2. fejezet

- Mondj, amit akarsz, Wolfram! De nem csak a te választásod…Nem hagyom, hogy elmenjek –most nagyon mérges Yuuri. Voltaire ránézett, miközben ezeket mondta.

- Nem hagysz elmenni? De miért? Még csak nem is kedvelsz! Miért érdekel? – Wolfram választ várt, de Yuuri csak másfelé nézett, nem találva szavakat.

„Miért vagyok ilyen gyenge? Még csak a kérdésére sem tudtam válaszolni. Annyira vissza akarok menni… mert akkor talán elfelejtem, ami itt történik.”

 Korán felébredt, habár nem is aludt jól. Fürödni akart, arra gondolva, hogy talán az örvény megjelenik, s elviszi a fájdalomtól… Fájdalom? „Miért vagyok ennyire zaklatott?” tűnődött. „Sosem szerettem Wolframot ÚGY, akkor miért fáj ennyire?”

Levette a ruháit és belelépett a hatalmas fürdőbe. Belemerült a meleg vízbe, s becsukta szemeit, várva, hogy az örvény elviszi.

- Korán keltél ma, te gyáva – mondta egy ismerős hang.

Megfordult és meglátta Wolframot a gőzön keresztül. A fürdő szélén állt egy törölközővel karcsú dereka körül. Yuuri szíve kihagyott egy ütemet, amikor a törülköző kioldódott és leesett a padlóra, habár nem sokat látott a gőz miatt.

- Nem panaszkodsz, amiért gyávának hívtalak, Yuuri – mondta Wolfram, miközben belemerült a vízbe, megtartva a távolságot kettejük között.

- Lehet, hogy megszoktam – mondta Yuuri. „Gyűlöl? Miért ilyen távolságtartó?”

- Élvezed, hogy a tiéd egész ágy? – dörzsölte meg a vállát, s nem nézett Yuurira.

- Öhm… um… i-igen!

- Jó!

Volt egy kis csend, míg Yuuri összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze, - Hogy mennek a dolgok Voltaire-ral?

Wolfram Yuurira nézett, s megszólalt. – Jól. Miért?

- S-semmi. Elfogadtad?

- Még nem.

- Értem.

Egymásra néztek, mielőtt Yuuri érezte volna, hogy valami eltakarja az orrát és száját. Wolfram próbálta elérni, de valaki fejbe vágta egy ütővel, s beleesett a vízbe. Yuuri küzdött az ellen, hogy elkapják, félve, hogy megfullad, de gyorsan elájult.

-

-

-

‘Wolfram…

-

-

Sajnálom.

-

-

Annyira sajnálom.

-

-

Wolfram…

-

… … … Wolfram!’

-

 - WOLFRAM! - sikoltotta. Kinyitotta a szemét, s egy kis bezárt szobában találta magát. Sötét volt, de volt egy kis ablak, amin a beszűrődő holdfény megvilágította a helyiséget. Felült azon, amit ágynak gondolt, s valami meleget érzett maga mellett. Fölé hajolt, s látta, hogy egy test volt…

- Wolfram?

Közelebb húzta magához a fiút, ujjaival megkereste annak arcát, miközben újra és újra a nevét súgta. Wolfram arca lázban égett. A feje hátul nedves volt. Yuuri úgy gondolta, hogy izzad a láztól, de mikor a szeme hozzászokott a félhomályhoz láthatta, hogy nem izzadság volt. Vér.

- Az ütés miatt, amit kapott. Francba!

Óvatosan visszafektette Wolframot az ágyon, s az ajtóhoz ment, s erősen ütni kezdte.

- VALAKI, KÉREM! VÉRZIK! KÉREM, SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE… BÁRKI!

Hasztalan volt. Kiabált és verte az ajtót, de nem kapott választ. Úgy döntött, hogy maga veszi kézbe a dolgokat. Jó volt, hogy az elrablóik meghagyták nekik a ruháikat… Letépett egy csíkot az ingjéből, s Wolfram feje köré tekerte, majd betakarta. De mivel a takaró vékony volt, odafeküdt mellé és a testével melegítette. „Ha izzad, lemegy a láza. Nincs sok választásom. Nincs hideg víz” gondolta Yuuri. „Nem fogom megbocsátani nekik, amiért itt hagyták vérezve és szenvedve Wolframot. Nem fogom!”

