiú.

- Mit fogtok tenni? – kérdezte mérgesen Naruto.

- Valami rosszabbat, mint a kődobálás – a másik aggódva nézett rá.

- Biztos vagy, hogy azt fogjuk tenni? Nem tudom Takumi…

- Fogd be és engedelmeskedj! – mondta a másik. Narutonak egyáltalán nem tetszett, ahogy a dolgok alakultak. Egy perccel ezelőtt még Kakashival vacsorázott és Sasukéról beszéltek… és most, így alakult.

Igaz volt, hogy képtelen volt mozogni. Takumi közelített az arcához.

- Hallottam egy pletykát, hogy Uchiha Sasuke miattad tért vissza – Naruto nem válaszolt. – Megbűvölted őt a szörny-bűbájaddal? Vagy csak sóvárgott a tested után? – Naruto megcsinálta az egyetlen mozdulatot, amit tudott. Felemelte a fejét és megharapta Takumi ujjait. A fiú sikoltott és próbált megszabadulni a szőke fogaitól. Ez végül úgy sikerült neki, hogy behúzott egyet Narutonak a két szeme közé.

- Te szemét szajha! – kiabálta. – Szenvedni fogsz ezért! – meglökte Naruto testét, így az arca ismét a hideg kőpadlót érte, s a hajánál fogva tartotta. Naruto emlékezett arra, amikor Sasuke csinálta ugyanezt, habár az nem volt ilyen, mert Naruto érezte Sasuke féltékenységét és szomorúságát.

„El kellene mondanom neki…” gondolta.

- Állj! Kérlek! – kiabálta, amikor Takumi rámászott.

- Egy frászt csinos fiú. Mondtam, hogy szenvedni fogsz – egy kardpenge lett ismét Takumi állához helyezve.

- Azonnal hagyd abba. Ha hozzáérsz, megöllek – azonnal felismerte a hangot és elakadt a lélegzete. Sasuke volt. Mi a francot csinál itt? A fekete-hajú fiú egy kicsit erősebben nyomta a pengét a másik állának, így mutatva meg, hogy rövid a türelme.

- Miért véded meg ismét? Ő csak egy mocskos szörnyeteg – mondta Takumi.

- Azt nekem kell eldöntenem. Most, szállj le! – az utolsó mondatot olyan erősséggel mondta, hogy Sasuke nem tudott mit tenni, s hátralépett Narutotól, miközben Sasuke továbbra is az arca mellett tartotta a kardot. – És te! Engedd el Narutot! – mondta a többinek. Engedelmeskedtek és elengedték a fogságból Naruto csuklóit és bokáit. A fiú azonnal felkelt s fejébe nyilalló fájdalom emlékeztette őt az ütésre, amit kapott. A sebre rakta a kezét, s észrevette, hogy véres volt. Sasuke a négy embert figyelte, így nem vette észre Naruto gesztusát.

A szőke gondolta, hogy valószínűleg tudták, hogy Sasuke Orochimaruval töltötte az elmúlt három évet, mivel vonakodtak harcolni. Valójában a három gyerek elrejtőzött Takumi háta mögé. Naruto féltékeny volt, hogy Sasuke ereje felé mutatnak tiszteletet, s nem az övé felé.

- Nos? – mondta Sasuke. – Nem látom, hogy elfutnátok – felemelte a másik kezét, mutatva, hogy azon van, hogy kézpecsétet csináljon. A négy fiú elfutott, a kisebbik még a sajnálatát is kifejezte. Naruto és Sasuke egyedül maradtak. Az első végül lenézett a kezére, s látta, hogy pirosra van festődve. „Francba…” Ekkor Sasuke észrevette, hogy mi történt és letérdelt Naruto mellé.

- Fáj? – kérdezte. Naruto anélkül, hogy észrevette volna, elpirult.

- E-ez semmiség… - válaszolt. - Amúgy is hamarosan meggyógyul – igen, mert mindig ez történt. Amit úgy hívnak szörnyeteg, annak az ereje, ami benne él, nem hagyja, hogy fogva tartója elvesszen. Sasuke sóhajtott.

- Hagyod, hogy azok az idiótáknak, hogy megkapják, amit akarnak?

- Miért mondod ezt? – kérdezte Naruto kicsit idegesen.

