12. fejezet

Emlékek

„Tud egy szörnyeteg szeretni?” volt a kérdés, amit Uzumaki Naruto általában kérdezett magától. Egy nyolc éves fiú volt, szőke, kék szemű, sovány és tüskés haja volt. Ennek ellenére mindig úgy érezte, különbözött a faluban élő emberek kis csoportjától. „Különböző? Nem látok semmi különbséget benned.” Mondta általában a tanára, Iruka. Naruto nem volt ebben biztos. Mindenki olyan csúnyán nézett rá mindig. Látta azt is, hogy beszélgetnek egymással, s rá mutogatnak. A nők, akik általában olyan gondoskodóak voltak a kis gyerekekkel, hidegek lettek, amikor meglátták az alakját. Bármikor, amikor másik gyerekkel játszott, annak az apja megjelent a semmiből és elvitte. Ez néhányszor történt, még amikor megpróbált Shikamaruval vagy Choujival játszani. Nagyon viccesnek találta őket, és azt gondolta, hogy ők is hasonlóan éreztek, de számukra az öröm pillanatai nem tartottak sokáig

Igen, Uzumaki Naruto egyedül volt. Nos, néha tudott beszélgetni a tanárával, de Naruto néha igazán hamisnak találta a mosolyát, s ezt nem szerette. Néha arra gondolt, hogy Iruka-sensei valamit titkol előtte.

A nőket, akiket Hokage küldte, hogy gyakran jöjjenek el hozzá, s ellenőrizzék őt, most már csak néha jöttek. És Naruto gondolta, hogy most még jobban eltávolodtak, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. „Lehet, hogy azért, mert nem vagyok többé kisgyerek” akarta gondolni.

Az iskola nem sokkal volt jobb. Igaz volt, hogy beszélgethetett a többi fiúval, anélkül, hogy aggódnia kellett volna azok szülei miatt, de kifejlődött nála valamiféle félénkség, mióta nem volt nagyon kapcsolata emberekkel. Nem volt túlzottan biztos abban, hogyan csatlakozzon hozzájuk, így csak Shikamaruval és Choujival beszélgetett, akik nevettek a viccein ls megnevettették őt is. Kibaval is beszélt néha, de az ő természetet olyan rossz volt, hogy általában veszekedéssel fejezték be és Narutot okolta ezért.

Másik dolog, amit utált abban, hogy iskolába kellett menni, az volt, hogy látnia kellett azt a szemetet mindennap, akit Uchiha Sasukeként is ismertek. Megtanulta a létezését pár évvel ezelőtt, amikor valószínűleg hat éves volt. Tudta, hogy egy fontos klán tagja volt, amit mindenki Uchihának azonosított, s ez nagyon különlegessé tette a gyereket. Azt is tudta, hogy van egy bátyja, aki a leglátványosabb ninja volt a faluban sokáig. Idővel, amikor mindketten hét évesek lettek, Naruto hallotta, hogy ez a fiú megölte az Uchiha klánt, csak az öccsét hagyva életben. Habár Naruto tudta, hogy a gyilkosság szörnyű dolog, nem tudott az ellen tenni, hogy egy kicsit ne érezze magát boldognak, mivel mostantól volt még egy gyerek a faluban, aki megértette, hogy milyen, ha nincsenek szüleid, vagy egyéb rokonaid, akik gondoskodnának rólad.

Majdnem észrevétlenül az a boldogság egyre inkább keserű érzéssé változott, ahogy Sasuke (akinek a bátyjának a hírneve negatívvá vált) egyre népszerűbb lett. A lányok az iskolából szerették őt, a tanárok dicsérték és még az öreg Hokage is úgy tűnt jobban figyel a fiúra. Naruto mindig azon töprengett, miért olyan különböző az élete az Uchiha fiúétól, ha a helyzetünk hasonló volt, legalább is Naruto számára. A keserűség végül gyűlöletté változott és Naruto Sasukét végső riválisának és ellenségének vallotta, amivel nem sokat törődtek.

- Naruto nem kellene ellenségeket keresned az iskolán belül… Csak azok az ellenségeink, akik megtámadják a falut – mondta általában Iruka, de Naruto nem fordított rá figyelmet.

- Nem érted, Iruka-sensei – mondta mindig és ez volt a vége a vitájuknak.

