7. fejezet

Narutonak nem volt itala, vagy étele, amit felkínálhatott volna, így nem tudta megtörni a csendet valami ilyesmivel. Mindhárman a konyhában ültek, különböző irányba nézve. Sasuke megkérte Sait, hogy menjen és vegyen valamit enni, de a fiú ugyanezt felajánlotta az Uchihának, így egyikük sem egyezett bele, hogy menjen. Naruto ajánlotta volna magát, hogy elmegy, ha nem mondta volna Sainak, hogy beteg.

Sai kifejezte meglepődését amiatt, hogy az Uchiha szakított időt arra, hogy eljöjjön és ápolja Narutot, amire Sasuke egy morgással válaszolt.

Egy idő után Naruto bejelentette, hogy valóban éhes és csinál valamit, hogy ehessen. Látva, hogy Sai válaszolna, mondta, hogy már jobban érzi magát.

- Biztos vagy benne? Azt gondolom, hogy túlteljesítetted magad az edzésen. Nem kellene olyan sokat erőlködnöd.

- Nos, igen… de akkor nem tudnám leverni ezt a hülyét itt – mondta Sasukéra mutatva. Hirtelen egy kicsit furcsán érezte magát. Milyen régen volt, hogy úgy gondolt Sasukéra, mint barátjára/riválisára. Nosztalgikusérzéssel töltötte el. Jobb volt az az idő, mint az elmúlt pár nap?

Eltemette ezt a gondolatot az elméjébe, mielőtt Sai észrevenné, hogy túl keményen gondolkodik. Sasuke a pillantását a falon tartotta. Annyira meg akarta ölni azt a gyereket. Először azért, mert félbeszakította őt „annak” a közepén, aztán azért, mert észrevette, hogy Sai valóban aggódik Narutoért. Tényleg úgy tűnt, hogy a fiú kedveli őt. De, amiért a leginkább gyűlölte, hogy annyira hasonlít rá. Az arca majdnem ugyanolyan volt.

- Oké – mondta Sai végül. – Elmegyek venni valamit. Csak pihenj, két percen belül itt vagyok – s rápillantott Sasukéra, aki egy észrevehető vigyorral válaszolt, majd elment.

Az ajtó becsukódott, de a két fiú továbbra is csendben maradt, nem voltak biztosak, mit mondanak. Naruto Sasukéra nézett, pillantása elveszett az ürességben és a fiú csodálta, mire gondolhat. Néha, amikor látta Sasukét így nézni, azt gondolta, hogy lehet, hogy visszahívja az elmúlt három évet. Naruto szeretett volna feltenni pár kérdést Sasukenak arról az időről, de tudta, hogy az Uchiha azt mondaná, hogy el akarja felejteni az egészet. Mit csináltál minden nap, kemény volt (természetesen valószínűleg az volt), találkozott valaki érdekessel és mit rejtett el az elméjében. Hiányoztam neked? De megrázta a fejét, hogy ismét elrejtse a gondolatait. Sasuke megkérdezte, hogy mennek a dolgok a falusiakkal, ez azt jelenti, hogy lehet, hogy gondolt arra legalább egyszer, hogy mi van Narutoval. Nos, nem úgy, mint Narutonak, neki nem voltak céljai. Azok után… de azok az emlékek nagyon fájók voltak és Naruto ezeket is elrejtette az agyában.

Mikor visszatért a valóságba, észrevette, hogy Sasuke felállt és előtte volt. Valójában az arca igazán közel volt. Megcsókolta Narutot mélyen, megfogta a kupáját, hogy még jobban hozzáférhessen. Amikor a az ajkai összeolvadtak Naruto keményen lélegzett, levegőét kapkodott és nagyon elpirult. Teljesen védtelenül lett leterítve.

- Sajnálom… - súgta Sasuke. – de nyugtalan voltam – Naruto csak gügyögéssel válaszolt, amelyre Sasuke vigyorgott és ismét megcsókolta a szőkét, úgy, hogy Naruto széke, majdnem hátradőlt.

Egy idő után hallották, hogy nyílik az ajtó, s rájötte, hogy Sai tért vissza. Sasuke ösztönösen elhúzódott, ami olyan érzést keltett a szőkében, hogy tényleg, tényleg nem akarja, hogy bárki meglássa őket, mutatni bármiféle vonzalmat Naruto felé.

- Visszajöttem – mondta Sai gyanúsan nézve mindkettőjükre, tartva a papírt, amit a boltból hozott. De a számlára pillantva nyögött egyet. – Oh, nem, elfelejtettem hozni innivalót. Sasuke, elmennél, kérlek?

- Miért én? – kérdezte Sasuke morogva.

- Mert én épp most jöttem vissza, s figyelmesség lenne, ha elmennél megvenni ezeket a dolgokat. Végül is ezek a mi kis barátunkért vannak, ugye? – mondta ördögi mosollyal. – Azt gondoltam, hogy te vigyáztál rá…

- Jól van – csattant fel Sasuke, s kiment az ajtón, átszúrva a pillantásával őt.

Amikor az ajtó becsukódott és az Uchiha elment, Sai egyenesen Narutora nézett.