- Mert tudom, hogy azt gondolod, hogy a tény, hogy gyorsan meggyógyulsz, kevésbé tesz emberibbé, mint én, vagy ők – Naruto érezte, hogy a szíve összeszorul. Miért tudja mindig Sasuke, hogyan érez ő? Nos, lehet, hogy nem mindig, de az esetek nagy részében.

Az Uchiha letépett egy darab ruhát és Naruto feje köré tekerte.

- Ez egy kicsit segíteni fog – mondta. Ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy milyen közel van az arcuk. Kezdtek egy pillanatra elveszni egymás szemében. Naruto azon tűnődött, hogy létezik-e olyan ember, aki versenybe szállhatna Sasuke szemének sötétségével és arra jutott, hogy valószínűleg nem. „Ha közelebbről megnézem őt, olyan, mintha ugyanaz a fiú lenne arról a napról. Úgy néz ki, mintha egy kicsit sem változott volna. Olyan, mint akkor, olyan, mint, amikor csapattársak voltak, olyan, mint, amikor elment Orochimaruval és olyan, mint amikor visszajött, nyilvánvalóan miattam.”

Ránézett arra, amit Sasuke tartott.

- Nem tudtam, hogy ezt a katanát tartod… - mondta. Az Uchiha ránézett nagy jelentőséget nem tulajdonítva neki.

- Igen… gondoltam, használható. Végül is, ez egy jó fegyver – a kard oylasmi volt, ami nem tartozott ahhoz az időhöz, amit együtt töltöttek és mégis olyas valami volt, ami oylanná tette Sasukét, mint amilyen most. Ez távol volt Narutotól, ahogy a fiút nézte, észrevette, hogy ő még mindig Sasuke, csak felnőtt. Természetesen mindegyikük, még ő is (miért tette volna azokat, ha nem nőtt volna fel, legalább egy kicsit?)

- Sasuke… - mondta hirtelen Naruto.

- Mi az?

- Emlékeztem… mi történt akkor azokkal a gyerekekkel – ezúttal Sasuke volt az, aki elpirult.

- T-tényleg? Akkor tudnod kell, hogy régóta tartozol nekem – próbálta mondani gúnyosan. Egy pillanatra megállt. – Azt hittem, azt mondtad, hogy minden rendben van a falusiakkal – Naruto megemelte a szemölsökét.

- Igen, én is ezt gondoltam – Sasuke még mindig előtte térdelt. A ruha, ami a feje köré lett rakva egy kis fájdalmat okozott Narutonak. „Nem lepne meg… végül is, mindig sikerül megtennie…”

- Nem tetszik az ötlet, hogy ismét bántanak – mondta elrejtve szemeit. Narutot megijesztette Sasuke hangja. Igazán síri volt.

- Én-én nem hiszem, hogy még egyszer meg fog történni – mondta a szőke jókedvet tettetve. Sasuke kissé elmosolyodott és az egyik kezét Naruto fejére tette.

- Persze. Örülök, hogy jól vagy – kezdte. Mielőtt Naruto észrevette volna, a teste magát megmozdult, s ajkait Sasukééra illesztette. Sasuke teste megmerevedett, s aztán Naruto rájött, hogy mit tett. Mindennek ellenére nem hagyta abba. Annyira hiányolta Sasuka ajkait, a teste melegét. Átkarolta és szétválasztotta az ajkaikat. Felemelte a fejét, hogy Sasukéra nézzen, de csak egy pillanatra, mert most Sasuke volt az, aki megcsókolta őt. Egymára zúdították a szomorúságukat. Naruto ki akarta kiabálni, hogy mennyire hiányzott neki, meg akarta kérdezni Sasuke hogyan érez, de nem akarta elválni tőle, most nem.

Aztán, ami Narutonak egy röpke periódus volt, Sasuke megtörte a csókot. Mindketten kipirultak és levegőért kapkodtak. Végül Naruto vette a bátorságot, amire s7züksége volt és megragadta Sasukét.

- Sasuke! Ne hagyj el! Hiányoztál! Nem akarok ismét elválni tőled! – nem volt benne biztos, hogy a könnyei elkezdtek-e lefolyni az arcán, vagy sem, az egyetlen dolog, ami számított most, az volt, hogy ne hagyja elmenni Sasukét.

Érezte, hogy egy kéz cirógatta a fejét.

Tud egy szörnyeteg szeretni?” most már biztos volt… szerelmes volt Uchiha Sasukéba.