Ami még inkább bosszantotta, mint a tény, hogy mindenki Sasukét szereti, az volt, hogy a fiú úgy tűnt nem vette észre a jelenlétét és haragját. Naruto hitte, hogy Sasuke elfogadja a fiú kihívását és bejelentette, hogy sosem veszthetne egy olyan bolond ellen, mint őt, de nem tette, még csak egyszer sem beszélt Narutoval. Ez volt az, amitől Naruto rosszul érezte magát; az érzés, hogy teljesen mellőzve van. Érezte, amikor sétált az utcán, amikor a nők jöttek hozzá, amikor próbálta megmagyarázni a tanárának, hogy nem az ő hibája, hogy nem ő kezdte a vitát és minden pillanata az életének. Azon tűnődött, hogy ez az érzés el lesz-e valaha mosva.

-

Az első alkalom, hogy Naruto érezte, hogy Uchiha Sasuke észrevette őt és az első alkalom, hogy érzelmet látott a szemében egy olyan napon volt, mint bármelyik másik. Choujival, Shikamaruval és Kibával játszott a parkban, amikor hirtelenjöttek a szüleik és elráncigálták onnan a gyerekeket. Naruto nem csinált mást, csak nézte, ahogy azok hárman elmennek.

A folyóparton sétált, elég szomorúnak érezte magát. Amikor kisebb volt, nem nagyon értette a tényt, hogy mindenki elkerüli, most, hogy kicsit idősebb volt, megértette a különbséget más gyerekek és a saját élete között. A különbség az volt, hogy ő egyedül volt és nem úgy látszott, hogy ez megváltozna.

Naruto észrevette, hogy egy fiú ül a parton és azonnal rájött, hogy Sasuke volt. A szőke egy kicsit döbbenten meredt rá, Olyan bánat volt Sasuke szemében, amikor megmozgatta Naruto érzéseit. Sajnálatot érzett iránta és leginkább úgy érezte, hogy ismét hasonlóak voltak. Azt érezte, hogy ha megértette Sasuke fájdalmát, akkor a többiek is megérthetnék az övét. Megfontolta az ötletet, hogy odamegy és beszél vele, de aztán Sasuke észrevette és egy kicsit dühösen nézett rá. Ez volt az első alkalom, hogy Sasuke valóban őt nézte. Nem volt senki más, Sasuke szemeit egyenesen rá irányította. Naruto elfordult és folytatta a sétát, de néhány okból egy mosoly ült ki az arcára. Nem tudta biztosan miért, de érezte, hogy ez volt az első eset, hogy őszintén mosolygott.

-

Naruto kilenc éves lett, de nem rendezett partit. Megfontolta a lehetőségét, de aztán ejtette, miután a barátai mondták neki, hogy a szüleik nem engedik meg, hogy akár egyetlen lábukat is betegyék a házába. Így, a hintán töltötte a délutánt valami édeset evett, amit a boltban vett. Egy idő után a kezei nagyon elkezdtek fájni. Rájuk nézett és látta, hogy teljesen pirosak voltak.

Ahogy Naruto idősebb lett, a gyűlölet kimutatása még hevesebb lett. Azt gondolta azért van, mert nincs olyan, aki bántana egy kis gyereket, és most a saját osztálytársai idősebbek lettek és így még gonoszabbak (vagy befolyásolva lettek a szüleik által). Sokkal több vitába keveredett bele és valószínűleg saját maga még hevesebb lett. Volt a gyerekek közül egy olyan csoport, amelyik eltökélte, hogy ’szörnyeteg”-nek fogja hívni őt és minden alkalommal, amikor így nevezték őt, Naruto szeretette volna megugratni őket és így a harc elkezdődött. Tudta, hogy ez kemény idő volt Iruka-senseinek.

- Nem tudok mit tenni, ha ők kezdtek el bosszantani! – mondaná neki.

- Tudom Naruto, de a szüleik túl sokat panaszkodnak, ha megbüntetem őket. Ezért azt akarom mondani, hogy játssz úgy, ahogy az érettek, kérlek.