- Naruto-kun? – mondta hirtelen Sai.

- Igen? – kérdezte Naruto ártatlanul.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze – mondta nem túl gondtalanul ezúttal.

- Miért alszol Uchiha Sasukéval? – Naruto elméje kiürült egy pillanatra. Aztán azt gondolta, hogy rosszul hallotta, de Sai látva, hogy nem válaszol, ismét megkérdezte.

Millió gondolat futott keresztül Naruto agyán, amíg csak ezt tudta válaszolni.

- Mi?

Sai megismételte a kérdést harmadszorra egy kicsit dühösebben.

- Miért alszol Uchiha Sasukéval?

- Ki, ki mondta ezt?? – olyan vörösen, ahogy egy ember csak lehet.

- NE gondold, hogy hülye vagyok. Lehet, hogy kicsit felvilágosítatlan voltam a világról, ami körülfog engem, de vagyok olyan, mint eddig. Tényleg azt gondoltad, hogy sokáig félre tudsz vezetni? – ragadta meg Sai Naruto csuklóját, úgy, hogy ne tudjon elfutni ebből a helyzetből.

„Igen! Pontosan ezt hittem!” gondolta Naruto, de most az nem számított. Tényleg tagadhat Sainál? Mit mondhatna? Igaza volt. Tényleg meggondolatlanok voltak…

- És természetesen ez várható volt, miután mindig az volt, hogy „Sasuke, Sasuke” az első alkalomtól, mióta találkoztunk.

- Ez nem igaz! – mondta Naruto, látva, hogy az önérzete egy kicsit megsérült. Nem ismerné be.

- Tényleg? Emlékeztetsz Sakurára. Nem akarod látni? Egy kicsit vicces valójában – Naruto egy furcsálló pillantással válaszolt. – Bárhogy is, nem lennék meglepve, ha engednéd, hogy megkapjon téged, nem sokkal azután, hogy megjön.

- Én, ez nem úgy van! – francba, most tényleg bevallotta…

- Szóval? Hogy volt? – kérdezte Sai a fal egy pontját nézve.

- Öhm, nos… - még Naruto sem tudta. Még sosem beszélt Sasukéval erről. Egyszer csak megtörtént. – Azt hiszen, veszekedtünk – mondta inkább magának, mint Sainak.

- Mikor volt ez?

- Nem régen. Csak pár napja – Sai egy kicsit meglepettnek tűnt.

- Tényleg?! Azt gondoltam korábban történt. És mi? Csak együtt aludtatok? Fogadok, hogy még nem mondott semmit arról, amit irántad érez… - „Igen, teljesen igazad van…” – gondolta Naruto, de nem akarta ezt elmondani Sainak. A fekete hajú sóhajtott.

- Még mindig nem tudom, miért kedveled őt. Azt hittem, hogy a véleményem róla megváltozik, amikor láttam veled és a többiekkel, de minden ugyanúgy maradt.

Felkelt és Naruto fölé hajolt.
- Te tényleg élvezed ezt a helyzetet? – kérdezte.

Naruto csendben maradt egy pillanatig.

- Hogy érted…? – kérdezte végül.

- Tudod. Benne lenni egy egy-éjszakás kapcsolatban, csak, hogy kielégítsd annak a fiúnak a szükségeit.

Ez, ez nem úgy van! – kiabált Naruto.

- Oh, igen? Akkor el tudod mondani nekem őszintén, úgy, hogy nem hülyéskedsz?

- Természetesen! Én tényleg…

- Tényleg kedveled őt? És mi van vele? – be akart húzni Narutonak a makacsságáért. – Biztos vagyok benne, hogy azt gondolja, hogy méltatlan vagy egy Uchiha szerelmére.

- Még mindig úgy néz rád, mint egy barátra? – Naruto pánikolt. Mi van, ha amit Sai mond igaz? „Három év hosszú idő! Mi van, ha egy teljesen más ember lettem számára?”

Befogta a fülét.

- Hagyd abba! Nem akarok többet hallani! Miért mondasz mindig ilyen dolgokat róla és próbálsz meg rossz érzéseket kelteni bennem? – Sai ajkai hallgattatták el, amelyek a sajátján voltak.

- Mert szeretlek… azóta, hogy megcsókoltalak… - Naruto emlékei arról az éjszakáról csapásszerűen jöttek elő. De egy hang visszatérítette őt és a lelke lezuhant. Sasuke gyorsan haladt feléjük, nagyon nem boldogan és sharinganjat különösen Saira irányította.

- Nos, azt hiszem itt az ideje, hogy elmenjek – mondta a fiú ironikusan mosolyogva Narutora és elment a sharingan használó mellett.

- Várj! – kiabált Sasuke, s felkészült, hogy kövesse őt. De Naruto keze, amely a felsőjét fogta megállította.

- Sasuke! Kérlek, ne légy dühös! Én-

- Maradj itt! – üvöltötte a másik olyan fenyegető pillantással nézve Narutora, hogy a fiú majd térdre esett. Az ajtó becsukódott és Naruto egyedül maradt. Egy pillanatra a háza egy sátorrá változott és az emlékei arról az éjszakáról életre keltek.