… … … … … …

Másnap reggel Yuuri Wolfram nyögésére ébredt fel. Arrébb húzódott egy kicsit, nézte őt, s suttogta a nevét. Wolfram szemei lassan kinyíltak, s felnéztek Yuurira.

- Yuuri? – mondta remegő hangon. Megpróbált felülni, de Yuuri gyengéden visszanyomta.

- Ne mozogj! –mondta a Maou, s Wolfram homlokára tette a kezét, amitől a másik fiú elpirult. – Youkatta! Lement a lázad. Fáj még a fejed?

- Egy kicsit – mondta Wolfram. – Hol vagyunk?

- Nem tudom. Nem láttam, sem hallottam senkit. Úgy tűnik egyedül vagyunk.

Wolfram felült, s Yuuri ezúttal nem állította meg; Wolfram arckifejezése olyan furcsa és komoly volt. Felkelt, s a kis ablakhoz ment. – Egyedül vagyunk itt, Yuuri! Itthagytak minket meghalni!

0

o.O.o

0

A kastélyban Günter mindenhol a Maout kereste. – HEYKAAAAA! – síránkozott.

- Rossz érzésem van – mondta Conrad

- Wolfram vele együtt tűnt el – tette hozzá Gwendal.

Voltaire aggódva nyitott be Gwendal irodájába. – Wolframom… Nem bocsátom meg nekik, ha bármi baja esik! Nem!

- Ne aggódj, Voltaire – mondta Conrad nyugodtan. – Meg fogjuk keresni őket. Minden rendben lesz.

- Én is jönni akarok. Nem tudok itt várni!

 - De- - kezdte Conrad.

- Harcos vagy, Conrad. Meg kellene értened, hogyan érzek.

Conrad rámosolygott a fiatalabb férfira mielőtt így szólt volna. – Akkor induljunk.

0

o.O.o

0

Három nap telt el a bezárt szobában étel és víz nélkül. Egyik emberrabló sem jelent meg, úgy volt, ahogy Wolfram mondta, itt hagyták őket meghalni.

- Yuuri, meg fogunk halni? – kérdezte gyengén Wolfram az ágyon ülve.

- Nem! – mondta Yuuri. – Nem fogunk. Bízok Conradban és a többiekben. Biztos eljönnek és megmentenek minket – próbálta bátorítani, de Wolfram lemondóan sóhajtott.

- Yuuri, szomjas vagyok. Ha nem iszok, meghalok!

Yuuri elfordította a tekintetét az ablaktól, ránézett, s odaült mellé. - Akkor mondd meg, mit akarsz, mit tegyek – nézett bele Wolfram tündöklően zöld szemébe.

- Yuuri? – kérdezte Wolfram megdöbbenve Yuuri hirtelen változásán.

- Komolyan. Ha van valami, amit megtehetek, csak mondjad. Mit tehetnék, hogy jobban érezd magad?

- Y-Yuuri? Hagyd abba… Cs-csak annyit mondtam, hogy szomjas vagyok – Yuuri éles pillantása megzavarta őt. Még mikor elfordult akkor sem tudott szabadulni a hatása alól.

- Én rántottalak ebbe, s nem tudok semmit tenni annak ellenére, hogy én vagyok a Maou.

Wolfram csendben maradt, s Yuuri egyre idegesebb lett.

- Ha Voltaire itt lenne, kitalálná mit tegyünk; erre gondolsz – kérdezte Yuuri. – UGYE?

- FEJEZD BE, YUURI! – becsukta a szemét, mikor kiabálni kezdett.

Yuuri elhallgatott egy pillanatra, majd így szólt. – Lehet, hogy van valami, amit tehetek.

Wolfram ránézett. Yuuri hangja nyugodt és érzelemmentes volt. S mikor szemeik találkoztak Yuuri ajkait Wolframéra helyezte. A szőke szemei lassan elkerekedtek a döbbenettől, de aztán szemei becsukódnak, ahogy Yuuri folytatta a csókot. Yuuri hátradöntötte Wolframot az ágyon továbbra is csókolva.

Nem tudta elhinni, mit tesz most. Sosem gondolta volna régebben, hogy bárkivel is ilyet csinál, de… Wolfram ajkai olyan jók voltak. A teste égett a szenvedélytől, s remegett az izgalomtól; a szíve őrülten vert… tetszett neki… de félt, hogy a másiknak nem. Nem reagált. Yuuri ledöntötte Wolframot, így most rajta volt. Érezte, hogy a másik fiú karjai átkarolják a nyakát és ajkai mozogni kezdenek „Visszacsókolt!”