„Iruka-sensei nem ért semmit…” gondolta, ahogy a kezeire meredt. „Ha nem védem meg magam, akkor azok a gyerekek igazán csúnyán fognak bántani…” Nagyon óvatos volt, mivel azoknak a gyerekeknek a szülei nem voltak gyenge ninják, akik arra használják az erejüket, hogy fenyegessenek embereket. Egy kicsit sem kedvelte őket.

Felkészült, hogy hazamegy, amikor lépéseket hallott közelíteni.

- Nézzétek, ki van itt. A mi legértékesebb barátunk az iskolából – ők volt, az a szörnyű négy fiú. Egyikük hasonló korú volt, mint ő, kettő tíz éves volt és a legidősebb tizenkettő.

„Nem akarok ma már bármiféle rosszat kapni…” gondolta Naruto és fordult, hogy elmegy, de az egyikük karja megragadta őt.

- Miért mész ilyen korán? Épp csak ideértünk és szeretnénk játszani egy kicsit, ugye? – mondta az egyikük megfordulva a barátaira nézett, akik egyetértően bólintottak.

- Engedjetek elmenni! Ne zavarjatok! – kiabálta Naruto, érezve a haragot a torkában. Annyira félt ettől az érzéstől, hogy nem tudta, hogyan kontrollálja néha. Volt olyan, amikor saját kezét harapta meg, hogy lenyugodjon.

- Fogd be, te csodabogár! – mondta a kisebb és behúzott egyet neki. Naruto a földre esett, miközben a másik három nevetett. Megérintette a száját és látta, hogy vérzett. A saját vére színének észlelése elvette az eszét és behúzott a fiúnak. Ő volt a soron, hogy elessen és Naruto elvetette az esélyt, hogy ráugorjon a fiúra és folytassa az ütlegelését kihasználva az előnyét, hogy a többiek meg vannak lepődve. Végül megragadták Narutot és elhúzták a barátjuktól.

. Hogy merted ezt tenni, te kis elfuserált? – mondta az idősebb. Megragadta Naruto ing gallérját és lelökte őt a dombról, egyenesen a folyó felé. Naruto legurult és amikor elérte az alját a teste és arca tele volt karcolásokkal.

„Azok a szemetek!! Meg fognak fizetni ezért!” rikoltotta az elméje, de Iruka-sensei szavai észhez térítették. „Ezért, azt akarom, hogy játssz úgy, mint az érettel, kérlek.” „Rendben…” fogadta el, de aztán a négyfős csoport lejött a dombról, oda, ahol Naruto volt és Naruto érezte, hogy valami kemény csapódik a karjához. Egy kő.

- Francba! Mi a csudát csináltok?? – kiabálta. De a gyerekek csak nevettek rajta.

- Ne aggódj. Egy csomó kő nem fog megsebesíteni egy szörnyet, mint te – „Kérlek! Ne hívjatok így!” kérte Naruto az agyában. Újabb követ hajítottak felé, de ezúttal az megkarcolta a bal arcát. A csípő érzés járta át Naruto arcát és a pánik kezdett növekedni a mellkasában.

- Állj! – kiabálta. – Mit akartok? – újabb kövek repültek felé és most a karjával védte az arcát, amelyek megsérültek. Látta, hogy azok a gyerek nagy mennyiségű követ tartanak, némelyikek ezek közül zavaróan nagy.

- Csak meg akarjuk mutatni, hogy nem vagy több, mint egy piszkos állat – mondta az idősebb.

„Tud egy szörnyeteg szeretni?” jutott Naruto eszébe ismét a kérdés. „Kérem! Valaki segítsen nekem” látva, hogy a gyerekek készültek ismét megdobálni, felkelt és elkezdett futni. Látott egy embert elhaladni mellette és folytatta az útját, mintha mi sem történt volna. Az az ember még köszönt is a másik fiúknak. „Miért? Miért nem segít senki nekem?” Folytatta a futást és érezte, hogy kövek repülnek felé. Néhány a teste mellé esett, de a többieknek több szerencséje volt és a kövek a karján, fején, hátán és egy pár a lábán landolt. Érezte, hogy valami az arcára hullik, de nem volt benne biztos, hogy izzadság, vér vagy könny volt-e (remélte, hogy csak az első).

Szembe fordult a támadóival a tény ellenére, hogy a lábai kezdtek nem működni.