*Visszapörgetés*

Eléggé hideg éjszaka volt, s Naruto és Sai egy sátorban aludtak. Yamatonak és Sakurának sajátja volt. Naruto igazán zaklatott volt azután az esemény után, ami a nap folyamán történt vele. Nem tudták visszaszerezni Sasukét és ismét nem tudta betartani az ígéretét, amit Sakurának tett. Nem tudta elhinni, hogy valóban sírt a szegény lány előtt. Ő volt az, aki megvigasztalta. „Hogy lehetek ilyen szánalmas…?” gondolta.

Hallotta, hogy Sai már aludt. Úgy fordította a fejét, hogy lássa a fiút. Rémisztő volt, hogy mennyire hasonlít Sasukéra. Ha sokáig nézed, megesküdnél rá, hogy ők egy és ugyanazon személy. De természetesen ez nem így volt, mivel Sasuke visszamaradt Orochimarunál… és habár tudta annak az átkozott kígyónak a tervét, őt választotta Narutoval szemben. A fiú érezte a dühöt, amit kezdte elönteni a testét. Azok után, hogy három évig edzett, Sasuke összetörte a pillanatnyi reményeit. Most Naruto komolyan nem tudta, hogy mit kellene tennie, hogy az Uchiha megértse. Valószínűleg az egyetlen mód az volt, hogy olyan csapást mér rá, hogy nem tud ellenállni. Ez volt az, amit mondott Sasukénak, mielőtt elkezdtek harcolni a Végzet Völgyében. Megesküdött, hogy eltöri mindkét lábát és visszavinné Konohába. Milyen nagyszerű munkát végezne…

Az erőtlen érzés, amit érzett most jött ismét elő, csak erősebben. Mert olyan közel volt Sasukéhoz és még mindig nem sikerült megcsinálnia. Még egy karcolást sem ejtett rajta. Újabb emlék jött elő. Sasuke a kórház tetején, csak a fekete pólóját és nadrágját viselve. „Még egy karcolást sem tudsz ejteni a homlokpántomon!” Miért volt az az önző egoista szemét mindig? Még meg is ölelte Narutot, olyan közel volt hozzá és a végén Sainak kellett kiszabadítania. Érezte, hogy Sasuke teste zavarja őt és érezte, hogy a könnyei ismét kijönnek.

„Ne, ne sírj! Ne légy olyan vesztes! Nem bírom ki ezt a befolyásolást azáltal az idióta által!” de túl késő volt, ezért olyan hangosan zokogott, hogy felébresztette a mellette alvó fiút.

- Naruto, jól vagy? – kérdezte Sai nyugtalanul. Naruto megijedt, elfordult, s azt mondta, hogy rendben van. De a teste rázkódását nem tudta kontrollálni és ezt Sai észrevette.

- Nem vagy jól, mondd el nekem, mi a baj? Sasukéról van szó?

- Nem!

- Akkor?

- Hagyj békén! – kiabálta Naruto, de Sai erőltette, hogy ránézzen, s látta, hogy a szőke arca könnyekkel volt borítva. A kék szemei nedvesek volt és Sai késztetést érzett, hogy megölelje a szőkét. – Azt mondta, hagyj békén! – kiabált Naruto újra próbálva szabadulni a másik fiú karjaiból.

- Nem kell jól lenned…

- De! Miért kellene rosszul éreznem magam amiatt a hülye és önző szemét miatt?! – Sai karjaiba omlott, erősebben sírva. – Én – tényleg – akartam -, hogy – velem – jöjjön.

Naruto hanyatt feküdt, lehúzva Sai magával.

- Miért kell ennyire hasonlítanod rá? – kérdezte Naruto Sai arcát fogva, hogy közelebbről lássa. Aztán érezte a kifejezéstelen fiú ajkait a sajátján. Naruto meg sem próbált küzdeni ellene.

- Gondolhatsz rám úgy, mint rá, ha akarsz Naruto-kun… - súgta Sai Naruto fülébe. A fiú nem válaszolt. Csak hagyta, hogy Sai ismét megcsókolja, ezúttal még szenvedélyesebben. A szájuk egyre mélyebbre merült egymáséban és Sai keze elkezdte simogatni Naruto hátát a felsője alatt. A szőke nyögött egyet, ami bátorította a fiút a folytatásra.

„Mit csinálsz te idióta? Ő nem ő! Még a csókjuk sem ugyanolyan!” sikoltott Naruto elméje. Azonnal visszatért az értelme és egy nagy lökéssel eltolta Sait. A fiú meglepetten nézett rá. Naruto egy pillanatig nem szólalt meg, de aztán beszélni kezdett.

- Én… én sajnálom Sai… Én, én nem tudom! Én vagyok az egyetlen, aki önző! – s elhagyta a sátrat. Sai egyedül maradt a szokásos érzelmetlen arcával, de egy furcsa érzéssel a mellkasában, ami olyan volt, mintha a szíve összeszorult volna.

Ezután egy néma megegyezés volt a két fiú között, hogy egyikük sem beszél ismét arról, ami történt, és ez a megegyezés addig a pillanatig betartott volt.