„Állj! Kérlek! Bármit csináltam, én- - de nem tudta befejezni a mondatot, mivel egy halom kő esett a teste minden részére. Most már biztos volt, hogy az, amit érzett folyni az arcán vér volt és kezdett szédülni. A látása elhomályosult és a térdei végül nem bírták tovább és elesett. A csoport körbevette őt és az idősebb Naruto mellkasára tette a lábát.

- Szeretnél sírni? Nem vagyok benn biztos, hogy a szörnyeteg szíved engedné ezt – mondta, aztán jelezte a többinek, hogy a vége a szórakozásnak és ideje hazamenni. Naruto hallotta, hogy a lépéseik egyre halkabbak lesznek és ő ott maradt a füvön fekve. Az egész teste nagyon fájt. Volt egy speciális pont a hátán, amit megütött a kő és az nagyon fájt. A folyó terült el az oldalán és egy bizonyos kép egy fekete hajú fiúról, aki ott ült, jelent meg az agyában. Vicces volt, ahogy egy kis dolog boldoggá tudta tenni.

Egy pillangó repült a közelébe és leszállt az egyik ujjára. Naruto ránézett és mosolygott.

- Mit csinálsz mosolyogva, mint egy idióta, amikor egy csoport gyerek most verte ki a hülyeséget belőled? – kérdezte egy hideg hang.

- S-Sasuke! – mondta Naruto meglepetten. Próbált felkelni és későn jutott eszébe, hogy jó néhány karcolás van a testén. Olyan hangot adott ki, ami mutatta fájdalmát. – Mit csinálsz itt? – kérdezte küzdve a kényszerrel, hogy elrejtse sebesült karjait. Nem tudta elhinni, hogy annyi ember közül pont Sasuke az, aki látja így.

- Én csak nézelődtem és hallottam a hangodat… - mondta sok jelentőséget nem tulajdonítva neki (mint általában, gondolta Naruto).

- Szóval, elmentek azok a gyerekek?

- Igen… nos tanítottam nekik egy kis leckét… - felelt Sasuke. Naruto felhúzta a szemöldökét.

- Miért csináltad ezt? – kérdezte. Sasuke nem válaszolt, ehelyett megragadta Naruto karját és a folyópart felé húzta. Naruto megkérdezte, hogy mi a francot csinál, de Sasuke csak ismét leültette őt.

- Meg kell mosnod az arcod, idióta. Szörnyen néz ki - Naruto akaratlanul megérintette. Nem tudta elmondani, hogy milyen rossz volt, de érezte. – Miért hagyod, hogy ezt tegyék veled? Láttam, hogy máskor visszavágtál nekik. – „Láttam” úgy ismétlődött ez a szó Naruto fejében, mint egy dal.

- Mert nem akarok több problémát… és emellett… tényleg nem akarok harcolni velük – mondta suttogva.

- De mindenki pikkel rád. Ha nem harcolsz velük, nem fogsz tudni élni – Sasuke megvizesített egy zsebkendőt és megpróbálta rátenni Naruto arcára, de a fiú ellökte a karját.

- Tudom, hogy mindenki, ezért nem akarok harcolni mindenkivel! – Sasuke kíváncsian nézett rá. Naruto egy kicsit zavartan nézett félre. Az Uchiha elkezdte letörölni Naruto vérét az arcáról és felszárítani a könnyeket. – Miért csinálod ezt? – kérdezte a szőke.

- Nem hiszem, hogy igazságos az, ahogy ők bánnak veled – Naruto szeme elkerekedett. Valójában ez volt az első alkalom, hogy valaki ilyet mondott neki.

- Utállak… - mondta Naruto elrejtve könnyes szemeit.

- Hmm, én is utállak, baka…

Naruto hezitált, de aztán folytatta.

- Én…én velük akarok lenni… ezért nem vágok vissza… - Sasuke őt bámulta.

- Miért szeretnél azokkal a hülye falusiakkal lenni? – mondta továbbra is Naruto arcán tartva a zsebkendőt.

- Mert… csatlakozni akarok hozzájuk… emberré akarok válni! – de ezt az utolsó mondatot majdnem nem fejezte be, mivel Naruto hangja megtört és a könnyei elkezdtek folyni. Eltolta Sasuke kezét és eltakarta az arcát a kezeivel. Sasuke kétségbeesetten nézett rá. Az volt a helyzet, hogy sosem látott senkit ennyire sírni egész életében. Fogalma sem volt, hogyan állítsa meg a fiú könnyeit, valójában már két éve nem sírt. Emlékezett azokra az időkre, amikor ő sírt az édesanyja megölelte és azt mondta, hogy minden rendben lesz. Feltételezte, hogy ezt a kis fiút, akivel mindenki olyan hidegen viselkedett, sose ölelte meg az édesanyja.

Félénken kinyitotta a karjait és megölelte lágyan a szőke fiút. Abban a pillanatban, amikor Naruto érezte, hogy megérintik hátrahúzódott.

- Nem foglak bántani, idióta… - súgta Sasuke. Naruto Sasukéra nézett és a fiú azt gondolta, hogy ő sosem látott olyan kétségbeesést egy ember szemében sem (valószínűleg miután megölték a családját és rájött, hogy egyedül maradt). – Jól van… - mondta, kezét Naruto fejére rakva. Naruto ismét megtört és szorosan megölelte Sasukét. A kis Uchiha érezte, hogy a mellkasa nedves lesz a fiú könnyeitől.

- Nem – akarok – többé – egyedül - lenni – mondta két szipogás között. Sasuke ismét nem volt biztos abban, hogy mit mondjon, így csak még szorosabban ölelte Narutot és így maradtak egy ideig, miközben Naruto jobban sírt, mint egész eddigi életében.

-

A könnyek elálltak, de azok ketten még mindig egymás karjaiban voltak. Naruto végül képes volt beszélni.

- Megverted azokat a fiúkat? – kérdezte, mire Sasuke egy „ühümm” –mel válaszolt. – Súlyosan megsérültek?

- Mondjuk azt, hogy kétszer meggondolják mielőtt ismét kövekkel kezdenek el dobálni téged.

- Miért csináltad ezt? – kérdezte Naruto Sasuke szemébe nézve. A fiú azonnal félrenézett, utált beszélni mással és közvetlenül ránézni.

- M, mert, amit csináltak, az nem volt helyes, rendben? Miért olyan fontos ez?

- Én tudom… Azt hiszem azért, mert ez volt az első eset, hogy valaki kiállt értem…

- Nos… nem tudom miért. Ezt már egy ideje csinálták, rendben? Sasuke, honnan tudod ezt ennyire?” tűnődött Naruto. „Igaz, hogy valóban figyelsz engem?”

- Igen… de azt hiszem, hogy ez jól van… mivel egy szörnyeteg vagyok…

- Nem vagy – mondta Sasuke hirtelen. Naruto meglepetten nézett rá. – Nem vagy, szóval ne mondd ezt és ne sírj emiatt – „Miért?” gondolta Naruto. „Miért vagy az egyetlen, aki ezt mondja nekem? Az egyetlen, akit ellenségemnek kiáltottam ki? Miért te annyi ember közül?” – El kell mondanom neked ezt, mivel nincsen mamád, vagy papád. Nem vagy szörnyeteg, legalábbis nem egy rosszfajta. Végül is van szíved, ugye?

- Azt hiszem… - mondta Naruto félénken.

- Sokat sírtál, így nem vagy az azt hiszem – Naruto nevetett egy kicsit és aztán mosolygott.

- Köszönöm, Sasuke – mondta. Sasuke félrenézett egy kis pírral és mondta, hogy semmiség volt. – Megpróbálok erősebb lenni, ígérem – „Nem fogom visszatartani magam, amiatt, amit az emberek gondolnak rólam…azt akarom, hogy legyenek barátaim…” – Sasuke?

- Mi az? – kérdezte egy kicsit zavartan a fekete hajú fiú.

- Leszel a barátom? – kérdezte Naruto félve Sasukét. Egy pillanatig csendben maradt.

- Rendben – mondta aztán. – Szóval, ne sírj többé, rendben? – Naruto bólintott és ezúttal őszintén mosolygott. Az egész teste fájt, az arca lehet, hogy maszatos volt a vértől és a könnyektől, a háza még üres volt, de boldognak érezte magát.

„Tud egy szörnyeteg szeretni?” még mindig nem volt biztos, de most tényleg szerette ezt az embert.